Autumn Rain » Yoongi ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Tizenhetedik Fejezet ♪

▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

- Nos, szabad lenne megtudnom, miért sikítoztál a stúdióm előtt? –kérdezte Suga és a kezembe nyomott egy forró teát. Gondolom ezzel tevékenykedett a konyhában olyan sokáig.

- Nagyon hosszú – sóhajtottam fel lemondóan, majd beleszürcsöltem az italba. – Hé, ez nagyon finom!

- Mivel én csináltam. Neked - azt hiszem ezt nem akarta, hogy meghalljam, mert zavartan lesütötte a szemét és az ujjaival kezdett babrálni, így elengedtem a fülem mellett. – Summer, segíteni szeretnék, de ahhoz el kell mondanod mi a baj. – a fiú elém guggolt, a térdeimre helyezte a kezét és úgy nézett fel rám. Hogy állhattam volna ellen neki? Mindent kitálaltam.

- Gazdag családba születtem. Nagyon gazdagba, mielőtt megpróbálnád elképzelni. De soha nem volt se apám, se anyám, aki támogatott volna a jövőbeli terveimben. Zenét szerettem volna szerezni, az érzelmeimet az emberek tudtára hozni, de szerintük ez ostobaság volt. – elhúztam a számat az emlék hatására. – Ezért apa kitalálta, hogy ügyvéd leszek, majd 19 éves koromban közölték, hogy eladtak egy 60 év körüli úrnak, aki a cég részvényeinek 40%-át birtokolja, és ha összejönne ez a csodás esküvő, akkor a pénz fele családban maradna. Most pedig felhívtak, hogy két nap múlva lesz a menyegző, és vagy a saját lábamon megyek haza, vagy rendőrt hívnak. Ennyi lenne.

Suga mélyet sóhajtott majd felállt és leült szembe velem, a forgószékére.

- Tudnék neked segíteni. Van ötletem elég – mondta a fiú hangosan gondolkodva. – A kérdés az, hogy elfogadod –e.

Természetesen nem fogadhattam el. Ez nem az ő dolguk volt, csakis kizárólag az enyém. Nem keverhettem bele őket egy ilyen botrányos helyzetbe, ami egyáltalán nem tartozott rájuk.

A fejemet ráztam.

- Oppa, mindent köszönök neked. A dalt, bár befejezhettem volna. Bár debütálhattam volna és több időt tölthettem volna veled. Bár ne lettem volna olyan gyáva és elmondtam volna, mit érzek. És végül...köszönöm a felajánlásodat is, de ezt magamnak kell elintéznem.

Fejet hajtottam a fiú előtt és még mielőtt megszólalhatott volna, kihátráltam a szobából és a sajátomba menekültem. Az ajtót alaposan kulcsra zártam, hogy eszébe se jusson bejönni senkinek.

Hajnalban terveztem elmenni, az első busszal. Vicces. Az ablakon kimászva akartam megszökni, pont mint egy hónapja. Csupán az volt a különbség, hogy akkor egy jobb élet reményében ugrottam, most pedig a vesztembe vetem magamat.

Titkon vártam, hogy eljöjjön a hajnal, egyszerűen csak menni akartam. Ahogy feljöttek a nap első sugarai, az ablakpárkányra másztam, és mivel már sajnos egész gyakorlott voltam, lemásztam az ereszcsatornán, majd át a kerítésen és már kint is voltam az utcán. Borzalmasan esett az a tipikus, hideg őszi eső ezért amilyen gyorsan csak tudtam, a buszmegálló fedezékébe menekültem.

A karórámra pillantottam. 5:34. Csodás, a busz 10 percen belül itt lesz, a fiúk észre se fogják észrevenni, hogy eltűntem.

Lehuppantam a padra és lehunytam a szememet. Azt kívántam bárcsak csoda történne és a szüleim meggondolnák magukat. Az egyetlen lányuk vagyok az ég szerelmére. Ekkor hirtelen éreztem, hogy leül mellém a pad másik felére valaki. Biztos egy másik szerencsétlen sorsú...ki az aki amúgy az első távolsági busszal menne bárhová. Vagy egy öreg apóka akit hajnalban elküldtek a piacra. Nem tudom melyik volt a rosszabb.

- Remélem most örülsz - mondta az idegen szinte megvető hangon. Azonnal kipattantak a szemeim.

- Oppa? - majdnem lefordultam a padról amikor megláttam, hogy Yoongi az. - Mit akarsz? Menj haza, megfázol.