Bukott Szerelem °H.S./ff.° [SZÜNETEL!]

22.rész

Minden olyan gyorsan történt. Egy pillantra még az útra lépek,aztán egy hangos dudaszó,majd egy nagy villanás. Egy pillanat volt az egész. Egy pillanat,ami sok mindent megváltoztatott az életemben. Egy visszafordíthatatlan cselekedet. Azzal,hogy kiléptem az útra mindent megváltoztatott. Az előbb még a kocsinak a lámpáit láttam,most meg repülök. Ezt úgy értsétek,ahogy mondom,hogy repülök. Te jó Isten! Mi a szar?! Én repülök! Valaki tart engem és úgy repülünk. Na jó ez biztos egy vicc! Tuti,hogy valaki hajnali 3 óra fele szivat engem! Ez nem lehet igaz! Ez nem lehetséges,hogy valaki repüljön!

Egy ideje csak úgy suhantam az égen,a megmentőmmel,amikor egy hatalmas nagy rétre értünk,amit a fák kör alakban,körül vettek. Amint lerakott elfutottam mellőle. Féltem. Féltem,ha megtudom mi vagy ki mentett meg REPÜLVE sokkot kapnék. Megpróbáltam minnél messzebre kerülni tőle,de nem hagyta. Már majdnem a fáknál voltam,amikor az illető lerepült elém. Azt hittem rosszul látok,de amikor rájöttem,hogy ki is az,a vér is megfagyott bennem. Ez nem lehet...Biztos csak álmodom! Valaki csípjen meg,mert ez nem lehet a valóság! Ilyen az égvilágon nincs!

Amikor megláttam ismerős vonásait,a magasságát,a ruházatát,majd maga az illetőt egyet hátráltam. Éreztem,ahogy a testemet átjárja a félelem érzet,és a sokkos állapot. A szemembe könnyek gyülekeztek,amik hamar ki is csordogáltak megállíthatatlanul.

Ezt,ahogy meglátta a közelembe akart jönni,de mikor egy lépést tett,én ugyan úgy hátráltam. Nem akartam,hogy hozzám érjen. Egyszerűen nem bírtam volna elviselni az érintését.

-Bella...-kezdte,de én nem akartam meghallgatni.

-Ne! Kérlek szépen ne!-tartottam fel magam elé a kezem,miközben lépkedtem hátra. Ez nem lehet ő. Nem lehet az a fiú,akit tiszta szívemből szerettem,csókoltam,és öleltem. Nem és nem! Nem lehet Harry...

-Bella,kedvesem kérlek.-lépett felém. Ennyi kellett. Elfutottam az ellenkező irányba. Tán még életemben nem rohantam úgy,mint most. Kár volt,hisz hallottam a suhogó a hangokat és egy pillanat alatt ott termett előttem,ami következtében nekirohantam. Ott állt előttem...szárnyakkal a hátán.,amik fekete színűek voltak. Egy embernek nincsenek szárnyai...csak az...csak az...angyaloknak. De ha jól tudom nekik fehér a szárnyuk. Akkor Harry micsoda?!

Ő gyorsan és szorosan átölelt,így nem tudtam kiszabadulni karjai között.

-Életem,figyelj mindent elmagyarázok,de ne menekülj el.-suttogta a fülembe,miközben erősen ütlegeltem-vagyis amennyire tudtam-a mellkasát,de mintha meg sem érezte volna.

-Engedj el!-sikítottam,de továbbra sem engedett szorításán. Amikor elfáradt a kezem belenyomtam a fejem a mellkasába és csak zokogtam. Nem tudtam felfogni,hogy egy szárnyas valami néhány perccel ezelőtt megmentett. És ez a szárnyas valami,a szerelmem volt,aki ez idáig hazudott nekem. Akkor ezek szerint mindenki így cselekedett. Hazudott Eleanor,Louis,Niall és Liam. Ez még csak a hab a tortán. Jason...Jason végig óvni akart tőlük,én bolond pedig a szívemre halggattam.

Harry egy kicsit engedett szorításán,majd egy kicsit elhúzodott és letörölte a könnyeimet. Most először nézek a szemeibe,amitől újra sírásba jövök.

-Életem. Tudom,hogy ez most sok neked,de meg kell értened...-biccentette fel a fejem,mert a tekintetem inkább a föld jobban vonzotta.

-Harry...te ha-hazudtál ne-nekem.-mondtam dadogva-Te nem vagy e-ember.-ráztam a fejem,miközben nehezen,de kiszabadítottam magam és hátra léptem.

-Tudom életem,hogy hazudtam neked,de most már látod,hogy meg volt rá az okom.-nyúlt felém,de én a félelemtől elkezdtem remegni,majd elhúzodtam tőle.-Kérlek. Ne félj tőlem.

Én csak ráztam a fejemet,miközben a földet szugeráltam. Ez az egész nekem túl sok. Hírtelen nem kaptam levegőt. Úgy éreztem mintha folytogatnának. Le kellett ülnöm,mert úgy éreztem,hogy mindjárt helyben elájulok. Tudom,hogy mi történik velem. Pánik rohamom van. Amikor kicsi voltam,gyakran megesett,hogy valami miatt annyira stresszeltem,hogy az átváltott pánikrohammá.

Gyorsan leültem a fűbe és az arcomat a tenyereimbe csúsztattam,és ziháltam. Elkezdtem verejtékezni,közben a könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak. Egy kezet éreztem a vállamon,amitől a testem beleremegett.

-Bella,jól vagy?-én csak a fejemet ráztam,mert egy hang se jött ki a torkomon-Életem,én segíthetek neked,kérlek most az egyszer hallgass rám.-hámozta le kezeimet az arcomról-Nézz a szemembe.-lassan felnéztem rá. Amint a tekintetem összekapcsolódott az övével a rohamom,mintha kezdett volna csillapodni. Már nem ziháltam,nem verejtékeztem és nem éreztem semmilyen folytogató érzést.

Néhány perc múlva feleszméltem,hogy őt bámulom,ezért elnéztem róla. Én a földön ültem,a térdeim felhúzva a hasamhoz szorosan,miközben ő előttem guggolt. Aztán megszólaltam végre.

-Kérlek ne bánts engem.-suttogtam neki

-Életem. Én sose bántanálak.-fogta meg remegő kezeimet,és egy csókot nyomott rájuk.

-Harry...én ezt nem bírom. Haza akarok menni.-ezzel felálltam,majd gyorsan elakartam indulni,mikor az egész világ elkezdett forogni körülöttem,majd hírtelen minden elsötétült...

Sziasztok,srácok! Remélem tetszik a rész.
Nos hát Harry titkára végül fény derült.
Ha tetszett szavazzatok vagy írjatok kommentet.
Puszi!😘❤