Emlékek nélkül ˢᵘᵍᵃ [✓]

Rossz barát vagyok...

-Hol a dzsekim? – üvöltött Jimin.

-Az az én cipőm! – kiabált Jin.

-Fogjátok már be! – üvöltött már Namjoon is.

Reggel a fiúk idegesen és kapkodva készülődtek.

-Valaki ébressze már fel Suga-t! – kiáltotta Jin.

-Már szóltam neki. – közöltem vele.

-Akkor szólj még egyszer... - forgatta a szemét.

Kirázódtak a kora reggeli készülődésből. Most, hogy újra mennek világvége van...

A szobába érve Suga-t pillantottam meg, aki éppen az ágyából mászott ki.

-Jobban jársz, ha sietsz. – javasoltam.

-Ráérek. – legyintett.

-Lent háborús övezet van. – nevettem.

-Hallom. – mosolygott.

Jobban megfigyeltem és tényleg fel lehetett hallani a lent zajló vitákat és kiabálásokat.

Suga-t magára hagytam, majd visszamentem a többiekhez.

Valamennyien elkészültek és már cipőben álltak.

-YunSeo megleszel? – kérdezte Jungkook.

-Persze. – mosolyogtam rá.

-Majd hívunk. – mosolygott Hoseok.

-Rendben. – nevettem.

Mikor elkészült mindenki, még csak akkor ballagott le Suga az emeletről.

-Igyekezz! – közölte Namjoon.

Mintha meg sem hallotta volna, úgy lépett be a konyhába, majd egy pár perc elteltével kijött.

-Nincs reggeli? – kérdezte Jin-től.

-Majd bent eszel, akárcsak mi. – felelte.

-Szuper. – sóhajtott. – Byul..Vigyázz magadra. – felelte, majd megcsókolt.

-Vigyázok. – nevettem. – Jó szórakozást. – integettem nekik.

-Sietünk. – felelték egyszerre, majd kiléptek az ajtón.

Mosolyogva néztem a már becsukott ajtót.

Délelőtt takarítottam, megnéztem egy filmet, majd szenvedve dőltem be Suga ágyába.

-Megöl az unalom... - szenvedtem.

Támadt egy ötletem, majd elkezdtem készülődni.

Eldöntöttem, hogy lemegyek a kávézóba MinJi-hez.

Útközben MinHyuk-kal futottam össze.

-YunSeo, hát te? – kérdezte mosolyogva.

-MinJi-hez megyek. – feleltem, majd tovább indultam.

MinHyuk karon ragadott, majd megállított.

-Nem hiszel nekem, hogy meg tudok változni igaz?

-Miből gondolod? – néztem rá.

-Mivel le akarsz rázni. Nem vagyok hülye. Bízz bennem, kérlek.

-Az csak egy dolog, hogy megbocsájtottam, de az ember bizalmát ki kell érdemelni. – közöltem vele.