Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

I. 14. fejezet

Hetek teltek el, hosszú, végeláthatatlan napokkal, amikben próbáltuk újraépíteni a csapatunkat. Mi tizennégyen, akik maradtunk, különváltunk és különböző helyiségekre mentünk. Embereket kellett szereznünk, akik fel merték vállalni, hogy szívesen látnák Vas uralkodó lecserélését. Enjel kitűzte célunknak a legkevesebb száz embert.

Arakrel azóta is morgott magában, és néhány egyetértő barátjával beszélgetett inkább, minthogy Enjellel, vagy akárkivel, aki Enjel oldalán áll. Ennek ellenére azért nem ellenkezett semmiféle tervvel. Látszott rajta, hogy megbánta a történteket. Valószínűleg azt nem, hogy felszólalt Enjel ellen, és átvette az irányítást, hanem inkább csak azt, amit döntött. Enjel kerüli a csapat előtt annak a bizonyos napnak a tárgyalását. Nem tudott semlegesen tekinteni Arakrelre, mindezek után, de úgy gondolta, hogy semmiféle utalások a hibájára nem segítenének.

Ezekben a hetekben, amíg a nagy toborzás folyt, valószínűleg Vas is keresett minket. Idő közben elmeséltem Enjelnek, hogy honnan is tudtam meg elsődlegesen, hogy hol kereshetném a csapatot, miután a Brigre barlangból visszatértem. Arra a közös döntésre jutottunk, hogy jó lesz majd elmenni Henvából. Az első pár napban, mikor még a környékről kerestünk embereket, ott maradtunk, de egy idő után már kicsi volt nekünk a hely. Végül egy távolabbi, Henvától egy órányi gyaloglásra levő településbe mentünk. Pfirnek hívták, de már régen elhagyták az emberek. Ott telepedtünk le, mivel a házak még egész jól álltak a lábukon.

Sok hét után végre sikerült elérnünk a célunkat. Összegyűlt száz ember. Sőt többen is, mert egy idő után a csatlakozottak magukkal hívták ismerőseiket, vagy a Vas uralma előtti időszakban szerzett barátaikat.

Ezek után szükség volt arra, hogy az új tagokat is beavassuk a részletekbe. A kék kövekről és a keresésük közben történtekről, a fő tervről, és a kudarcot vallott tervről, amit Arakrel vezetett. Mindent tudniuk kellett, hogy átgondolják, hogy mire is számítsanak. Már senki nem ijedt vissza a hallottaktól, mert valószínűleg mindaz, amit eddig át kellett élniük, elég rossz volt, és mindenki megelégelte Vas uralmát.

Persze aztán idő közben megkaptuk Enjellel a kitartásuk egyik nagyobb okát. Egy pletyka volt, miszerint Vas uralkodó az ellenállás halottaival próbálta visszaijeszteni az embereket a lázadástól. Ez a hír pedig hamar elterjedt másfelé is. Az az igazság, hogy egyeseknél pontosan a tervezettel ellentétes hatást váltotta ki. Ezek voltak az új tagok.

Az utolsó hét a legutóbbi terv bukásának következtében létrejött döntés végbevitelét foglalta magába. Más szóval jó fegyvereket kellett szereznünk azoknak, akiknek már kopottak voltak. A páncélokkal rendben álltunk, de nem mindenki rendelkezett rendes fegyverekkel. És így néhány hét után végre teljesen készen álltunk arra, hogy még egyszer átgondolva a tervünket újra megtámadjuk az uralkodót.

- Mostmár mind tudjátok, hogy mennyire közel állunk a közös tervünk megvalósításához. A legutóbbi próbálkozáson esélyük sem adódott azoknak, akik harcoltak. Kevesen voltak, gyenge fegyverekkel, kék kövek nélkül. Mindenek mellett Vas erői is veszélyt jelentenek majd ránk, de ha mind ott leszünk, és mindent beleadunk, nagy esélyeink vannak.

Enjel, a beszéde után, egy kis időre elhallgatott. Az éj csendje belepte az egész teret, ahol gyülekeztünk.

- Már csak egy kérdésem maradt. Elfogadjátok, hogy én vezessem a támadást?

Egyesek igent, mások nemet válaszoltak, de az egyetértőek látható többségben voltak. Enjel csak bólintott egyet, valószínűleg valamelyik saját gondolatára, az arcán pedig egy furcsa arckifejezés futott végig, majd felszólalt újra.