Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

II. 1. fejezet

Az ágyamon feküdtem, teljes nyugalommal. A reggel Enjelt megválasztottuk uralkodónak, aztán mindenki hazament egy egynapos pihenőre. Most volt időnk azt csinálni, amit akartunk.

El is döntöttem hát, hogy ránézek a kis korom óta vezetett naplómra, ezért odaültem az asztalomhoz, amely egyik fiókjából elővettem a könyvecskét. Utoljára még akkor írtam bele, amikor a legrosszabbjára fordult az ország helyzete, ezért eldöntöttem, hogy összefoglalom röviden az utóbbi pár hónap eseményeit – kezdve onnan, amikor visszajöttem az egyik vadak elleni harc után, a kiküldött csapatból egyetlen túlélőként. Akkor hallottam először az ellenállásról is, később csatlakoztam, és terveztük Vas uralkodó leváltását. El is értük, végre, a tegnapi napon.

A Nap fénye kezdett narancssárgává válni, amikor végére értem az írásnak.

„Mostmár nem választ el minket semmi a várt szép országtól, csak az idő." - fejeztem be az egészet. Szépen összecsuktam a könyvecskét és eltettem a szekrényem egyik fiókjába, majd a hátamra feküdve elnyúltam az ágyon. Annyira nyugodtnak éreztem magam, mintha már semmi baj sem történhetne, de tudtam, hogy még semmit sem fejeztünk be, még igazán el sem kezdtük. Ezen a nyugodt napon is éppen csak az éhség gyötört. Nem is tartottam már számon, hogy mikor ettem utoljára, és visszaemlékezni sem tudtam. Már a tegnapi nap úgy tűnt, mintha kettő lett volna.

Nyújtózkodva felálltam, és elővettem néhány zöldséget. Lassan ettem őket, elgondolkodva, közben pedig leültem az ágyra. Vajon milyen is lesz pontosan ez az új ország? Biztos, hogy mindenki jobban szereti majd, mint azt, amit Vas alkotott, de vajon mindenki megelégszik majd vele? Mert tudom jól, hogy egy idő után a jó is kevéssé válik. Talán ez az, amire Vas is utalt: hogy sok minden lehetséges volt az országban a békesség miatt, és az emberek még többre vágytak. De még mindig nem tudtam volna egyetérteni azzal, amit mondott, és mindazzal amit tett.

Egy sóhajjal felálltam. Legszívesebben kimentem volna egy zöld rétre, élvezni a napsütést, mint régen tettem, nem is figyelve a külvilágra, elmerülve a gondolataimban, de még sajnos nem tartottunk ott. A következő napon azonban már igazán megkezdjük azt, amit hónapok óta tervezünk.

Vagy terveztük mi ezt igazán? Hónapok óta Vas legyőzését terveztük, de az ország szebbé tevéséről csak álmodoztunk, hiszen nem lehettünk biztosak, hogy elérünk ideáig. De valójában soha sem terveltük el, hogy miután új uralkodót választunk, mi lesz pontosan. Holnap biztosan ezt fogjuk megbeszélni. Még az is lehet, hogy Enjelnek akadt valami ötlete a továbbiakra.

Akárhogy legyen is, holnapig még volt egy kis idő. Addig kicsit járkáltam, nézelődtem. A beszéd még mindig nem lett nagy szokás, így, egyik napról a másikra, de látszott, hogy az emberekben több életkedv van, mint eddig. Előbb-utóbb minden visszatér a régi kerékvágásba.

Lassan eltelt ez a nap. Már olyan rég nem volt esélyem naphosszat kedvemre akármit tenni, hogy már nem is tudtam úgy igazán, hogy mit tehetnék. Talán majd meg kéne látogassam a városban a könyvtárat, ha még vezeti valaki, és ha még le nem lett rombolva az idők során. Már régen jártam arrafelé. Az utóbbi években csak a városon kívül és a városfaltól a palotáig és a házig jártam, így hát minden fiatalabb koromban látott épület csak homályosan derengett az emlékezetemben. Talán, ha később lesz időm, meglátogatom őket.

A könyvtárhoz különösen el akartam jutni. Nem voltam igazán olvasós fajta, de úgy éreztem, hogy be kéne pótoljam azt, amit gyerekkoromban kihagytam. Szerettem volna olvasni kicsit arról az időszakról, amikor a régi országunk, amit most újra akarunk éleszteni, még csak alakulóban volt. Biztosan sok érdekeset megtudnék és talán olyat is, amire a gyerekkoromban nem figyeltem. A szüleim tudom, hogy szerettek volna mesélni erről, de én mindig inkább azt kértem, hogy játsszunk valamit.