You are my purpose

2. EVAD/2

KESERÉDES

Noha Los Angelesben nem igazán érezted az évszakok változását, tekintve, hogy a hőmérséklet az idő nagyobb részében húsz fok felett volt, ez a nap különösen tükrözte az ősz hangulatát.

Csepegett az eső, az idő pedig eléggé lehűlt, ami szokatlan volt a tikkasztó meleghez képest, bár tisztában voltunk vele, hogy pár nap múlva ismét hétágra fog sütni a nap.

Mindig imádtam vásárolni, megnyugtatott, boldogsághormont termelt egy új cipő vagy egy új ruha, és mindig órákat voltam képes eltölteni egyetlen üzletben, hogy eztán borsos összeget hátrahagyva térjek haza, most azonban valami megváltozott.

Az igazság az volt, hogy én változtam meg. Semmi kedvem nem volt végigjárni a designer boltokat, túlárazott koktélruhákat próbálni, amiket az eladó unszolására mégis megveszek aztán a gardróbba akasztom és soha többé nem veszem elő.
Pihenni akartam, elszakadni a valóságtól, és minél távolabb maradni az emberektől és a médiától, ami az utóbbi hetekben még jobban a nyomomban volt, csakhogy kiszedjenek belőlem valami szaftos infót. Én azonban nemhogy nekik, még magammal sem voltam hajlandó megosztani a szakítással kapcsolatos gondolataimat.

-Nézd, ez egész csinos!-tartja elém Gigi a fekete combközépig érő darabot, amire fél pillantást vetek, miközben bólintok. -Neked meg mi a bajod?-sóhajt fel visszatéve az előbbi ruhát hogy aztán összefont karokkal kérdőre vonjon.

-Semmi.-rázom meg a fejem majd a másik sorba aggasztott ruhákhoz fordulok. Noha barátnőm tudott a múltkori váratlan találkozásról, mégsem szívesen ecseteltem mennyire felzaklatott az a pár perc.

-Az este miatt vagy ideges?-sandított rám ezzel ismét görcsbe rántva a gyomrom. Ma van Yael születésnapja, amire Scooter hatalmas meglepetésbulit szervezett, amire minden közeli barátot meghívott, én pedig nem lehettem elég naív ahhoz, hogy azt higyjem Justin nem lesz jelen, a tudat pedig, hogy hosszú idő után ismét egy légtérbe kell lennem vele, enyhén szólva is nyomasztó volt. -A kaja tuti isteni lesz, ugyan az a szakács lesz akit Justin születésnapjára hív..-harapja el az utolsó szót, mikor szinte ledermedve hagyom abba a ruhák egymás után való húzogatását.

Tudom, semmi hátsó szándék nem volt abban amit mondott, és ismertem annyira, hogy tudjam milyen cserfes és nagyszájú aki sosem figyel arra mit kotyog ki, most azonban mindketten tudtuk mennyire beletrafált és tapintott rá az egyik legszebb emlékre ami Justinhoz kötött. Tisztán előttem volt a kép az együtt töltött napról, amit a családja érkezésével koronáztunk meg, hogy aztán együtt töltsünk el egy estét teljesen normális körülmények között sajtó, paparazzik és média nélkül.

Figyelem kívül hagyva Gigi sűrű bocsánatkérését és a magát szidó szavakat, egy mosolyt erőltettem az arcomra.

Ideje továbblépni.
Le kell zárnom, hisz nem sírhatok a múlt után örökké.
Az önmarcangolás helyett inkább itt az idő megmutatni mit vesztett, ez a gondolat pedig akármilyen klisésen hangzott, segített kirántani a gödörből amibe saját magam estem bele.

•••••

Irreálisan sokáig bámultam magam a szobámban lévő hatalmas tükörben, minden apró, loknikra sütött aranyszőke hajszálat a helyére igazítva, amely egy tejesen új, világosszőke színt kaptak a már kopott,megbarnulthoz képest.

Tetszett amit láttam. Hónapok óta először ismét elégedett voltam azzal aki a tükörből, hatalmas pillákkal keretezett kék szemekkel meredt rám.
Egy egyszerű, nyitott hátú hófehér, térdig érő ruhát viseltem, amely a testem minden szegletére második bőrként tapadt,kihangsúlyozva idomaimat, míg a lábamra egy átlátszó magassarkú szandál került. Belebújtam a világos kabátba, amely ugyan addig ért mint a szoknya, majd az ágyon csipogó telefonhoz léptem, aminek kijelzőjén egy üzenet virított Scootertől.