You are my purpose

60.

J U S T I N B I E B E R

-Selena én..-dadogtam akár egy kisgyerek -..én nem lehetnék itt. Nekem nem kéne itt lennem.-rázom meg a fejem, közben inkább magam győzködve.

-Tudom,Justin! De nincs senkim.Senki akire számíthatnék most, szükségem van rád!-hangja könyörgő, rekedt a sok sírástól,rá sem ismertem. Évek óta ismertem az előttem ülő lányt így azonban még sosem láttam. Az őszintét megvallva nem is akartam így látni. Selenat évekkel ezelőtt diagnosztizálták lupussal, mostanra azonban a dolgok eléggé el fajultak. Nem maradt más, mint a transzplantáció ami eléggé megviselte ez pedig valljuk be tragikus dolog. Ezért üzent nekem aznap este és most ezért vagyok itt. Azt viszont a mai napig nem tudom miért hazudok emiatt Larának. Bűntudatom volt emiatt, és azért is ami a volt barátnőmmel történt. Minden erőmmel segíteni szerettem volna neki azonban nem ment. Sem fizikailag, hisz a vércsoportunk totál különböző így a donorja egyáltalán nem lehettem, lelkileg pedig főleg nem voltam a legjobb támasz. Engem ki készített a tudat, hogy átverem a Nőt akit mindennel jobban szeretek, hogy nap mint nap a szemébe hazudok, emellett eléggé lestrapált az, hogy tartsam Selben a lelket, ami lehetetlen volt. Érthető, mindannyian kikészültünk volna. de miért pont én voltam az akire szüksége volt?

A telefonom megrezzent amin Lara édesen ,gyönyörűen mosolygó arca virított amitől össze ugrott a gyomrom. Nem vettem fel, hagytam hogy végig csörögjön majd lerakja. Tudtam, hogy nem fog hívogatni, hisz tudja, ha nem veszem fel nem érek rá, de azonnal hívom ha tudom . Legalábbis eddig így volt. Most azonban az ex barátnőm lakásán vagyok ami nem épp a legjobb indok.

-Mennem kell.-állok fel és indulok el az ajtó fele azonban Selena ugyan ebben a pillanatban pattan fel majd mielőtt a zárhoz nyúlnék elkapja a kezem.

-Justin, maradj kérlek!- a szemei könnyesek a sok sírástól amitől a szívem szakad meg, eközben a kezemben levő telefonom megrezzen, az oldalt levő kis ikonon pedig megpillantom a barátnőm által küldött képet Easterről. Eddig ez megmosolyogtatott volna most viszont mintha belém rúgtak volna.
Elszakítom a tekintetem a készülék kijelzőjéről majd a velem szemben alló ex barátnőmre pillantok. Meglepődök mikor arcomra simítja a kezét, amire ráteszem az enyémet, hogy lassan le tudjam venni azonban ezt Ő félreérti és hirtelen ajkait az enyémre nyomja. Nem csókolok vissza, amint tudom ellököm azonban nem változtat a tényen, hogy épp most csaltam meg a barátnőmet.
Azonnal távozom, meg sem állok az autómig aminek az ajtaját olyan erővel csapom be, hogy azt hittem leszakad.
Picsába,picsába,picsába!
Hatalmasat verek a kormányba azonban mint vártam, nem enyhíti a bűntudatot.
Megnyitom Lara üzenetét amin Ő és Easter összebújva pózol, aminek láttán a szívem szakad meg.

Én nem tettem semmit! Nem én csókoltam meg, még csak nem is viszonoztam akkor miért érzem magam mégis bűnösnek? Egy idióta vagyok, ide sem kellett volna jönnöm!

Körülbelűl 2 órat autózhattam mire rávettem magam, hogy hazamenjek azonban amikor leparkoltam a ház előtt és megláttam Lara autóját görcsbe rándult a gyomrom.

Mi a fenét csináljak? Elmondjam neki? Ha elmondom valószinűleg kiborul, fájdalmat okozok neki, de ha nem akkor hazudok neki viszont megóvom.
Ez hülyeség, fogalmam sincs mit tegyek!

-Jó napot kívánok Mr.Bieber! Milyen napja volt?-üdvözöl az ajtóban állva Jeffry

-Borzalmas, Jeff!-sóhajtok majd elhaladva mellette belépek a hatalmas fekete ajtón.

Olyan lassan haladok a nappali felé amennyire csak lehet. Igazából nemtudom mitől rettegek ennyire. Elé állok és elmondom ami történt. Lara meg fogja érteni, Ő mindent megért.