Autumn Rain » Yoongi ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Tizenegyedik Fejezet ♪

▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

A tervem végülis bejött, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva az eredetileg hamis stylist asszisztens pozícióm továbbra is megmaradt, így minden koncert előtt a fiúk öltözőjében keresgéltem a megfelelő méretű nadrágokat meg ingeket Jiminnek, meg kávét vittem azoknak, akik félholtan próbáltak még dolgozni és tartottam bennük a lelket, cserébe pedig a legjobb helyről nézhettem végig a koncerteket.

Az első két nap viszonylag simán ment le, bár a fiúk minden koncert végén maximum egy "sziát"'vagy egy "köszönömöt" tudtak kinyögni a fáradtságtól. Jimintől mindig kaptam pluszba egy kedves mosolyt is, ami megmelengette a szívemet.

A harmadik nap kicsit más volt, mint a többi. Jungkook személyi asszisztense lesérült, így engem irányítottak be a színpad mögé. Igazából annyi lett volna a feladatom, hogy tartsam a lelket a srácban a számok között, vagy adjak neki egy kis vizet meg nedves törölközőt, ha azt látom, hogy nagyon kimerült.

A koncert közel másfél órája ment, amikor is hátrajöttek az énekesek pihenni. Jungkook remegő lábakkal közeledett felém, és mint aki nem is látja, hogy már előkészítettem neki egy széket, lehuppant a földre és a karjára fektette a fejét.

- Bukta a koncert. Miattam. - szinte majdnem sírt, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire törékeny is lehet. - Pont az utolsó nap kellett elrontanom a lépést.

- Dehogy. Emiatt még nincs veszve semmi. - a karjára tettem a kezemet majd gyorsan kinyitottam neki egy üveg vizet és a kezébe nyomtam. - Szeretnek. Menni fog.

A fiú bizonytalanul bólintott, majd szinte egy húzásra megitta a vizet.

- Köszönöm, Sum. Rendes lány vagy. Megértem Hyung miért kedvel annyira.

Válaszra nyitottam a számat, de ekkor véget ért a rapperek száma és az énekeseké következett.

A három másik fiú is szinte félholtan visszatántorgott a színpad mögé. Suga még beszélni is csak rekedten tudott. Fogalmam sincs mit értett Jungkook az alatt, hogy valaki kedvel, de egy másodpercem se volt belegondolni, mert Hobi esetlenül intett, hogy segítsek neki váltás ruhát hozni.

Ez volt végül az első kisebb koncertsorozat, amit zenészekkel töltöttem, és azt hiszem sok tapasztalatot gyűjtöttem belőle, már ha valaha is debütálnék, mint énekes. Mi kívülről mindig csak a csillogást látjuk belőlük, de azt hiszem, senki nem gondol bele, hogy a srácok mennyit szenvednek azért, hogy így ragyogjanak. Most jöttem rá igazán, hogy ők is csak emberek.

És sok tapasztalat ragadt rám, mint... csak mint egy lányra, aki életében először érez valamit egy fiú iránt. Az már részletkérdés volt, hogy a fiú valamivel híresebb, mint az átlagos szomszéd srác. Hetvenezer lányra féltékenynek lenni egyszerre, úgy, hogy a gyomrom szaltóban ugrál, amikor csak valaki megemlíti a nevét, aztán azokra a lányokra, akik a hotelig követték őket és képesek voltak könyörögni, hogy hagy "aludjanak" csak egyetlen éjszakát áhított bálványukkal.

Már este volt és éppen azon gondolkodtam, hogy csak én lehetek ennyire szerencsés, hogy pont a legreménytelenebb eset iránt legyenek érzéseim, amikor erőteljesen, pontosan négyet kopogtattak az ajtómon.

- Ki az? - épp az ágyon fetrengtem, a hajam százfelé állt, mint egy holdkórosnak, plusz azt hiszem félig már aludtam is, de azért megpróbáltam emberi lény módjára ajtót nyitni és mosolyt erőltettem az arcomra. Rögtön kinyíltak a szemeim amint megláttam ki áll előttem.

- Nem rám számítottál, igazam van?

▬▬▬▬▬▬▬▬
N A M J O O N