You are my purpose

22.

Legszívesebben a föld alá bújva megvárnám még Scooter haragja elillan, azonban ehelyett kénytelen vagyok szembenézni vele.
Dadogni kezdünk, egyikünk szájából sem jön értelmes magyarázat. Próbálom összeszedni magamban mit is mondjak és hogy magyarázzam ki magam. Mondjam hogy megcsípte csak valami a száját, mondjuk egy kígyó amiből én szívtam ki a mérget? Jézusom ennél rosszabb kifogást életemben nem hallottam.
A verejték cseppek versenyeztek mindkettőnk homlokán, az arcunk fal fehér volt a kezem pedig megállás nélkül remegett. Ilyen a halál előtti pillanat?
-Itt játszotok, elfeledkeztetek a 6 órás meetingről? Justin indulás öltözni!-az állam a padlón koppan, a döbbenettől pedig még levegőt is elfelejtettem venni.
A szupersztár értetlen arccal néz rám miközben az ajtó felé indul. Most akkor Scooter látott minket vagy nem?
-Lara szeretném ha te is jönnél, hátha lesz pár rád vonatkozó kérdés!-enyhül el a hangja ami megjobban megijeszt. Bólintok majd az énekes után sietek kislisszolva menedzserem mellett.
-Ez mi a szar volt?-kapja rám a fejét Justin amikor beszállunk a liftben
-Fogalmam sincs!-tapasztom a kezem szívemre,mélyeket lélegezve.
A szobába sietünk ahol Justin a zuhanyzóba én a hálóba rohanok és tárcsázva Gigi számát elhadarom neki a történteket.
-Megint smároltatok?-hallom hüledező,vigyorgó hangját
-Nem ez a lényeg,Gigi! -dorgálom le. A tanácsa továbbra is az hogy mondjuk el Scootetnek ami egyenlő az öngyilkossaggal így miközben átöltözök inkább róla kérdezősködök.
Felkapok egy egyszerű fekete combközépig erő szoknyát amihez a barna, vékony szövetkabátomat és egy barna magassarkú szandált társítok majd miután be parfümözöm magam el is köszönök barátnőmtől. Előkapok egy fekete Givenchy táskát,beledobom a telefonom és a pénztárcám majd az ajtóhoz lépek ami azonban pont ekkot nyílik ki.
-Szólok neki!-kiáltja hátra, gondolom Scooternek. Elmosolyodik amikor meglát majd halkan csukja be maga után az ajtót.
-Szia,Hercegnő!-kap karjaiba közben pedig nyakamba puszil amitől kiráz a hideg
-Mivan veled?-kacagok fel miközben kezeimet nyaka köré fonva hagyom
-Szerencsepusziért jöttem,és bocsánatot kérni mert lelőttük a vacsit!-húzza el száját
-Nem fontos.-vonok vállat
-De fontos. Sokkal több időt szeretnék tölteni veled!-húz magához és újabb puszit nyom a nyakamra
-Én is, de ez nem ilyen egyszerű.-hajtom le a fejem. Állam alá nyúl így kényszerít hogy a szemébe nézzek.
-Azért megoldható,szóval a meeting után vacsi?-tűr el egy tincset az arcomból
-Justin végig követnének minket.-sóhajtok fel. Szemeibe nézek amik szomorúan csillognak. -Oké,vacsizzunk aztán igyunk valamit. Scooter leállította ma a szívem.-nevetek fel saját szerencsétlenségünkön amin Ő is elmosolyodik.
Még gyorsan lágy puszit lehel az ajkaimra aztán kinyitja előttem az ajtót és a nappaliban várakozó társasághoz sietünk.

A meeting helyszínre érve ami a megszokott módon egy zárt tárgyaló  terem féleség volt Justin helyet foglalt a hosszú asztal közepénél még mi Scooterrel ketten a széléről figyeltük ahogy a riporterek elé sorakozva, tűkön ülve várják hogy feltehessék a kérdéseiket.

-Ha egy szóval kéne jellemezni az itt ülő hölgyet, mi lenne az?-teszi fel a kérdést háromnegyed óra után egy magas, őszülő hajú férfi. Justin egy pillanatra lehunyja a szemét majd rámpillantva válaszol.
-Csodálatos.-ejti ki mire megmerevedek. Justin egy torokköszörüléssel kéri a következő kérdést ami szintén rám vonatkozik.
-Idővel változott az Önök között lévő viszony?-utal egy vörös hajú nő a pár hónappal ezelőtti interjúra amin azt nyilatkoztuk csak kollégák vagyunk.
-Barátok vagyunk!-éles fájdalom nyilal belém amint ezt a két szót kiejti a száján. A szívem a torkomban kezd dobogni  míg a fülem élesen sípolni. Barátok vagyunk. Őszintén nem értem mi fájt abban,hogy Justin ezt mondta. Hiszen nem vagyunk együtt, és ez a kis viszony szigorúan titkos.
A fájó érzést tetőzi mikor meghallom Justin szájából, hogy nem érez irántam semmit csak nagyon jó barátok vagyunk. Újra és újra hallom a szavait. A szívdobogásom zajától megszűnik a külvilág , a könnyek pedig fátyolt képeznek a szemem felszínére. Lehajtott fejjel, halkan kelek fel Scooter mellől és mormogok egy kimegyek a mosdóbant majd gyors léptékkel távozok a teremből.
Az említett helyiségbe érve a csapnak támaszkodva lélegzek nagyokat kiűzve azt az idegesítő mondatot a fejemből.
-Hé minden oké?-lép be Scooter mire egyből letörlöm a könnyeimet.
-Persze!-erőltetek mosolyt az arcomra.
Felsóhajt majd közel sétál hozzám és az ölelésébe von. Lassan törnek utat maguknak a szomorú könnycseppek Scooter nyakába borulva. A felgyülemlett stresszt, a fáradtságot de legfőképp a csalódottságot engedem ki amit most Justin okozott.Persze,mi mást mondott volna. De az a semleges hangnem ahogy kiejtette a szavakat megsemmisített.
-Shh, ne sírj! Tudod, hogy ezt kellett mondania!-simogatja a hátam. Utálom hogy mindent a média határoz meg. Az érzéseinket, a barátainkat, az időnket, és hogy kivel legyünk. Unom már ezt. -Beleszerettél a kölyökbe?-kérdezi halkan. Válaszúl csak vállára hajtott fejjel bólogatok. Megsimogatja a hátam, egy atyai puszit nyom a hajamba majd elválik tőlem.
-Nem is vagy kiakadva?-kérdezem nagyokat szipogva
-Sejtettem, hogy van valami köztetek. Túlzottan nagy lett  a barátság, ezért direkt húztam kicsit az agyatokat!-húzza el a száját egy mosolyt rejtegetve mire teljesen meglepetten nézek rá. Scooter direk szivatott minket?
Még a mosdóba is behallatszik a hangos taps,ami az interjú végét jelenti így Scoo az ajtó felé pillant.
-Kint megvárunk.Nyugi,kettőnk közt marad!-nyugtat le mikor szólasra nyitom a számat.Hálásan mosolygok majd mikor kimegy az amugy női mosdóból megmosom kicsit az arcom.Pár perc alatt próbálom összekapni magam majd énis elhagyom az illemhelyiséget.
-Lara!-hallom Justin kiáltását amint kilépek a mosdóból.
-Mit akarsz?-nézek ra flegmán
-Bocsánatot kérni. Megijedtem, nem tudtam mit mondjak!-siet felém majd lihegve torpan meg előttem
-Nem kellett volna semmit mondanod, ahogy a bocsánat kérésed sem kell most!-fonom össze mellem alatt kezeimet
-Beszeljük meg!-lép közelebb mire hátrébb lépek
-Hagyj béken,Justin!-ejtem ki esetlenül,halkan mire arca fájdalmassá válik. Nem szól semmit, csak bámul azzal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel.Egy utolsó pillantást vetek rá majd hátat fordítva neki otthagyom. Lehet, sőt biztos hogy túlreagáltam. Viszont olyan régóta megy ez köztünk, hogy ha ez kell ahhoz hogy komolyan vegyen hát megkapja. Én leszek a legrosszabb rémálma amég be nem bizonyítja mennyire kellek neki.