21.

1K 20 3
                                    

Erős fangirling érzés kap el amikor ismét az első sorból nézem a koncertjét. A kezemben tartott telefonomat szorongatva dúdolom én is a dalait, ahogy a több 100 mögöttem álló ember. Óriási a tömeg akik ha kieresztik a hangjukat túléneklik a színpadon ülő szupersztárt.
Franciaországban vagyunk, az európai turné első állomásán. Ma érkeztünk így mindenki hulla fáradt,mégsem hagynám ki a koncertet.
Összeszorul a gyomrom amikor kiereszti a hangját ami betölti az óriási stadiont. A nyakán kidudorodó erektől kiráz a hideg, ahogy a hangjától is. Szinte tátott szájjal bámulom a színpadon immár táncoló fiút. Scooter átkarolja a vállam mire azonnal összekapom magam.Rámosolygok majd tovább figyeljük a koncert utolsó perceit.
Amikor a fények kialszanak, a lányok mögöttem sírni és sikonyálni kezdenek mi pedig a backstage-be megyünk.
-Lara,be tudnád ezt vinni Justinnak?-nyújtja át Scooter a telefonját. Egyből kikapom a kezéből a készüléket és szinte rohanni kezdek a folyosón. A névével ellátott ajtó előtt megállok, megigazítom a hajam és bekopogok.
Nem jön válasz így benyitok.
-Hahó,Justin!-kiáltom miközben becsukom magam után az ajtót. A szupersztár ekkor lép elő átöltözve a fejére egy barna baseball sapkát húzva.
-Szia, szépség!-vigyorodik el mire az én arcom is hasonlóvá válik. Átszelem a köztünk lévő távolságot és a karjaiba vetem magam. Először meglepődik majd a derekam köré fonja a kezét. Mélyen szippantom be frissen zuhanyzott, parfümös illatát majd elválok tőle.
Kezei közé fogja arcom majd ajkait lágyan az enyémre tapassza. Szenvedélyesen kóstolgatjuk egymás ajkát amibe belehümmögök mikor fenekembe markol. Egyre közelebb húz magához mikor a mögöttünk lévő ajtó kinyílik. A másodperc tört része alatt ugrunk szét így mikor Scooter felnéz a telefonjából már messze állok Justin ajkaitól.
-Indulhatunk srácok?-kérdezi mire én válasz nélkül slisszanok ki menedzserünk mellett.
-Miaz?-kérdezi a felém sétáló Yael
-Majdnem meglátott minket!-suttogom mire kikerekedni a szemei.
-Hidd el Lara túlparázzátok ezt az egészet!-fonja össze melle alatt a kezét
-Hidd el Justin a karrired most fontosabb. Nincs szükségünk még egy média botrányra, hogy új barátnőd van. Itt van Lara, nagyon jó barátok vagytok érd be azzal hogy néha megnéztek este egy filmet. Néha egy barátság többet ér mint egy kapcsolat!-karolja át Scooter a vállam. Kiketekedett szemekkel nézek, ahogy Yael és a mellettünk álló Justin is.
-Igazam van?-néz le rám menedzserem mire egy mosolyt az arcomra erőltetve bólogatni kezdek
-Ez a beszéd!Induljunk!-int az egyik testőrnek aki már élénk is siet.
Egy jelentőségteljes "megmondtam" pillantást vetek Yaelra majd Justinra és követem az előttem haladó párt.
-Isteni barát vagy!-suttogja fülembe érdes hangon Justin mire kiráz a hideg. Egy puszit nyom a nyakamra amivel egy időben a fenekembe markol majd megelőzve engem kilép az ajtón. Pár masodpercig sokkoltan állok, aztán utánuk sietek ha nem akarom hogy itt hagyjanak.
A fekete Range Roverbe szállva 20 perc alatt a szállodához érünk.
Az úton Scooter ismerteti a holnapi napirendet. 2 napot töltünk itt,így holnap lesz a Prada fotózásom aztán repülünk is tovább Barcelonaba.
Rá sem mertem nézni Justinra, nevezzetek paranoiásnak de végig úgy éreztem Scooter figyel minket.
A hotelba érve egyből befoglaltam a fürdőt, lezuhanyoztam majd a puha arany színekkel díszített ágyamba bújtam ahol nem kellett 5 perc elfogott az álom.

A mai napom rettentő korán indult,így fél 8-kor már a fodrász és sminkes székben ültem. Egy ember készítette a hajam,még egy a sminkem egy harmadik pedig a körmeimet így nem panaszkodhattam.
Rengeteg meseszép táskát,cipőt,napszemüveget és ruhát fotóztunk még az új parfüm reklámjában is szerepet kaptam így nem volt meglepő, hogy délután 4re végeztünk.
Még az úton kaptam egy üzenetet Scootertől, hogy a szálloda tánctermébe menjek így az első utam oda vetetett.
Belépve a táncterem nagy fa ajtaján minden szem rám szegeződött. Justin és a táncosai épp próbáltak, így a lehető leg kevesebbet zavarva lépkedtem át a tükörrel körbevett terem másik oldalára ahol a menedzerem ült.
Egy aprót integettem csak a táncosoknak és Justinnak, azonban Ők folytatták a próbát így Scooter társaságába merültem.
-Na hogy ment?-érdeklődik minden figyelmét nekem szentelve
Töviről -hegyire elmeséltem milyen volt a fotózás,milyenek lettek a képek és minden részletes információt megosztottam vele így mire befejeztem a próba is véget ért.
A táncosok kiözönlöttek a próbateremből Scooterrel az élen. Lassan szedegettem össze a cuccaimat, hisz úgy is egyedül vagyok aztán mikor felálltam megszólalt Ne Yo-So sick című dala, Justin feldolgozásában. Egyből a terem másik végében lévő lapról felé kapom a fejem ahol Justin áll. Egy melegítőt visel és egy fehér hosszított pólót, a fején pedig szürke baseball sapka van.
A felvétellel együtt kezdi énekelni a dalt. Mellem alatt összefont kezekkel, hatalmas vigyorral figyelem ahogy felém közeledve énekel majd felém nyújtja a kezét.
-Erre akarsz táncolni?-kérdezem mire tovább énekelve bólint. Apró kezemet az övébe csúsztatom és közelebb lépek hozzá. Másik kezét a derekamra simítja így kezdünk lassan lépkedni és ringatózni a zene ütemére.
-Milyen napod volt?-kérdezi halkan a fülembe suttogva. Felemelem a fejem a válláról majd nyaka köré fonom a kezem
-Hosszú. De nagyon élveztem. Neked?-kérdezek vissza én is majd tarkóját kezdem simogatni.
-Volt egy interjúm azóta itt vagyok.-von vállat. Látszik rajta hogy fáradt mégis őszintén mosolyog rám ami nekem is mosolyt csal az arcomra. Körbenéz mielőtt puha ajkait az enyémre nyomja majd derekamat szorítva csókol meg. Lassan, érzékien csókol amitől kiráz a hideg. Erősebben fonom nyaka köré a kezem a remegő lábaimnak köszönhetően.
-Lezuhanyzok aztán elmehetnénk vacsizni.-simít végig az arcomon miután elválunk
-5 percet kapsz,éhen halok!-lépek el tőle mikor véget ér a szám
-Köszönöm a táncot,hölgyem!-hajol le és nyom puszit a kézfejemre mire felnevetek.
-Ti meg mi a szart csináltok?-kiált fel az ismerős hang mire összerezzenünk.A feje vörös és olyan arcot vág ami elől jobb lenne menekülni. Dühösen néz ránk mire mindketten megmerevedünk. Azthiszem vége a titkolózásnak..

You are my purposeWhere stories live. Discover now