40.

899 24 8
                                    

Nem tudom eldönteni,hogy a Nap forró sugaraira vagy az víz hangos mégis kellemes csobogására volt kellemesebb kelni. Világéletemben Kaliforniában éltem ez a látvány azonban azt is felülmúlta.

Aprókat pislogva nyitottam ki a szemem, majd fordultam a másik oldalra. Már épp hiányolni kezdtem a szupersztárt mikor az ajtó kinyílt, amin belépett az említett. Egy fa, tökéletesen ívelt tálcát tartott a kezében, míg rajta csak egy melegítő rövidnadrág díszelgett. A kezein kidomborodó izmai láttán összeugrott  a gyomrom és hirtelen jobban élveztem volna ha engem tart a karjaiban a tálca helyett.

-Jóreggelt,Szerelmem!-húzódik hatalmas mosoly az arcára.
-Jóreggelt.-csúszok feljebb az ágyon . -Mióta kelsz te ilyen korán?Ezt nekem hoztad?-kerekednek el a szemeim amikor az elém rakott tálcára pillantok.  Három hófehér tányér van rajta, az egyikben amerikai palacsinta egy  kis juharsziruppal leöntve, a másikon pirítós a harmadikon pedig két croissant. A tálca egyik sarkában egy szintén fehér kistál tele gyümölccsel, mellette egy bögre kávé tejszínhabbal a tetején ami mellett két  narancslé. Ki ez és mit csinált Justinnal?

-Már 11 óra, és igen, ez a tiéd! Meg akartalak lepni!-bújik mellém óvatosan, ügyelve a tálcára.
-Mit csináltál?-kérdezem gyanakvóan összeszűkítve a szemeimet mire felkacag
-Csak boldoggá akarom tenni a barátnőm!-vigyorogva bujik a nyakamba majd halmoz el puszikkal ami az én arcomra is mosolyt csal. Azonnal elszáll a kis bizalmatlanságom ami nem is értem honnan jött. A lényeg, hogy Justin itt van velem.

Fél óra alatt közösen elmajszoltuk a reggelit. Megbeszéltük a mai programot és a jövőheti díjátadóról is szó esett azonban most fontosabb volt a nyaralás.
-Mi lenne ha lemennénk a partra? Felöltözök gyorsan!-pattanok ki az ágyból majd a tálcát az egyik éjjeliszekrényre teszem.
-Mi lenne ha inkább mást csinálnánk? Most mindenki a strandon van!-húz vissza az ágyba egyenesen magára.
-Mit szeretnél csinálni?-harapok alsó ajkamba miközben a csípőjére ülök.
Másodpercek alatt fordít a helyzetünkön. Óvatosan mégis gyorsan gyűr maga alá, a két kezével a fejem mellett megtámaszkodva.
-Mondjuk ezt..-nyom puszit a nyakamra -Vagy ezt..-nyomja ajkait a kulcscsontomra  -És ezt levenni..-húzza le a vállamról a fehér topp pántját aminek helyét lágy puszikkal hinti be. Halk sóhajok hagyják el a számat a jól eső érzéstől, mikor pedig a fenekembe markolva csap le az ajkaimra, már tudom, a strandolást ideje elhalasztani.

Ahogy azt mondtam, 2 órával később sikerült elindulnunk a partra. Megkerestük a többieket, majd míg Justin a vízbe vetette magát a fiúkhoz én a lányokhoz feküdtem. Erin hiányzott a női szekcióból, ahogy Jeremy és a két fiatal Bieber is akik elvileg fagylaltért mentek.
Ígyhát leterítve a törölközőmet Yael és Kendall közé feküdtem, aki mellett Hailey süttette magát.

-Mi tartott ilyen sokáig?-fordul felém Kendall. Válaszúl csak kajánul rámosolygok mire kacagva fordul vissza a hátára.
-Miújság Yael mama? Hogy vagy?-fordulok hasra, az említettre nézve. Yael pocakja így bikiniben egy minimalis kerekséget mutatott ami elképesztő volt.
-Minden reggel a WC-n ébredek de amúgy nagyon buli a terhesség!-mondja szarkasztikusan amin mindenki felnevet. Sokáig csacsogunk a terhességről, leginkább Yael mesél az eddigi tapasztalatait, például hogy fagyi mániás lett, vagy hogy imádja a kelbimbót amitől eddig undorodott. Figyelmesen hallgatjuk és nagyokat nevetünk, a legmeglepőbb az egészben,hogy Hailey is becsatlakozik hozzánk. Nem mondom, hogy barátok lettünk és azt sem, hogy nem ugrott néha az egekbe a vérnyomásom ha csak arra gondoltam,pár hónapja még Ő volt Justinnal de próbáltam félretenni a féltékenységemet.

Az egész napot a strandon töltöttük, fürödtünk, koktéloztunk, sétáltunk és jól éreztük magunkat. A legnagyobb öröm mindenki számára az volt, hogy csak nagyon kevesen ismertek fel minket, és akik mégis Őket külön megkértünk, hogy ne tweetelje ki vagy töltse fel a képeket amég itt vagyunk, hisz azzal be is fejeződne a nyaralás. Aranyosak voltak a lányok és megígérték, hogy nem terjesztik el cserébe holnap találkozunk velük a strandon. Jó alkunak tűnt.
A strandolás után vacsoráztunk,nem mintha nem ettünk volna egész nap dehát a nyaralások erről szólnak nem?
Most viszont, 7 óra körül lehet és a fiúk úgy döntöttek nézzünk körbe a közeli pár bárban és üljünk be valahova iszogatni. Yael természetesen nem jön a baba miatt, Ők Scooval sétálni mennek, Jeremy és Erin pedig marad a gyerekekkel.

You are my purposeOnde histórias criam vida. Descubra agora