Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

I. 15. fejezet

Mindenki hátrébb állt, teret engedve Enjel és Vas harcának. Senki sem mert közbeavatkozni, még a katonák sem. Egy darabig csak lángcsóvák repkedtek, a legnagyobb részük még csak célba sem ért. A falon a festmények nagyrésze leégett, a falak is kormosak lettek. Közben a rendes párbaj mellett még szavakkal is próbálták gyengíteni egymást, de egyértelmű volt, hogy egyikőjüknek sem fog egy ennyitől csökkenni az önbizalma.

Enjel csak elszökött a támadások elől és ezzel egyidejűleg pedig indította a sajátját. Az ilyenfajta technika mindig hatásos, de Vast nem lehetett csak így legyőzni. Valami több kellett. Nagyobb erő. Meg is volt ez Enjelnél, hiszen kék követ használt, de Vas képes volt kikerülni ezeket a támadásokat. Ha ilyen módon folytatódik, akkor nem lesz olyan hamar vége, mint gondoltam.

- Azt gondoltad, hogy ilyen egyszerűen legyőzöl engem? Hogy idejössz egy nagy csapattal és végem? Még így sem, ezzel az erővel, nem tudsz legyőzni.

- Még nincs vége a harcnak, de amikor vége lesz, te már nem fogsz élni. Hiába próbálod elhitetni magaddal, hogy túléled ezt a napot, már túl sokáig terjesztetted a halált az országra, hogy tovább élhess. Ha csak belátnád, hogy rossz, amit tettél, nem kéne mindez. Ha nem hinnél ilyen megrögzülten az indokaidban. Te is élhetnéd az életedet, ahogy akarod. Mi értelme mindennek?

- Látom sokat értesültél Arcantól. Kár, hogy nem vagytok képesek rájönni a hatásosságára a dolognak. De ez van, már nem változtathatunk egymáson.

Enjel nem válaszolt, de folyamatosan támadott. Úgy tűnt, hogy felidegesítették a hallottak. Az egyik kezével alkotott lángcsóva sárga volt, a másik pedig kék. Akárhogy támadták egymást, akármilyen sebességgel, mindig csak kikerülték a sérelmeket. Valamit tenniük kell, ha nyerni akar valamelyikőjük is.

Néhány percig ugyanígy folyt a harc, fáradhatatlanul támadták egymást. Semmi nem változott.

- Ez nem lesz elegendő számodra, hogy nyerjél – mondta Vas. Pillanatokon belül nagy lila fény keletkezett az uralkodó kezei környékén, majd mikor elhalványult, a keze mintha vassá alakult volna. Mind mereven figyeltük, meglepődéssel az arcunkon. Ez már olyan, amiről még sosem hallottam.

- Azt hitted, hogy én nem tudok ilyesmiről, ha már képes vagyok a képességeket használni? Ne röhögtess – mondta Enjel.

A levegőbe szökkent, pár pillanatra sárga fény vette körül, aztán pedig talán a Vasnál látottaknál is furcsább dolog történt. A hátán szárnyak jelentek meg, amikkel hamar fel is repült a terem felsőbbik részébe. Elámultam a látványtól. Minden annyira összetalált. Vas a vaskezeivel, Enjel és az anyjától hallott angyali énekek pedig a szárnyakkal. Ez már olyan harc volt, amibe nem is tudtunk volna beleavatkozni, még annyira sem, mint az előbbibe.

- Figyelemreméltó – mondta Vas, de valószínűleg nem igazán lepte meg –, de ez sem lesz épp elég.

- Még kiderül.

Enjel szélsebesen lecsapott Vasra, a kezeivel pedig tüzet alkotott. Az uralkodó félreállt és próbálta öklével megütni Enjelt, de ő is gyorsabb volt a támadásnál. Igazából mindketten egyformán felerősödtek. Megint ugyanott tartottak, hogy az erejük egyforma szinten volt. Csak számunkra lett sokkal különösebb látvány nézni, ahogy harcolnak.

Vas összeütötte néhányszor a kezeit, amitől egy fülsértő hang hallatszott. A csapatban mindenki befogta a füleit és úgy tűnt, hogy Enjelt is zavarja, de nem lett nagy baja. Nagy tűzgolyókat lőtt ki Vas felé, gyorsabban, mint eddig, az uralkodó pedig nem mind elől tudott félreállni. Azonban egész egyszerűen csak a vaskezeit használva kivédte a támadásokat. Úgy tűnt, hogy nem nehezíti a mozgást a vas a kezén, így korábbihoz hasonló gyorsasággal képes volt maga elé emelni őket, hogy védekezzen. Enjel leereszkedett és körberepülte az uralkodót, miközben tűzgolyókat lőtt rá, és sebessége miatt néhány célba is ért. De nem égette meg Vast. Valamiért nem hatott rá a tűz annál többet, mint ránk a kard. Kicsit hátratántorodott, aztán hamar visszanyerte az egyensúlyát és folytatta a harcot. Elképesztő volt ez az egész. Olyan erőkkel rendelkeztek ők ketten, amikről mi csak álmodni tudnánk.