You are my purpose

49.

Hasítani lehetett a feszültséget a levegőben ami kettőnk közt vibrált.
Elfordítottam a fejem, egyszerűen nem bírtam tovább nézni a megtört arcát. Mert az volt. Megtört. Újra.

-Lara. -töri meg a csendet. A hangja hangosan cseng annak ellenére,hogy halkan beszélt.

-Miért?-szipogok fel miközben letörlök egy könnycseppet az arcomról.Lehúzza a kapucniját, majd a sapkáját a kanapéra dobja

-Nem akartalak belekeverni. Egyedül kellett elintéznem, és tudtam, hogy aggódnál!-sóhajt fel miközben a kanapéra roskad. Egy szó sem jön ki a számon. Úgy álltam ott mint egy rakás szerencsétlenség. Fájt így látni Justint, fájt hogy hazudott, hogy mellettem esett vissza.

-Mi történt,Justin?-kérdezem halkan szinte suttogva. Ha akarnék sem tudnék hangosabban beszélni.

-Amikor 2 éve kiszálltam ebből az egészből megfogadtam,hogy soha többet nem keveredek ebbe a társaságba. Én is tudtam akkor, hogy ez helytelen, mégis az tűnt az egyetlen megoldásnak. Pár hónapja újra keresni kezdtek hátha vissza tudnak csábítani. Vettem tőlük.-amint ezt kiejti rám néz. Lehunyom a szemem, amiből ekkor újabb könnycsepp buggyan ki. -De nem használtam. Nem drogoztam,Lara esküszöm!-pattan fel aminek hatására én hátrálni kezdek így megáll. -Muszáj volt elmennem,hogy szemelyesen is beszéljek velük. Ismerem ezeket a srácokat, és nem akartam ,hogy bajod essen. Kaptak egy csekket és ezzel kiszálltam. Kérlek,Kicsim ne nézz így rám!-a hangja könyörgővé válik és a szemei is könnytől csillognak.
Elvezetem róla a hideg tekintetem, helyette az ablakon át beszűrődő kerti fényeket kezdem pásztázni.

-Biztos,hogy te nem..-kezdek dadogni. Képtelen vagyok kimondani azt a szót. Justin nem tehette.

-Biztos!-mondja határozottan majd a hátsó zsebéhez nyúl amiből elővesz egy apró, átlátszó zacskót aminek az aljában fehér por lapul. Összeugrik a gyomrom és remegni kezdek. Nem, ez nem lehet! Végig nála volt? A zsebében tartotta? -Szeretnéd te kidobni?-nyújtja felém mire hátrébb lépek. Felsóhajt majd a konyhába sétál. Figyelem ahogy a csaphoz lép majd megnyitja, ezzel egy időben bele üríti a tasak tartalmát.
Vissza sétál hozzám majd megáll előttem.

-Annyira sajnálom!-a kezemért nyúl amit a mellem alatt összefonva tartottam azonban nem engedem, hogy magához húzzon.

-A vendégszobában alszom. -lépkedek a lépcső felé mire Justin szemei kikerekednek

-Ne,Lara! Elbasztam tudom, de helyre hozom. Kérlek!-siet utánam. Az első lépcső fokon álltam míg Ő egyel alattam.

-Ahogy mondod. Elbasztad. Köszönöm a születésnapot és mindent. Azthittem szeretsz annyira, hogy ezt elmondd, de ha most nem jövök le akkor továbbra is a szemembe hazutsz. Nekem ehhez idő kell,Justin. -pillatok az engem pásztázó szemeibe majd mielőtt újra elfogna a sírás, az emeltre sietek. Ahogy mondtam az egyik vendégszobá megyek, ahol az ágy ugyan úgy be va vetve mint a többiben. A csuklómmal letörlöm a könnyeimet majd az ágyba bújok. Hibáztatom Justint, amiért nem mondta el, haragszom rá mert hazudott nekem legfőképp mégis magamra. Észre kellett volna vennem. Már akkor rákérdeznem mikor hallottam telefonálni.

Nem tudtam aludni így tisztán hallottam mikor Esther kaparni kezdte az ajtót ami pár másodpercen belül kinyílt. A kiskutya apró, gyors léptei egyenesen az ágyhoz vezettek amit Justin léptek követtek. Felsegítette Esthert az ágyra aki azonnal mellém furakodva vágta magát hanyatt. Csukva volt a szemem. Nem akartam beszélni vele és kíváncsi is voltam mit csinál.

Az ágy lassan süppedt be mellettem amivel egy időben megéreztem a jellegzetes illatát. Apró puszit nyomott a fejemre miközben a hajamat kezdte simogatni.