Exo One Shots [Szünetel]

Csak a hátterem [ChanBaek]

Baekhyun

Zavartan nézelődtem, nem volt senki a nappaliban, ami rém furcsának hatott. Olyan volt, mintha mindenki meghalt volna, szinte olyan csend honolt végig az egész lakáson, mint egy temetőn és ez rosszat jelentett, nagyon rosszat. Vagy oly' annyira kimerültek a srácok, hogy az ágyban fetrengenek, vagy itthon sincsenek, ami azért nem volt jó, mert én itt maradtam. Tudom, hogy magamra kellene vetnem, hisz én aludtam el a filmen, amit néztünk, de munka után nem nagyon szoktunk filmet nézni, megy ilyenek. Általában csak levágódunk és alszunk.

- Hé, mindenki? – szóltam el magam a kanapén ülve. Bizonytalan voltam, és valójában féltem is egy kicsit. Nagy volt a lakás, én meg pici, gyenge és szerencsétlen, aki nem tud magára vigyázni, és pontosan ezért volt Chanyeol a szobatársam. Ő gyúrni járt, vett régebben valami harcművészeti órákat, tényleg úgy gondoltam, hogy képes arra, miszerint megvédjen, bármiről is legyen szó. Bár manapság nem beszélgetünk olyan belsőségesen, mint mondjuk az első két évben, azért még mindig ő áll a legközelebb hozzám, ő visel el mindennap, ha itthon vagyunk.

Remegő térdekkel kezdtem el lépkedni a szobánk felé, a bézs színű fal mellé szegődtem, éreztem, hogy a mellkasomban a szívem eszeveszett kalimpálásba kezd, alsó ajkamat haraptam miközben ujjaimat előre vezettem a falon, hogy biztos ne legyen előttem semmi akadály. Nem is tudom mindek vagy kinek kellett volna megköszönnöm, de nem esett bajom, elértem a szobánk ajtajáig. Lassan simítottam kezemet a jéghideg kilincsre, majd bátorságot vettem magamon –jó vicc volt, valójában remegtem egész testemben- és lenyomva a kilincset beléptem a helységbe.

- Chanyeol, itt vagy?

Valójában tényleg reménykedtem benne, hogy majd megszólal, hogy „Itt vagyok hyung, semmi baj" de persze síri csend telepedett a szobára, meg mázsássúly a mellkasomra, a félelem fekete lepelként kezdte el becsavarni a testem minden centijét. Kezemben a telefonomat szorongattam, majd' eltörtem már, de be kellett kapcsolnom a vakut, hogy lássak valamit. Nem akartam sötétben lenni, kellett a fény, kellett az erőm.

- Chan... - suttogtam magam elé, mikor végre megjelent a kis fénycsóva a telefonom hátulján, majd szétszórta azt szinte az egész szobában, így átláttam azt. Megnyugodtam, a fogásom enyhült mobilomon, és rendes léptekkel indultam el az ágyam felé. Az ő békés arca engem is megnyugtatott, teljesen. Szétáradt bennem az a kellemes melegség, ami mindig mikor megláttam őt, vagy amikor hozzám szólt, és a dobhártyámat szinte simogatja a mély, öblös hangja, és akkor a reggeli kínos vigyorról még nem is mondtam semmit. Ha én keltem általában kínosan mosolyog, és azonnal elfordul, gyakran van neki reggeli merevedése, és ezért mindig bocsánatot kér, míg én lerendezem egy „Ez rendben van" – nal. Felnőtt férfiak vagyunk, -hiába nem nézik ki belőlem, a félelmem miatt- nem fújjuk fel ezt a dolgot, mindennaposak.

Az éjjelin heverő telefonjának a képernyője felvillant, majd pár másodpercig még világított. Szusszanva léptem oda és nyomtam volna meg a lezáró gombot, ha valami nem szúrja ki a szemem. Az Instagram jelzett neki, hogy egy bizonyos exo.chanbaek6104 új képet publikált. Elnyílt szemekkel vettem ismét remegő kezembe a telefont, igazán érdekelt, hogy miért követ ilyen oldalt, a saját fiókjával teszi ezt, vagy álnéven, viszont egyik sokk ért a másik után. Felnyitva a telefonját a háttérképén megakadt a szemem. Istentelenül rosszul éreztem magam, torkomba szaladt a szívem, a mellkasomra rá telepedett valami, alig bírtam levegőt venni.

Az értesítéssel már nem is foglalkoztam, csak megbabonázva lestem a háttérképnek beállított fotót. Biztos voltam benne, hogy az is valami olyan oldalról szedte, ahol minket párosítanak, de nem értettem miért tette ki. Én is látok néha, hébe-hóba egy-egy olyan képet melyen minket elemeznek, miszerint milyen édesen nézünk egymásra, féltékenyek vagyunk a másik csapattagra, pedig ez nem igaz. Én nem vagyok szerelmes Chanyeolba, nem folytatunk titkos viszonyt, ahogy a többiek sem.

- Mit művelsz? – ülte fel az ágyon. Hirtelen ért hangja miatt igen férfias sikítás csúszott ki eltátott ajkaim között, és a kezemből is kiejtettem a mobilját. Első gondolatom az volt, hogy nem akarok meghalni, míg a második már, hogy remélem nem törtem be a képernyőjét a telefonjának.

- Én... én csak – hebegtem. Nem akartam neki hazudni, sosem tettem. Mindig elmondtam mindent neki, amit gondoltam, mindenről. Ahogy arról is, hogy mit gondolok erről a párosítós, ChanBaek-es valamiről. Chanyeol megragadta a kezemet és az ágyára húzott, én leültem a lába mellé, majd a kezeimet összefűzve, elszégyellve magam azt figyeltem. Nem akartam ránézni, egyszerűen olyan hevesen dobogott a szívem a torkomban, hogy féltem, ha ránéznék, kiöklendezném. Éreztem, ahogy a keze a combomra csúszott, az arcom lángolni kezdett, a gyomrom pedig megremegett. Nem akartam ezt, annyira ellentmondtam magamnak ezzel az egész reakcióval, nem akartam semmi ilyesmi szituációba kerülni, tudom, hogy Chanyeol a színpadon csak azért csinálja, hogy fent tartsa az álcát, de a dormban sosem nyúlt hozzám, és én sem kerestem annyira a társaságát, csak ritkán. Hozzá nem szoktam beosonni, ha zuhanyozik, nem alszunk egy ágyban, mint mondjuk a maknae és Junmyeon hyung, nem beszélünk, csak akkor, ha idegesíteni akarjuk a többieket és olyankor bolondozunk egy kicsit. Hiába vagyunk egy szobába, manapság nem beszélünk annyit, ha teheti, a stúdiójában van, én meg nem zavarom.

- Chanyeol... én, nem értelek. Ezt megbeszéltük már egyszer, miért követsz ilyen oldalakat, és ami még inkább érdekel, miért állítasz be ilyen hátteret? Bárki megláthatja, gondolkozzál már kicsit, kérlek! – Őszintén próbáltam már megbeszélni vele ezt a helyzetet, már nem áltattam magam azzal, hogy csak a legjobb barátjának tekint, akkor tudatosult bennem, hogy ez a colos tényleg szeret engem, és nem csak barátságból.

- Ez csak a hátterem, Baekhyun. Nem tettem sose semmi rosszat ellened, tudtommal. Te is tudod, hogy rám mindig számíthatsz, hyung. Tudom, neked ez az egész nem tetszik, gyerekesen gondolkozom, meg viselkedek, de tudom, hogy te így szeretsz engem.

Megráztam a fejem, nem érti, mit akarok. Vagyis, nem akarok én semmit sem, viszont a testem reagál mindenre, ami tőle jön. Zavarba jövök, ha úgy van, megdobban a szívem némelyik szavára és hiába akarom magamnak bebeszélni, legszívesebben mindennap vele zuhanyoznék, csakhogy lássam őt és megérinthessem a testének minden pontját.

- Csak egy háttér. Tudom, hogy nem ezen vagy kiakadva. Engedd el magad, és nyugodj meg, ez teljesen rendben van, ennyi idő után. – Belehajolt a nyakamba, míg engem kiázott a hideg, felfújtam az arcomat, visszatartottam a levegőmet és azért fohászkodtam, hogy ne érjen hozzám azokkal a vastag ajkaival. Hogy ne indítsa el bennem ezt az egészet, de megtette. Megmarkolta a combomat, közelebb húzódott és egy apró csókot nyomott nyakamra. Én hatalmasat nyelve markoltam meg az alvós pólóját, és ködös tekintettel pillantottam szemeibe.

- Fejezd be!

Hiába, minden hiába, nem állt meg, folytatta a botrányos cselekedeteit, arcomra simítva fordította arcom felé, majd megnyalta ajkait és lehunyt szemekkel csókolt szájon. Az agyam leblokkolt, nem akartam elhinni, hogy képes erre az egészre. Nem normális, komolyan!

Erőszakosan löktem el magamtól, mire ő az ágyba dőlt, kikerekedett szemekkel, nyáltól csillogó ajkakkal figyelt, míg én elhúzódtam tőle.

- Idióta vagy – ráztam a fejemet, és az ágyamhoz indultam... volna. De nem gondoltam, hogy egyetlen csók ilyet vált ki belőlem. A nadrágom oly' szűkös lett és a ketyegőm is készen állt a robbanásra odabent. Félve pillantottam a még mindig ágyban fekvő colosra, aki csak mosolyogva nézett rám és ujjait lassan vezette a hajába. – Mondanám, hogy intézd el, de lehet, nem akarom...

-Hyung... a nadrágod arról tanúskodik, hogy igen is akarod.