27.

1.1K 20 2
                                    

Úgy repült el ez a 2 hét, hogy észre sem vettük.
Az Adidas fotózásom tegnap volt, ma pedig már Bécsben vagyunk.
Az életünkhöz képest elég eseménytelen hetek voltak, Justin non-stop koncertezett, emiatt volt hogy napokig  nem is láttam. Szépen alakulunk, ha mondhatom ezt. Justin teljesen más oldalát mutatja nekem mint amit eddig láttam. Figyelmes, törődő és azthiszem jóval komolyabban vesz mint engem,mint a körülötte folyó dolgokat.

Az utolsó táskám cipzárját is behúzom , majd leveszem a telefonomat töltőről és azt is a táskámba süllyesztem.
Ma utazunk Hong Kongba, a többiek pedig haza. Este 7 óra van.
-Szia,Szépségem!-köszönt az ajtókeretnek támaszkodva Justin
-Nem is hallottam, hogy megjöttél.-mosolyodok el miközben felé sétálok. Hosszú idő óta az első fellépése amit kihagytam, amit bánok de muszáj volt pakolnom -Milyen volt a koncert?-fonom nyaka köré a kezem miután becsukta a szoba ajtaját
-Jobb lett volna ha ott vagy.-biggyeszti le ajkait
-Sajnálom,muszáj volt pakolnom.-simítom arcára a kezem. Aprót dönt a fején így tenyerembe hajtva amin elmosolyodok.
-Ezért kárpótolnod kell!-húzza kaján vigyorra ajkait
-Hogyne!-forgatom meg a szemeimet majd elengedem a nyakát azonban visszahúz. Egyik kezét az arcomra simítva nyomja puha ajkait az enyémre. A pólójába markolva közel húzom magamhoz, így bátrabban csúztatja kezét a derekamra és formálja édes csókká.
Szenvedélyesen faljuk egymás ajkait, amivel nem tudok betelni. A gyomrom folyamatosan liftezik, a csókokkal pedig egyre nehezebben érem be. Többet és többet akarok, amivel azthiszem nem vagyok egyedül. Fenekemre simítja a kezét, amibe belemarkolva présel a testével egy vonalba.
-Srácok, indulás!-zökkent ki Scoo a vad csókcsatából.
-Még nem végeztünk!-lép az ajtó felé Justin majd a pólómat megragadva még egy puszira húz aztán távozik a szobából. Kipirulva lépek a barna baseball sapkámért amit a fejemre húzok.
A 11 órás repülőútra készülve egy barna passzos melegítőnadrág mellett döntöttem aminek a kapucnis pulcsiját a táskámba tettem. Belelépek a színben passzoló Adidas cipőmbe majd a napszemüvegemet elvéve az asztalról elhagyom a szobát.
Kenny segít levinni a bőröndjeimet a ránk váró autóba, majd hosszas búcsúzkodás után az említett a volán mögé pattan, mellé Justin és Johnny hátra pedig a maradék egy férfi társaságában mi lányok foglalunk helyet.

Justin magángépére felszállva mindenki fellélegzik és ledobva a cuccait egy kényelmes helyet keres magának. A folyton pörgő srácok különös módon szinte egyből, még felszállás előtt álomra hajtják a fejüket, de a lányoknak és Kennynek sem kell sok.
A gép végében lévő kis helyiség ajtajában állva megmosolyogtad az alvó szupersztár látványa.
1 órája repülhetünk én pedig sehol sem tálalom a helyem.
Az ágya mellé lépek amire óvatosan leülök. Próbálom nem felébreszteni, hisz tisztában vagyok vele mennyire fáradt a folytonos koncertekről mégsem bírom ki, hogy ne tűrjem el a szemébe lógó szőkésbarna tincset. A takaró alól kilógó kezére pillantok, amit végig tetoválás borít.
-Aludj velem!-motyogja apróra nyitva szemeit és már húz is maga mellé. Nem ellenkezem, kilépek a cipőmből majd a hófehér paplan alá bújok. Meglepődök kicsit mikor öltözékére pillantok, ami csak egy fehér Calvin Klein boxeralsóból áll. Huszonéves létemre belepirulok a gondolatba, hogy így fekszik mellettem, erre pedig jobban rásegít mikor fejét a nyakamba fúrva,karjait hatulról szorosan körém fonva, teljesen hozzám simulva egy lágy puszit nyom oda ahol eddig a feje volt.
Elmosolyodok,majd a hasamon pihenő kezére simítom az enyémet amit ekkor összekulcsol.
Vigyorral az arcomon alszom el, miközben melyen beszippantom a fűszeres illatát.

-Elkésünk,Szépsegem!-sürget a szupersztár a Hong Kongi tökéletes panorámával ellátott hotelszobában. A fodrász és a sminkes nemrég ment el így annyi dolgom volt, hogy felvegyem a ruhámat.  A mai divatbemutatóra vagyunk hivatalosak, ami után lesz egy parti amin a szupersztár fellép. Tegnap este érkeztünk így nem igazán volt időnk akarmit is csinálni.
A hajamat szögegyenesre vasalták, a sminkem pedig egy elég merész, füstös egy kis arany beütéssel. A bordó rúzsom sem mindennapi volt, de illett a hófehér, kicsivel térd fölé érő mély dekoltázsú, hátul nyitott, keresztezett pántú ruhámhoz. Melltartó ellenes kis ruci volt,így az este folyamán lesz mire odafigyelnem. Beleléptem a fehér magassarkú szandálomba, becsatoltam a bokámat körbefogó pántját majd felkaptam a kistáskám és  a rám váró szupersztárhoz igyekeztem.
-Kész va..-kérdezte miközben kilépett a fürdőből, igy pont találkoztunk. -Úr Isten!-tátja el a száját engem méregetve
-Kész vagyok!-válaszolok elharapott mondatára. Nagyokat pislogva,tátott szájjal méreget ami már kezd zavarba ejteni.
-Gyönyörű vagy!-suttogja, aminek hatására az arcom a rúzsom színéhez közelít.
-Köszönöm!-türögetem zavartan a hajam. Kínos csend áll be miközben egymást méregetjük míg végül sikerül elszakadni a másik tekintetétől és a ránk váró autóhoz megyünk.
Fél órát autókáztunk, ami szerencsére jó hangulatban telik.
-Ebben a rúzsban nem kaphatok puszit?-kérdezi mit sem törődve az elől ülő sofőrrel. Felnevetek kisfiús megfogalmazásán válaszként pedig apró kezeim közé fogom frissen borotvált puha arcát és jó nagy puszit nyomok telt ajkaira. Már csak a villanást veszem észre mire pedig elválunk a fotósok már körbeveszik az egész autót.
Tanácstalanúl nézek Justinra aki erre csak megszorítja az övével  összekulcsolt kezemet.
Igazából csodálom,hogy eddig nem szivárgott ki rólunk ilyen vagy ehhez hasonló kép.  Elkap a pánik a rajongók reakciója miatt akikkel biztos szerzek jó pár utalót akik a pokolra kivannak majd.
-Minden rendben lesz,Sweetie!-mosolyog rám biztatóan Justin. Zavartan bólintok, nem is lenne időm több reakcióra mivel az autó ajtaja kinyílik. Mély levegőt veszek majd kiszállok a vaku és sikoly áradatba. A másik oldalon ugyan ezt teszi Justin is. A kitérített fekete szőnyegre lépek, aminek a két oldala kordonnal van határolva mögötte pedig az egyik oldalon a rajongók, a másikon a paparazzik. A rajongókhoz lépek, ahogy Justin is. Hosszú perceket töltünk autogram osztással és fotózódással végül a szervezők tovább tessékelnek minket. A Calvin Klein lógójával ellátott fal előtt pózolva haladunk tovább. Meglepődök mikor Justin a derekamra simitja a kezét, így mosolyogva a kamerába. Végül én is elmosolyodok így eleget téve a paparazzik kérésének először pózolunk együtt.

You are my purposeTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon