Kínos Pillanatok

LadyNoir/Adrienette: Naughty Kitty

Adrien/ Fekete Macska szemszöge:

Legutoljára akkor éreztem így magam, mikor elveszítettem édesanyámat, soha életemben nem éreztem még magamat olyan egyedül, mint akkor. Most viszont, amit azóta megszereztem, elértem, átéltem, mind a feledés homályába merült és szerte foszlott, mintha nem is lett volna. Ebben még is az a legrosszabb, hogy tudom, minden az én hibám, ha akkor gátat szabok az érzéseimnek, talán nem lennék most ekkora kelepcében. Lehet, ha akkor elmondom az igazat, már egy párként ordibálnánk, az első sorokból, Jagged Stone nevét üvöltözve, miközben, néha-néha egymásra pillantunk, megbizonyosodva arról, hogy ez nem csak egy álom... Ám ez nekem mégis csak egy álom marad. Ez egy délibáb, soha nem válik valóra, mint, ahogy az a kívánságom sem, hogy minden ismét a régi legyen... Nem, soha, semmi nem lesz már a régi... Mari gyűlöl, ahogy Alya és Nino is, apám tudomást sem vesz rólam, mindenki csak a hírnév miatt barátkozna velem... Megéri? Megéri, hogy oly sokan haragudjanak rám? Megéri, hogy mikor a szemük elé kerülök, egy grimasz kíséretében hátat fordítsanak? Megéri boldogtalanul élni? Ha nem marad semmi, ami örömet jelentene, ha mindenki, akit valaha szerettél hátat fordít neked és elhagy, megéri létezni? Tudva azt, hogy ez mind a te hibád és már soha többé nem tudnád helyrehozni, megéri továbbra is próbálkozni? "Soha ne add fel!" "Mindig légy erős!" "A remény hal meg utoljára!" És ha már rég feladtam? Ha már nem vagyok erős? Ha soha nem is voltam az? Ha én már rég elvesztettem a reményt? Ha már nincs semmi, ami reménnyel töltene el, ha már nincs semmi, ami erőt adna, ha már nincs kiért küzdenem?

Üveges tekintettel bámulok előre, az Eiffel torony fényeit csak homályosan tudom kivenni. Semmi erőm nem maradt sírni, mintha nem is léteznék, egyszerűen csak vagyok... Valami sötét, lilás homályt veszek észre a szemem sarkából, ahogy egyre közelebb repül hozzám. Nem vagyok már hős sem, mi értelme lenne harcolni ellene? Küzdeni azért, amit már rég elvesztettem?

Előre nyújtom a kezeim és hagyom, hogy a pillangó belerepüljön, először hezitál, majd leszáll a tenyeremre. Fekete, lilás füst gomolyog belőle, ahogy eggyé válik a ruhámmal. Az Akuma azt szállja meg, ami eltört, ami javíthatatlan, ami a legjelentőségteljesebb a számunkra. Kezeimet a mellkasomra teszem és hagyom, hogy az Akuma megszállja a szívemet. A ruhám fehérre vált és magatehetetlenebbnek érzem magam, mint valaha.

-Üdvözöllek Fekete Macska, bizonyára már ismersz. Halálfej vagyok, megadhatom azt a hatalmat, mellyel enyhítheted fájdalmad, sőt, véget is vethetsz azoknak. Nem kell többet aggódnod, semmi miatt. Vess véget mindennek, varrd el a szálakat és cserébe csak annyit kérek, hozd el nekem a talizmánokat.

-Nem Halálfej, van amit soha nem kaphatsz meg, nem adom oda a talizmánokat, ám nem hagyom, hogy a nekem ajándékozott erőd kárba vesszen, felhasználom és, ahogy te is mondtad, véget vetek mindennek.-A kapcsolat megszakadt, ahogy elindultam az Eiffel toronyhoz. Nem akarok több fájdalmat okozni másoknak, sem Macskaként, sem Adrienként, aminek csak egy módja van, ha ez a két személy nem létezik többé.

Már az Eiffel torony tetején álltam, mindent elterveztem, leugrok, hogy mindenki lássa, ahogy Fekete Macska meghal és tudják, hogy már nincs többé, a Macskajajt bevetve pedig megtudok szabadulni az akumától, így nincs az a veszély, hogy épségben megússzam. Eddig még senki sem vett észre, de lehet, hogy ezután mindenki rám fog figyelni.

-MACSKAJAJ!!!-Kiálltom, miközben a már jól megszokott érzés, valahogy erősebben hat, az ég felé emelt kezemben egy a már jól megszokott feketeség mellett egy hatalmas, lila gömb keletkezik, mely egy sugárban, mennydörgéshez hasonlatos hanggal a felhők felé lövell. Hatalmas robaj hagyja el a mancsom, mely egy pillanatra vakító fényességgel tölti be az eget. A gömb visszahúzódik és körkörösen forog a kezemben, arra várva, hogy felhasználjam.