Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

II. 9. fejezet

Most, hogy nem akadt már dolgom egy ideig, végre tovább olvashattam az „Egy másik világban"-t. Arra gondoltam, hogy mire azzal végzek, a szüleimről is megtudhatok valamit. Most még korai lett volna elmennem, hiszen aligha újraalakult a Hat Ország Szövetsége. Ráadásul ha még élnek, szerettem volna egy olyan országba visszahozni, ami ténylegesen olyan, mint régen volt. Ahhoz pedig legalább az antennák leszedését kellett megvárjam. És, hogy addig ne unatkozzak, a könyvvel is haladhattam. Nem olvastam belőle amióta először elmentem a libeni határra.

Így, hogy tavasz volt, végre kimehettem a mezőre is. Nem is késlekedtem egy napot sem vele, hanem egyből a kezembe vettem a könyvet, és kimentem olvasni. Még emlékeztem szerencsére, hogy mi történt a könyvben, és hogy milyen résznél is tartottam. Nehéz is elfelejteni azt olyankor, amikor a legizgalmasabb résznél tart az ember. Éppen Rejinnek kellett volna hazajutnia, mert kapott rá egy módot.

Valahova a Föld mélyébe kellett eljutnia, és csak ott találhatott valami fémet, amit felhasználva visszajuthatott. Bonyolult dolognak tűnt a leírás alapján. Ráadásul ahhoz, hogy a Föld mélyére menjen, engedély is kellett, ahhoz pedig valamiféle munkát kellett volna végeznie. Végül évekbe telt, amíg megkapta az engedélyt, és nekikezdhetett, az ásatás pedig megintcsak időt vett igénybe. Végül azonban sikerült megtalálnia, amit keresett, és nekifoghatott a fém megmunkálásának. Ahhoz már valamiféle tudósok segítségét kellett kérnie, mert ő nem értett hozzá, de azok elutasították, bolondnak nevezve őt. Eleve furcsának nézték a huszonéves férfit, de amikor megemlítette, hogy egy másik világból jön, és oda szeretne visszamenni, hallani sem akartak róla. Egy teljes év telt el, amíg végre, könyvekből, kitanulta a különleges fém megmunkálásának a folyamatát. Fel kellett melegítenie egy nagyon magas hőmérsékletre, majd vízzel kevernie, ezután pedig egy kapuívet kellett öntenie belőle. Amihez a tudósok segítsége kellett volna az az, amit a kapuval tennie kellett. Valami elektromos áramot vezető drótokat kellett összekapcsolnia, és az elektromosságot bele kellett vezetnie a kapu ívébe, neki pedig fogalma sem volt eredetileg, hogy mindezt hogyan. Ennyi év után azonban ezt is megtanulta, és megtette. Amikor végre meglett, várakozva állt hátrébb a kaputól, és megtette az utolsó lépést. El kellett motyognia valamit. Amint megtette, a kapu körül apró villámok, szikrák keletkeztek, egy-egy pillanatra, többféle színben is, majd végül a kapuíven belül levő üres részt egy kép töltötte ki. Egy erdő látszott rajta, és Rejin egyből fel is ismerte. Ez volt az erdő, ahonnan elkerült a furcsa világba. Átment hát rajta, épp csak egy utolsó pillantást vetett a helyre, ahol annyi ideig élnie kellett.

És végre együtt lehetett újra a szüleivel. Elmesélt nekik mindent, elejétől a végéig, ők pedig elmesélték, hogy miként is keresték őt, és hogyan is féltek attól, hogy talán meghalt. Végül pedig hazamentek, és együtt élték az életüket tovább, nem is merték nagyon elhagyni egymást.

Így hát nyár kezdetére sikerült elolvasnom a könyvet. Szép történet volt, érdekes, és mindenképp élveztem az egész aggodalom és megnyugvás körforgást. Kikapcsolódásnak igazán jól jött. Úgy láttam, hogy a szövetség feltételeit illetően is haladt a dolog, láttam príviai csapatokat az országban a főváros felé haladni. Biztosra vettem, hogy a vadak visszataszításáért jöttek. Úgy beszéltem meg velük, hogy Krong majd szól, amikor szükség lenne a segítségükre, így hát gondoltam, hogy Enjel szólt nekik.

Mostmár úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy megtudjam a szüleim sorsát. Előtte azonban visszavittem a könyvet a könyvtárba, és még el akartam menni Enjelhez is. Ha a szüleim élnek, szerettem volna, ha az antennák nincsenek a határokon, amikor visszahozom őket.

Odamentem hát a palotába. Enjel szerencsére éppen ott volt, valószínűleg valamelyik országtól várhatott visszajelzést. Legalábbis kétlem, hogy két hónap alatt már mindent elintézett volna. Szokása szerint éppen olvasott valamit, de ahogy beléptem felemelte a tekintetét, és eltette a könyvet. Megvárta, amíg odamentem eléje.