Exo One Shots [Szünetel]

Új cica [ChanHan]

Luhan

  Meghalt. Egyszerűen csak itt hagyott. Reggel még minden rendben volt, és mire haza érek már csak a kihűlt tetem fogad, amit a tenyerembe fogtam. Könnyeim csak úgy száguldottak, és egyenesen a szürke bundára potyogtak. Maga tehetetlen voltam. Kellett, valaki, aki megvigasztal, szükségem volt egy régi jó barátra, ha már a hűséges kiscicám elment.

- Chanyeol? - szipogtam bele a telefonba, míg ő csak álmos hangon felelt.

- Luhan?

- Én vagyok. Elment. Itt hagyott, érted? Tegnap este még bújt, nyávogott, és játszott a helyén, ma meg... haza érek, és itt fekszik a padlón holtan! - Nem akartam ekkora felhajtást ennek az egésznek, de kegyetlenül fájt, egyedül voltam, senki nem volt mellettem ezekben az időkben, ha néha idegesített is, nagyon szerettem.

- Hyung... átmenjek? - ásított egyet. Válasz helyett inkább csak szipogtam, és letöröltem a könnyeimet. - Tíz perc múlva nyisd ki az ajtót, és addig nyugodj meg kérlek, eltemetjük a kertedben - halkult el a hangja, és kinyomta.

Utáltam a tényt, hogy még Chanyeolra is várnom kellett, ő volt a mindenem, legjobb barát, néha a bátyám, -miközben én vagyok az idősebb- és néha az az ember, akinek az érzelmeit kihasználtam. Köztudottan szerelmes volt belém, míg én tényleg csak barátként tekintettem rá. Megakarta nekem mutatni milyen a szenvedélyes szerelem, milyen a "Chanyeol-féle" szeretet, de én nem kértem belőle. Csak felhasználtam őt a rosszabbik napjaimon, mikor szükségem volt arra, hogy valaki szeressen egy kicsit, ha arra vágytam, hogy megcsókoljanak, vagy épp lerázzak valakit egy buliban.

Tényleg tíz percet vártam rá, kopogott az ajtón, mire én elengedtem a Nagy Szürkét, és már ki is nyitottam. Azonnal a karjaiba estem, érzelmeim, melyek a cicához kötöttek elöntöttek, és könnycseppek formájában adtam ki őket magamból. Remegtem, fülemben hallottam a szívem dobogását, és legszívesebben meghaltam volna, csakhogy ismét nekem doromboljon, hozzám dörgölőzzön, illetve talp nyalogatással keltsen.

- A konyhában van - suttogtam jó fél óra bömbölés után. Chanyeol elengedett, a konyhába lépkedett, majd hallottam, hogy elővesz egy zacskót. - Mit csinálsz vele? Ne bántsd Chanyeol, kérlek! - támaszkodtam meg a falban, majd utána trappoltam. A talpam csak úgy csattogott a hideg járólapon, de jelenleg az sem érdekelt, ha oda az egészségemnek. Én szerettem őt, és itt hagyott. Ismét könnyek gyűltek a szemembe, mikor 'Yeol belecsúsztatta a kihűlt tetemet a fehér zacskóba, majd összekötötte a füleit.

- Gyere - lépkedett hozzám, és ujjait az enyém közé csúsztatta. Csak csendben folytak végig a forró, sós könnycseppek az arcomon, és próbáltam nem bömbölni, mint óvodában. Itt vagyok huszonhét évesen, és azért sírok, mert meghalt a cicám. De nekem ő jelentette az élettársamat, nem volt szükségem emberre, aki mindenféle bonyodalmat okozott volna az életemben. Nekem csak Szürkére volt szükségem.

- Nyugodj békében Nagy Szürke, Luhan nagyon szeret téged, de sajnos most nem tud tőled elköszönni, teljesen ki van. - Hallottam, ahogy Chanyeol a kis keresztnek és a feldúlt földnek beszél a virág ágyás mellett. Én csak üveges tekintettel bámultam legjobb barátom fenekét, és a kis gallyból készített keresztet. Miért kellett neki is itt hagyni? Már megéltem két halált, most miért kellett még egyet?

- Sajnálom - ült le elém a colos, mire én csak felsóhajtottam, és próbáltam a darabokra tört szívemet egy helyre söpörni, hogy valaki, vagy valami összetegye, mint ez előtt. - Luhan - suttogta a nevem. Forró, hatalmas tenyerével arcomra simított, mire én csak felsóhajtottam. Akkor ismét szükségem volt rá, muszájnak éreztem kihasználni őt. Belemarkoltam a felsőjébe, és lágyan csókoltam vastag ajkára, édes íze azonnal átfutott hozzám, éreztem rajta valami furcsát, régen sosem volt ilyen. A forróság csak úgy végig szaladt a gerincemen, mire megremegtem, és belemásztam 'Yeol ölébe. Lábaimat összekulcsoltam derekán, teljesen közel húzódtam hozzá, és szinte belesóhajtottam az ajkai közé, mikor nyelvével alsó párnámon játszadozott. Átadtam neki magam, csak az volt a lényeg, hogy érezzem valaki szeretetét.

- Szeretlek Lu - suttogta, majd derekamra simítva a kezét vont magához közelebb. Mellkasunk összesimult, mire kicsit összezavarodtam. Éreztem hevesen dobogó szívét, melynek ritmusa majdnem megegyezett az enyémmel. Nem értettem magam, Ő szerelmes belém, de én nem tápláltam iránta olyan érzelmeket. Csak kétségbe esett voltam, és hiányzott a cicám.

Egy hónapja, hogy eltávozott tőlem a cicám, azóta Chanyeollal sokkal többet voltam együtt, mert nincs, akin levezessem a szeretetem, és akitől kapnám azt. Volt, hogy itt aludt, mert nem volt mit-kit ölelgetnem, aztán másnap megkértem, hogy együtt vacsorázzunk. Tudom, hogy nem kellett volna, mert azt hitte bennem is elindult valami, én pedig el akartam hitetni vele, -és tulajdonképpen saját magammal is- hogy ez nem így van. Chanyeol nekem csak barát... volt egy darabig. Aztán eljutottunk oda, hogy egymás szájába lihegve próbáltam meg minél inkább felizgatni őt, pedig a macskámmal sosem csináltam ilyet. Chanyeol pedig azt hiszem jóval többet ad, mint Nagy Szürke... Belém csapott a villám, mikor ujjaival közre fogta izgalmam jelét, erőszakosan toltam el magamtól, és felkapkodva a cuccomat szaladtam haza, és zárkóztam be az üres, hatalmas házba.

Két napig nem reagáltam semmire, a munkahelyemen megjegyezték, hogy milyen szótlan vagyok, és milyen gyorsan dolgozom. Persze... mert még én magam sem fogtam fel mégis mi a büdös francot művelt velem ez a halál eset. Miután meghalt a nagyim rájöttem, hogy a fiúk vonzanak, apa halála után befejeztem a focizást, és most a macskám halála után annyira elmegy az eszem, hogy beleszeretek a legjobb barátomba? Nem voltam normális, de már nem tudtam kimagyarázni ebből magam. Hazaérve egy kis dobozka foglalt helyet a bejárati ajtóm előtt. Csak annyi volt ráírva, hogy "Lu", így egyből leesett, hogy Chanyeoltól kaptam. Viszont nem akartam semmit, ami tőle volt, kikerültem és csörögni kezdtem a kulcs csomómmal, mikor egy nyávogást hallottam a papír dobozból. Összeráncoltam a szemöldököm, és jobban szemügyre vettem azt, kinyitottam és egy gyönyörű vörös cica tárult elém. Bár egyáltalán nem hasonlított, az elhunyt kedvencemre azonnal megfogott.

- Nem normális - fújtattam, majd bevonszoltam a cicát dobozzal együtt.

Egy héttel később már Lu boldogan szaladgált a régi kaparó fán, és ügyesen rászokott az alomra. Bár egyből Chan jutott eszembe, nem akartam vele ismét összegabalyodni. Viszont nagyon hiányzott. Mindene, az érintése, a mosolya, azok az apró gesztusok, amiket az utcán is képes volt produkálni. Bár este volt, kissé meg is fáztam, de hiányzott Chan' védelmező karja derekam körül, az illata, ami az orromba kúszott, míg én a mellkasán hallgattam szívének heves ütemét. Nem is tudom, mit vagy hogyan írtam neki, de alig tíz perc elteltével a csengő megszólalt. Én kicsattogtam az előszobába, ahol egy elázott 'Yeollal találtam magam szemben.

- Nem tudtam, hogy esik... sajnálom - hajtottam le a fejem, és ellépve az útjából engedtem be a házba. Csak a kabátját, és a cipőjét dobta le, azonnal a derekamra fogott, a falnak nyomott és hiányolt ajkait az enyémre tapasztotta. 

Egyre hangosabban nevettem mellette, minden erőmmel azon voltam, hogy samponos haját fel állítsam, de nem akart sikerülni.

- Yah ... Nem sikerül - mosolyogtam, és lefröcsköltem vízzel habos mellkasát.

- Nézd! - mutatott a kis fehér szekrény felé, mire én azonnal oda kaptam a fejem. Lu édesen fordította felénk a fejét. Csak még nagyobb mosoly húzódott az arcomra, és közel húzódtam Chanyeolhoz. Lábaimat derekára csúsztatta, és államat a mellkasára támasztva néztem fel rá.

- Szeretlek, és nagyon köszönöm, hogy átsegítettél a rossz időszakon, illetve nekem ajándékoztad Lu-t - csücsörítettem neki, mire ő csak lehunyt szemekkel adott egy szerelmes csókot.

Bár Nagy Szürke meghalt, ezzel magával vitte a régi emlékeimet, de kaptam egy új cicát és egy olyan pasit, aki mind végig ott volt a szemem előtt, csak én vak voltam. Most pedig szerelmes.