Vas és Angyal (Arcan szemszöge)

I. 11. fejezet

Zsibbadt végtagokkal ébredtem, de kipihentnek éreztem magamat. Felültem az ágyban és kinyújtóztattam felfelé a kezeimet. Talán nem volt olyan jó ötlet. Az előző napot nem akarták elfelejtetni velem a fájó karjaim és a hátam.

Nagyot sóhajtva felálltam. Láttam az ablakon keresztül, hogy a reggel már a vége felé járt. Sokat aludtam. Itt volt az ideje, hogy megnézzem, hogy visszatértek-e Enjelék. Valamiért úgy éreztem, hogy még nem telt el annyi idő, hogy visszatérjenek, de biztosabb volt leellenőrizni.

Ahogy kiléptem a lakásból, láttam, ahogy az emberek járkálnak, nem törődve egymással. Mintha láttam volna valakiket az ellenállásból is, akik nem voltak velem egy csapatban, de ha így is lenne, ők nem vettek észre vagy nem ismertek fel.

Több figyelmet nem fordítottam ezekre az emberekre. Valószínűbbnek tartottam, hogy csak hasonlítanak. Kimentem a város falain kívülre, arra, amerre tudtam, hogy a rejtekhelyet találom, és hamar el is jutottam oda. Már számítottam a látvány azon részére, hogy üres lesz a hely. Azonban nem éppen úgy, ahogy volt. Néhány furcsa helyzetű tárgy jelét adta annak, hogy itt járt valaki és nem is akárhogy. Az egész kis terem fel volt dúlva.

Pár pillanatig csak mereven figyeltem a lépcsőkről, vizsgáltam a helyet. Valami történt itt. Talán veszekedés? Vagy Vas megtudta volna, hogy lázadnak ellene és támadt? Akkor viszont valószínűleg Enjeléket elvitték. Nem lehetett ez, valami más történhetett. Honnan is tudta volna meg a rejtekhely hollétét az uralkodó? Egy dolog azonban biztos volt: a csapatok visszatértek.

Lejjebb léptem, és körbejárkáltam. Enjel könyvei a terem hátában szétszórva feküdtek a földön, a falak kicsit omlottabbnak tűntek az általánosnál. Látszott, hogy itt valamiféle verekedés volt. Hogy veszekedésből eredő-e vagy támadásból, nem tudtam rájönni.

Ekkor jutott eszembe egy hasznos ötlet: talán ha beszélek Vassal, megtudok valamit. Nem is időztem többet, hanem kimentem, és egyből a palota felé vettem az irányt. Szedtem a lábamat, hogy minél hamarabb odaérjek, de igazából kicsit aggódtam a válaszok miatt. Ki tudja, lehet hogy a feltevésem igaz. Ha nem, akkor viszont hol lehet a csapat és mi történhetett?

A magas kaput kinyitva beléptem a széles, hosszú terembe, amelynek a végében ott állt a trónszék, rajta pedig egyértelműen Vas ült. Ahogy meghallotta a lépteim közeledtét, felém fordította a fejét.

- Nahát, Arcan – szólalt meg. Nem is tudom, hogy történt-e már olyan, hogy ő kezdjen el egy párbeszédet – Téged aztán rég nem láttalak.

- Igen, hát, rég jártam erre – mondtam átlagos hangsúllyal. Igazából kicsit meglepett, hogy ilyen jelentéktelen megjegyzést tett, mikor máskor az sem érdekli, ami fontos lenne. Mi okból figyelhetett fel a távollétemre?

- Majdnem két hete, ami azt illeti. Itt kellett volna legyél! – az utolsó mondatát szemrehányó hangsúllyal közölte, ami még újabban meglepett. Nem értettem, hogy mi baja lehetett – Kiderült, hogy valakik ellenem fordultak – folytatta, én pedig megjegyeztem magamban, hogy nincs is igazán sok ember, aki vele lenne –, és nem is sikerült minddel végezni. Ha itt lettél volna, talán már egyikőjük sem élne.

Az arcom elkomorult. Hát itt volt az, ami annyira felkeltette a figyelmét a távollétemre. És itt a magyarázat a feldúlt búvóhelyre is.

- Mi történt? – tettettem magam.

- Az egyik katona jelentett egy helyi pletykát egy csapatról, amely tervet szőtt ellenem, és egy személy vezetésében lement egy földalatti helyre, én pedig kiküldtem más katonákkal együtt, hogy ellenőrizze le a hitelességét a beszédnek.