You are my purpose

28.

-Justin.-ejtem ki nevét halkan
-Ne,Sweetie!-szakít félbe -Nem kell ezért kimondanod!-rázza a fejét fájdalmas mosollyal a arcán. Lefagyva állok pár másodpercig majd átszelve a köztünk lévő távolságot a nyakába ugrok.Erősen fonom a nyaka köré a kezeimet, amin először meglepődik aztán szoros ölelésbe zár.

-Mondd mégegyszer!-nézek a szemébe , ujjaimat a tarkójára simítva
-Szeretlek!-suttogja. Ajkát nézem amikor kiejti majd tekintetemet az övébe fúrom.
-Én is téged,Jay!-suttogom eluralkodó mosollyal az arcomon. A szívem össze vissza kalimpál, a gyomromban lejátszódó tűzijáték pedig a világ legjobb érzése mikor ajkait az enyémre nyomja. Lassan kóstolgatja ajkaimat, kezeit a csípőmön pihentetve. Olyan boldognak érzem magam mint még soha, és azt kívánom bár sose érne véget ez a pillámat.

-Imádom amikor így hívsz!-fogja két mancsa közé az arcom majd apró puszit nyom a számra. Kezeit levezetve összekulcsolja az enyémmel. Percekig nézünk egymás szemébe szótlanul amit Ő tör meg -Semmit nem szeretnék jobban, mint veled lenni!-suttogja ami boldog mosolyt csal az arcoma
-Itt vagy velem.-simítom most én arcára a kezem

-Jó, de meddig Lara?-lép el tőlem. Gondterhelten sóhajt fel, fejét a kezei közé fogva miután megrázta.  Nem értem a hirtelen hangulatváltozását, az előbb még becézgetett, és kimondta azt a szót ami jelenleg mindennél többet jelentett nekem.
-Mindig itt leszek,Justin.Ameddig csak akarod.-lépek felé. Háttal áll nekem, amin akkor változtat mikor hallja a lépteimet.
-Nem tehetlek ki annak a rengeteg szörnyűségnek ami rád vár ha a barátnőm leszel,Lara!-olyan fájdalmasan mondja ki a nevem mint pár perccel ezelőtt ez pedig fáj. Nagyon fáj. A keze után nyúlok, azonban elhúzza.
-Nem kell megvonnod magadtól a boldogságot.-próbalom menteni a menthetőt, és a szívére beszélni. Szeretem Őt. És ha eddig eljutottunk, nem fordulhatunk vissza.
-Ha ezzel neked megkönnyítem az életed akkor de. Megtehetem!-sóhajt fel én pedig lesokkolva nézek rá. Most tenyleg feladja? Felad minket?

-Nem azért utaztam át a fél világot, hogy most kikosarazz! Nehogy azt hidd,hogy nem tudtam volna hazautazni hetekre! Az utóbbi 2 hetet otthon tölthettem volna én mégis inkább egyik hotelből költöztem a másikba csakhogy melletted legyek. És nevezz önzőnek de nem csak azért, mert két hete Olaszországban azt mondtad szükséged van rám. Nekem volt szükségem rá.Emlékszel? Akkor azt mondtad két heted van hogy beléd szeressek. Hát két hónapja elérted, de ha most elküldesz soha többet nem látsz,Justin.-keményen ejtem ki a szavakat, a könnyes semem azonban ellenem beszél.  -Nem azzal könnyíted meg az életem, ha kizársz belőle. Pár perce te kérted ugyan ezt tőlem. Most én kérlek arra, hogy ne zárj ki. Hagyd, hogy segítsek. És ne engedj el. Kérlek. -az utolsó szónál elcsuklik a hangom, ahogy kigördül az első könnycsepp amit utána a többi követ. A kezeim remegnek,a torkomban keletkezett gombóctól pedig alig bírok nyelni.

Aggódva néz rám majd megfogja az egyik vállam és szorosan húz magához. Úgy szorít mintha utoljára tartana a karjaiban ez pedig inkább megijeszt mint megnyugtat.
A hajamba puszil amitől jóleső borzongás fut végig rajtam.
-Ne sírj kérlek!-fogja ismét kezei közé az arcom így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Hüvelykujjával letöröl egy könnycseppet aminek a helyére puszit nyom.

-Te vagy a legcsodálatosabb lány,akivel valaha találkoztam!-húzza halvány mosolyra száját. A szívmelengető bók hiába esik jól, a mellette érzett kétségbeesés nagyobb.
-Akkor hagyd, hogy a tiéd legyek.-mondom miközben felemelve a fejem, a szemébe nézek.

Nem mond semmit,ehelyett az arcomon lévő kezével közelebb húzza a fejemet majd ajkait az enyémre nyomja. Lágyan, érzékien csókol mintha ezzel a szándékát és az érzéseit fejezné ki. Kezeit levezeti, egyenesen a csípőmig amire ráfogva közelebb húz magához.
Amikor ágyékunk egymáshoz ér halk sóhaj szakad fel mindkettőnkből.
Ujjaimat a félhosszú fájába vezetem amin kicsit húzva tarkójára simítom a kezem ezzel mégközelebb húzva magamhoz.