39.

988 23 4
                                    

-Justin nem láttad a..-fordulok kiabálva az említett felé a fiokomban kutakodva.
-Az előbb tetted el, Bébi nyugi!-kacag fel majd felmutatja a táskámba bújtatott útlevelet. Justin már egy órája itt van a házamban, hozott reggelit majd végignézte ahogy elkészülök és a pakolás által előjött paranoiás rohamomat ha van ilyen. Betegesen félek, hogy itthon hagyok valamit ami az egész nyaralást elrontja. Haileyt nem lehetne itthon hagyni? -Lars, az én magángépen de ha így folytatod le fogjuk késni!-sóhajt fel halvány mosollyal a fejét rázva. -Mindened megvan, ami nincs az meg pótolható! Vedd fel a sapid és induljunk. -a fejemre húzza a rózsaszín adidas baseball sapkát, majd ad egy puszit a homlokomra és hősiesen leviszi a bőröndjeimet. Szám szerint hármat. És a kistáskám de azt én viszem. Mégis 1 hétre megyünk.
Izgatottan sietek a velem összeöltöző barátom után. Mindketten fehér nadrágot és pólót viseltünk, azzal a kivétellel, hogy míg rajtam egy rózsaszín edző cipő volt,Justinon egy fekete vans.
Kivettem két Fiji vizet a hűtőből majd bezártam magam után a házát. Justin ekkor tette az utolsó bőröndömet a matt fekete Range Rover csomagtartójába majd felém fordult.
-Mehetünk?-csukja le közben a csomagtartót majd elém lép
-Annyira izgatott vagyok!-vigyorodok el
-Én is!Az első közös nyaralásunk!-az Ő arca is felvidul ami csak fokozta a boldogságom.
Közelebb húzott magához egy rövid csók erejéig majd beszálltunk a kocsiba.
Még indulás előtt Justinnal készítettünk egy képet amit posztolt az instagramjára. A fotót én készítettem,Justin a köztünk lévő italtartóra könyökölve tartotta az összekulcsolt kezünket.Mindketten úgy vigyorgunk mint a tejbetök,a kép címe pedig egy kérdés volt a rajongóknak miszerint  "Where may we go?" vagyis "Hová mehetünk?". A csapatból senki nem hozta nyilvánosságra a nyaralás helyszínét a nyugalom érdékében, és hiába megyünk egy igazán csendes helyre a rajongók bármire képesek.

A repülőtérre sietve útközben megálltunk egy Starbucksnál,amit nem úsztunk meg lányok hada nélkül, mivel mikor megláttak a kávézóban azonnal levágták, hogy Justin is itt van valahol. A kisebb galiba ellenére időben a reptérre értünk ahol a Jazmyn és Jaxon messziről kiszúrva rohantak felénk a nevünket kiabálva.
Természetesen mindketten a bátyjuk védelmező karjaiba ugrottak de nem kellett sok,hogy az én barátnőm rám vesse magát.
Jaxontól is kaptam egy puszit és egy szoros ölelést majd megragadta a kezem és a többiekhez kezdett húzni.
A repülőhöz közel ott állt már Scooter,Yael akinek sajnos még láthatatlan volt a pocakja, Ryan, a lemezlovas, Jeremy és mellette egy számomra ismeretlen nő. Rövid fekete haja volt, és egy napszemüveget viselt amit mikor közelebb értünk levett. Szép és fiatalos nő volt, és meg sem kellett kérdeznem, hogy tudjam Ő Jeremy felesége.
-Erin!-kiáltotta Justin az említett nevét majd szoros ölelésbe vonták egymást. -Pótanyu, hadd mutassam be az én gyönyörű barátnőmet Larat!-húz közelebb magukhoz mosolyogva Justin
-Nagyon örülök Lara, a srácok sokat meséltek rólad. Erin vagyok!-kedvesen mosolygott rám majd két puszival köszöntöttünk egymást.
-Mostmár én jövök, nem láttalak ezer éve!-tárja ki a karjait Scooter miután köszöntem Jeremynek és a két barátunknak.
Nevetve ölelem meg a menedzserem majd a feleségét aki még a lelket is kiszorítja belőlem.

A levegő azonnal megváltozik mikor Hailey és Kendall lép közénk. Scooter és Justin álla megfeszül, Yael meglepetten néz rám, ahogy Jeremyék is és Ryan és Garrix is hasonlóan reagálnak. Jay elmondta Scooternek,aki borzalmas ötletnek tartotta viszont nem szabhatta meg ki jön és ki nem így csak annyit mondott,kezeljük felnőttek módjára a helyzetet. Yael ezek szerint nem tudta, mivel még akkor is sokkoltan állt mikor a szőke lány a nyakába ugrott.
Ryan és Garrix pedig, csak úgy ahogy én azthitték ez csak valami vicc volt.
Kedvesen köszöntöttem Kendallt majd ügyet sem vetve Haileyre aki épp pusziszkodik Justinnal a két kisgyerekhez fordultam.
-Ki ér fel előbb?-hajolok le hozzájuk ezzel megszakítva egymás csipkedését amiért Erin már egy ideje veszekedett velük.
-Én!-kiáltották mindketten majd a gép lépcsője felé kezdtek rohanni.
Az édesanyjuk mosolyogva suttogott el egy köszönömöt,majd ők is felszálltak a gépre.

-Irány Barbados!-kiált fel Garrix oldva a feszültséget ezzel segítve elszakítani a tekintetem a Justinhoz túl közel álló lánytól. Justin rám néz mire rámosolygok. Nem akarom,hogy valami féltékeny kis libának nézzen akár Ő akár a többiek. Mellém lép majd int a többieknek, ezzel mindenki felszáll a gépre.
-Minden rendben?-fogja két keze közé az arcom -Azt szeretném,hogy jól érezd magad!-ereszt egy halvány mosolyt, a szeme sarkában azonban ott bujkál a félelem és az aggodalom.
-Nem lesz semmi baj,Jay!-mosolyodok el én is mire válaszúl csak a számra nyomja puha ajkait.
Az édes csókja elfeledteti velem az eddigi kételyeimet, vagy a dühömet ami helyett boldog mosoly kúszik az arcomra.
-Induljunk!-kulcsolja össze az ujjainkat majd mi is a hatalmas vasmadárba szállunk.

9 órával később mindenki izgatottan dobálja le a bőröndjeit a szállodába. A repülőit viszonylag kellemesen telt, bár Justin végig aludta így szinte az egész úton Jazmynnel és Jaxonnal játszottam,vagy a srácokkal beszélgettem.
Nem csodálom,hogy Justin elaludt, hisz késő estig meetingje volt azelőtt pedig egész délután a stúdióban volt amég én Gigivel a kozmetikában szépültem.

Nem lepett meg, mikor mindegyik fiú táskájából előkerült egy segway bár hál' isten elvetették az ötletet miszerint azzal jönnek le a városba. Délután 4 óra volt, így egy kis városnézés után vacsorázni terveztünk majd egy étteremben.
A szálloda nagyon szép volt, a hófehér, a krém és a kávé barna keveréke. 6 szobás lakosztályt foglaltunk az elrendezés pedig a következő volt. Yael és Scoo,Jeremy és Erin,a két rosszaság, Garrix és Ryan, Hailey és Kendall és végül én és Justin kaptunk egy szobát így senkinek nem lehetett egy szava sem. A szálloda közvetlen a párt mellett volt pár méterre így az erkélyről érezni lehetett az óceán jellegzetes sós illatát ami mellett a látvány maga volt a mennyország.

Justin kezét szorongatva sétáltunk közvetlenül a part mellett. Iszonyatosan meleg volt annak ellenére, hogy 6 óra is elmúlt. Jazzy és Jaxon körülöttünk fogócskáztak néha néha minket is bevonva a játékba.
Justint boldogabbnak láttam mint valaha, ez pedig a világ egyik legjobb érzése volt.
Ott, ahogy a testvéreivel játszott, ahogy a fiúkkal egymás vérét szívták, vagy ahogy Jeremyvel beszélgetett végre nem volt feszült. Nem láttam a megfelelési kényszert a szemében, és a mosoly ami az arcát ékesítette a leg őszintébb volt.  Szerettem boldognak látni ennyi szörnyűség után és minden érőmmel azon voltam, hogy csak még boldogabbá tegyem.
Akkor nem tűnt zavarónak, hogy ott van Hailey, és nem érdekelt vajon mit gondolnak mások.
Csak Vele akartam lenni, és boldog akartam lenni.
Vajon az Ő tervei is hasonlóak? Hiába néztem bele a gyönyörű mogyoróbarna szemeibe mikor mosolyogva magához húzott, és hiába éreztem magam elmondhatatlanul boldognak egy apró hang a fejemben azt suttogta vigyázz! Ez pedig megrémisztett.

You are my purposeTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang