You are my purpose

52.

Justin kikerekedett szemekkel, hatalmasakat pislogva jártatta a tekintetét az arcom minden szegletén. Csendben ültünk egymással szemben,míg én szinte remegtem,Ő ledermedt.

-Terhes voltál?-kérdezi halkan mire bizonytalanul bólintok. -De hogyan? És mégis kitől? Ez azt jelenti, hogy van egy gyereked?-hőköl hátra ijedten és ezzel a lendülettel fel is pattan a földről. Lehunyom a szemem, hátha ezzel vissza tudom fogni a feltörni készülő újabb sírást, majd az ágyam szélére ülök. -Lara.-sóhajt fel miközben halkan kiejti a nevem.

-18 evés voltam.-szipogok fel majd miután rápillantva látom, hogy figyel folytatom, immár az ölembe hullot kezeimet bámulva. -Az érettségi előtt voltam, egyre nagyobb felkéréseket kaptam, és normális párkapcsolatom sem volt. Adammel alig ismertük egymást, elég volt ha egy egy buli után hazakísért aztán..-kirázott a hideg a gondolattal, ahogy viselkedtem ennyi idősen amit Justin is észrevett. Mellém ült. -Iszonyatosan berúgtunk a szalagavató estéjén és..valószínűleg akkor történt meg.-sóhajtok fel immár sírva -Nem tarthattam meg. Nem volt állandó munkám, iskolába jártam, terveim voltak. Egyetemre akartam menni, modellkedni és karriert építeni. Ekkor ismertem meg Scootert.18 évesen nem volt a jövőképemben egy kisbaba. Ráadásul Adam a legrosszabb apa jelölt lett volna. Nem szülhettem meg egy kisbabát egy mihaszna,ingyenélő karjaiba. Ezért úgy döntöttem nem tartom meg.-a könnyeim patakokban szántják végig az arcom majd pottyannak a rózsaszín melegítőre. Az emlék újra előhozza azt a borzalmas, fájdalmas érzést amit akkor átéltem. Soha többé nem akartam érezni ezt a kegyetlen bűntudatot. Soha.

Justin fel le járkálása kezdett az idegeimre menni. A kócos hajába szántott az ujjaival majd az ajtónak támaszkodott. Hangosakat, gondterhelteket sóhajtott és úgy éreztem bármelyik pillanatnak kiszaladhat az ajtón. Vagy az életemből.

-Justin,mondj valamit!-töröm meg a csendet halkan. Még percekig nem történik semmi aztán lassan felém fordul.

-Ki tudja rajtam kívül?-kérdezi halkan. Nem erre a kérdésre számítottam,de oké.

-A családomból csak anya. Scoon ,Gigin és az orvoson kívül senki nem tud semmit.-csalódottan hajolok előre, a könyökömmel a térdeimre támaszkodok és a tenyerembe temetem a kezeimet.

-Ezért sírtál?-kérdezi ridegen amitől a torkomban lévő gombóc szorítani kezd

-Félek, hogy kiderül. Tönkre tenne mindent. Téged. A kapcsolatunkat.Engem.-az utolsó szót szinte suttogom. A legutolsó sorban érdekel mi lesz velem. De Justin életére egy ilyen hír kiszivárgása óriási hatással lehet.

-És a rosszúlléteid? Mi van ha újra terhes vagy. És ha az orvos beszélni kezd? A média szétszed. -a hangja olyan rideg mintha csak egy idegennel beszélne. Az egyik fehér széken ül, a térdeire támaszkodva, lehajtott fejjel.
Hirtelen leszek dühös, csalódott, és egyben iszonyúan szégyellem magam.

-Megnyugodhatsz,nem vagyok tethes.-állok fel -Az orvos pedig nem fog beszélni, szóval mehetsz és élheted tovább az életed mindenféle szégyen nélkül. Eddig is végigcsináltam egyedül, most is menni fog. Kössz, hogy mindenben támogatsz, ahogy azt ígérted, és ahelyett, hogy én hogy vagyok jobban érdekel az, hogy hányan tudnak róla. Felejtsd el amit elmeséltem és felejts el engem is.-hangosan csapom be magam mogott a hófehér ajtót. Hiába az én házamban voltunk, hiába én jöttem ki a szobámból mégis én éreztem magam kizárva. És ha Justin zár ki az mindennél rosszabb.

A földszintre ballagtam, ahol a kanapéra ültem azonban semmi nem kötött le. Sem a tévé, sem a laptopom, pedig rengeteg munka várt rám. Még a zöld tea gondolatától is hányingerem lett és percenként fordult meg a fejemben,hogy felmegyek bocsánatot kérni.