P A R T 5

1.2K 26 0
                                    

Végre visszakaptam a jogosítványom és nem kell többet taxiznom vagy másnak könyörögnöm,ha el szeretnék  jutni valahova. Akármekkora titokban akartam tartani Scooter előtt,több magazin is lehozta a cikket miszerint elvették a jogosítványom bár a mai napig nem tudom honnan kaphattak fülest,végül cáfoltam azonban Scoonak elmondtam aki eléggé kiakadt a felelőtlenségemen de Yael szerint Justin bevédett. Ezt sajnos nemtudom tanúsítani mivel ott Scooternél találkoztam vele utoljára ami úgy két hete lehetett. Azóta nagyon el vagyok havazva,segítek a kis VS party megszerzésében, a Mac-nél is sokat kellett lennem és mivel Scooter beszélt Bridgettel a turné ügyről a Secretbe is elég sok munka volt. Meg is lepődtem mikor Bridget előrébb helyezte az olyan fotózásaimat amin vagy nem tudtam volna itt lenni vagy haza kellett volna utaznom.
Most is épp a Victoria Secretnél foglalatoskodtam anyával az oldalamon akit nem lehetett otthon hagyni mikor indultam volna dolgozni.
-Olyan gyönyörű vagy kicsim!-simogatja kezem miközben kifelé megyünk a fotóstúdióból
-Köszönöm anya!-adok puszit az arcára. Az ajtónál két biztonsági őr áll akik segítenek eljutni az autómig.
-Állj meg kicsim egy Starbucksnál légyszíves!-kér meg anya.Beindítom az autót és kihajtok a parkolóból -Mit csinálsz délután?-érdeklődik miközben apának pötyög egy üzenetet.

-Scooterrel találkozom aláírni a papírokat.-pillantok rá egy másodpercre majd újra az utat figyelem
-És Justin milyen ?-kérdezi kíváncsian,mire csúnyán nézek rá -Most mivan? Hamár a saját lányom nem avat be az életébe muszáj kutakodnom!- háborodik fel. Még Ő!
-Mert nincs Justinnal semmi anya amiket olvastál tök hülyeség és alaptalan!-zárom le ennyivel mire elégtelenül szusszan fel

-Jojojo de szeretném ha tudnék mindenről ami veled történik!-védekezve teszi fel a kezeit maga elé. Elnevetem magam és megrázom a fejem amiért ilyen makacs. Megállunk egy Starbucksnál ahol rendelünk majd anyát hazaviszem,jobb ha Scoohoz nem jön velem mert ha elkezdenek beszelgetni sosem hagyják abba. Scooter irodája felé veszem az irányt és jó másfél órás kis dugó után oda is érek. Azonban le sem tudok parkolni annyian állnak a bejárat előtt. Egy biztonsági siet felém,felteszem a napszemüvegem,a táskámat és a kávémat a kezembe veszem,kiszállok a kocsiból amit egyből be is zárok és hagyom hogy a középkorú nagydarab férfi segítsen bejutni.Mikor észre vesznek az alap kiabálás méghangosabb lesz és felénk kezdenek rohanni így még jobban nem tudunk haladni.Mi az isten lehet itt miért ennyire be vannak zsongva. A telefonok kamerái folyamatosan kattognak némelyik már szinte az arcomba.

-Itt vagyok Lara kapaszkodj belém!-hallom meg az ismerős hangot és egy nagy testet érzek magam mellett.  Kenny az én megmentőm. Elszidom közben magam vagy ezerszer amiért magassarkúban indultam el,ebben a lökdösődésben kitöröm a nyakam. A fülembe ordítják a kérdésüket amitől rettentő ideges leszek azonban pár aranyosan tipegő lányhoz oda-oda hajolok egy képre majd tovább haladok.Lassacskán bejutunk az épületbe ahol elengedem Kennyt és megköszönöm neki a segítséget.

-Ugyan már!-nevet rám. Ketten sétálunk a nagy folyosókon,ahová halk zene szűrődik be.

-Na és milyen a híres Justin Biebert óvni?-kérdezem  kíváncsian megtörve a kínos csendet.
-Nagyon bírom a kisöreget!-öszinte mosoly húzódik a szájára
-És mit csinálsz ha épp nem rá kell figyelned? -kérdezősködök tovább
-A családommal vagyok,de Justin nagyon rendes rengetegszer meglepett  már velük mikor sokáig nem mehettem haza! -fényezi a szupersztárt.

-Pont próbál,gyere köszönj neki úgyis arra van Scooter!-indul meg mint egy golyó előre. Ó már értem mire fel az a nagy tömeg.

-De én nem...-tiltakoznék de csak hátranéz és int a fejével hogy kövessem. A folyosóról egy színpadhoz érünk ki,ez valami kisebb csarnok vagy nem is tudom mi. Justin a színpadon ugrál,mikrofonnal a kezében a Sorryt énekli. A dalnak pár másodpercen belül vége,int a hangteknikus srácnak aki le állítja a zenét,majd Justin felénk igyekszik.

You are my purposeDonde viven las historias. Descúbrelo ahora