Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

Bevezető

„Valamikor még minden szép volt és jó. Megvolt a szabadságunk és lehetőségünk, hogy akaratunk szerint cselekedjünk, amíg mást nem bánt ez. A szövetséges országok segítségével egymás területét tettük szebbé, és így egy szoros kapcsolat alakult ki a szomszédos birodalmakkal. Elégedetlenségeink inkább csak a többet akarásban rejlettek, de semmi igazi probléma nem adódott.

Sosem gondoltuk volna, hogy valaha is ez az ellentétére fordul. Jöhet más uralkodó, aki talán gyengébben vezeti az országot, de nincs már esély a lesüllyesztésére. Ezt gondoltuk, számítottunk is kisebb-nagyobb gondokra, amikor új uralkodó került trónra. De sosem számítottunk arra, ami végül bekövetkezett.

Már lassan kezdenek felbomlani a kapcsolatok a környező országokkal és attól félek, hogy ez már csak rosszabbra fog fordulni. Még nem tudhatjuk... Mind reménykedünk abban, hogy ez a romlás egyszer megáll egy elfogadható helyzetnél. De meddig tart ki mellettünk az a reménység? Megéri vajon abba fogózkodnunk?"

---------

A mezők zöldelltek, a nap pedig kellemesen sütött. Nem volt sem túl meleg, sem túl hideg. Az emberek a településekben beszélgettek, nevettek néha, mosolyogtak. A gyerekek gondtalanul játszadoztak, a hét évesek akár együtt a tizennyolc évesekkel is. Egyesek a mezőkre is kimentek, mások a szüleikkel látogatták meg a környező településeket. Mindenki boldog volt. Még a fővárosban, Niretben is nyugodt volt az élet. Az utcákon az emberek járkáltak, megálltak beszélni vagy sugdolózni, meglátogatták egymást, elmentek a könyvtárba és hasonlók.

Eltelt pár hónap, mióta egy új uralkodó vette át az irányítást, mert az előtte levő megöregedett és meghalt. Senki sem tudja az igazi nevét, ő pedig egyszerűen Vasnak nevezte el magát. Az emberek nem foglalkoztak nagyon a ténnyel, hogy nem tudják az uralkodójuk igazi nevét. Mindenki csak azt szerette volna látni, hogy Krong, az országuk, továbbra is szép marad. Végül nem így lett.

Ez a pár hónap megmutatta az ország lakóinak, hogy milyen tud lenni az ország egy érdektelen uralkodó kezében. Vas megtagadta a szövetséges országoktól a szövetségben megbeszélt segítséget. Eleinte egyszerűen csak nem nézték jó szemmel ezt a szövetségesek, de végeredményképpen a szövetségek teljesen felbomlottak, Vas uralkodó pedig semmit sem tett azért, hogy helyrehozza.

Az egyik napon az egyik volt-szövetséges ország büntetőtámadást is indított Krong ellen. A nagy készülődés híre hamar elterjedt a fővárosig, az uralkodó pedig egy kis csapat embert küldött ki, hogy kezelje az ügyet. Legfeljebb tíz ember ment, ami egy támadás leverésére túlságosan is kevés. És Vas tudta ezt, de akárki mondta meg neki, figyelmen kívül hagyta. Ha valaki egy kicsit is mérgesebben szólalt volna fel, az uralkodó elintézte, hogy többet ne tehessen ilyesmit.

A kiküldött tíz ember eldöntötte, hogy inkább gyorsan terjeszti a hírt a támadásról minden határközeli településbe, hogy senkit se érjen váratlanul. Egy térképen bejelölték, hogy ki hova viszi a hírt és lóháton meg is indultak.

Az egyik nagyobb falu, Kol mellett egy körülbelül tizenhét éves fiú feküdt a hátán egy nagy mezőn, becsukott szemmel. Nem aludt, csak egyszerűen élvezte a nap simogató sugarait. Nem túl hosszú fekete haját a feje alá gyűrve biztosította, hogy a föld nem zavarja meg a kényelmét. Akárki ismerte, tudta, hogy vagy itt találja, vagy egy távolabbi erdőben. Olyankor mindig a barátaival játszott, legtöbbször bújócskáztak. Most azonban csak a mezőre jött ki, hogy kicsit nyugodtan ülhessen. Órákig el tudott lenni ott úgy, hogy észre se vegye, hogy eltelt az idő. Most azonban nem volt esélye nyugalomra. Egy fél órára ment ki és a szülei már utána is jöttek.

- Arcan! – kiabált utána az anyja, a fiú pedig meglepődve állt fel és szemével végignézett a mezőn, hogy megtalálja a hangforrást. Amint meglátta szüleit, odafutott hozzájuk. Az átlagos boldog hangulat, ami a családjukban volt most nem létezett. Az anyja arcán egy ijedt arckifejezés ült, az apjáén pedig csak egy komor féle.