Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

I. 2. fejezet

Nem siettem nagyon elérni Vast. Úgy sem számított arra valószínűleg, hogy valaki hazatérjen. Engem valamiért majdnem minden alkalommal kiküldött, ha egyszer vadak támadásának híre érkezett, emiatt pedig nem volt sok szabad időm. De mindig láttam rajta, hogy nem érdekli különösebben, hogy megint lát visszatérni, akárhányszor küld akárhova is. Nem siettem látni ezt az érdektelenségét.

Már közeledtem is a palotához. Undorral gondoltam a helyre. Sosem szerettem bemenni oda, mert nem akartam újra látni Vas uralkodót, ahogy pompázó, selyemmel körbevont trónján ül, miközben a világos színű kőfalak tele vannak repedésekkel, az egyes termekhez vezető ajtóra pedig rászakadt a tető. De inkább bementem és vártam az újabb utasításokat, mert tudtam, hogy bár őt nem érdekli, hogy nyereség vagy vereség a vége, mégis csatába küldött, és én pedig mindent meg akartam tenni, hogy megvédhessem az országot. Nem követnék semmiféle embert csak, mert „fölöttem áll", de ha úgy tudom, hogy az ország javára válik, akkor megteszem.

- Áh, Arcan, visszatértél – mondta unottan a trónján ülve Vas. Én csak meghajtottam kicsit a fejem, a nem létező tiszteletem jeléül, és elmondtam neki röviden a fejleményeket, amik úgy sem fogják érdekelni.

- Senki sem élte túl a csapatból, a vadak elmenekültek. A falusiak nagy része sértetlen maradt.

- Ühüm – válaszolt nagyrészt oda sem figyelve arra, amit mondtam. Már minden csak látszat volt ebben az országban. Szokásokhoz és illemekhez kötöttük magunkat, miközben teljesen mást gondoltunk, mint amit mondtunk.

Meg is fordultam és menni készültem. Vas sem mondott már semmit, csak lazán ült tovább, nem törődve semmivel különösebben. Ha mindenki meghal körülötte és csak ő marad, akkor is ő csak boldogan járkál majd körbe.

- Uram, sárkánytámadás! – rohant be valaki egy oldalsó, még ép ajtón, amikor én már majdnem a főkijáratnál voltam.

- Arcan! – kiáltott utánam Vas, én pedig megfordultam és lassan visszalépdeltem, miközben hallgattam, amit mondanak. – Menj elintézni ezt.

Még mindig szépen lassan közeledtem Vas felé, miközben két gondolat járta át az eszemet. Az első egy olyan, ami megrémisztett. Egyedül küldene a sárkány ellen? Vagy ki tudja, talán több ellen? A vér is megfagyott az ereimben a gondolattól és láttam, hogy az ember, aki ezt a hírt hozta, ugyanezt gondolhatta. Riadtan nézett egyszer rám, majd Vas uralkodóra. Ami a másik gondolatot illeti... Csak belegondoltam... Milyen egyszerű lenne, ahogy most is szép lassan közeledek Vas felé, karddal a hátamon... Csak kicsit közelebb mennék és végezhetnék vele. Egyszerűen vége lenne az általa okozott problémáknak. Két dolog állított meg abból, hogy ezt megtegyem: Vas, amilyen rossz ember, csak ember és van joga élni ráadásul tudtam, hogy egy ilyen csúfos időszak után kéne az országnak valaki, aki rendbe tegye, aki irányítsa a helyzetet, amíg újra a talpára nem áll Krong. De ki tudná ezt megcsinálni, amikor mindenki így össze van törve?

- Hova kell mennem? – kérdeztem nyugodtan, habár tudtam, hogy nincs sok esélyem a győzelemre. Nem is tudtam igazán nyugodt lenni, de mi célt szolgált volna, hogy ezt kimutassam?

Vas a hírvivőre nézett, választ várva, az pedig egy pillanatig még csendben maradt, amíg összeszedte magát.

- Ethrogn erdő – válaszolta. Egy közeli hely, gondoltam magamban.

- Erdő? – kérdezte kicsit meglepődve Vas. – Hát akkor minek védeni azt?

- Uram... – kezdett bele bizonytalanul a hírvivő, miközben rám nézett egy pillanatra. – Az erdő itt van a közelben és... lehet, hogy a sárkány ide készül.