Autumn Rain » Yoongi ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Második Fejezet ♪

- Tehát röviden... - Eun Ji ledobta magát az ágyra és felém mutatott egy ropival. - ...apád hozzá akart adni valami vén fószerhez, plusz még a tanulmányaidban se támogatott ezért fogtad magad és elszöktél.

Úgy néztem barátnőmre mintha maga a Messiás lenne és hevesen bólogattam.
- Tudtam,hogy te megérted.
- Na igen, és hogyan fogod magad eltartani egy évig ameddig újra jelentkezhetsz az egyetemre?
Lazán vállát vontam.
- Vannak terveim.
- Éspedig? - Eun Ji érdeklődve előre hajolt és felhúzott szemöldökkel nézett
rám, mire kihalásztam a hátam mögül az ősrégi gitáromat és dramatikusan eljátszottam egy akkordot.

- Utcazeneeee.. - énekeltem szélesen mosolyogva és magamhoz öleltem a hangszert.

- Ez remek csajszi, de november vége van. Hideg. Eső. Egy lélek sincs az utcán - Eun Ji lemondóan csóválta a fejét. - És nálam sem lakhatsz örökké. Jövő héten hazajön Hyun a seregből.

Ó, basszus. Totálisan elfelejtettem. Hyun volt Eun Ji vőlegénye akit nagyjából két éve besoroztak kötelező szolgálatra és nagyon úgy tűnik, hogy a jövőhéten lejár a bent töltött rémálmok ideje és végre hazatérhet.
Ez pedig csak egy dolgot jelenthetett: nekem mennem kellett amilyen gyorsan csak lehet. Jobb ha belehúzok az utcazenélésbe és legalább egy kis helyet találok, ahol meghúzhatom magamat.

- Oké! - kihúztam magam a tükör előtt és egy kis krémet kentem szét az arcomon. - Holnap én és Billy korán kelünk.
- Ki az a Billy? - kérdezte Eun Ji aki közben már félálomban szorongatta a maciját amit még Hyun adott neki a második évfordulójukra.
- Csak a gitárom.
- Ja, akkor jó éjszkát - dünnyögte a lány. - De tudod, pasikat szigorúan tilos idehozni amíg itt laksz. Nehogy Hyun...
- Vettem! Nem kell folytatnod  - Katonásan kihúztam magam és leheveredtem a nekem kikészített matracra, majd felhúztam az ébresztő óráját hajnali 4-re.

Végre a saját életemet élhetem Billy-vel, még ha nem is lesz túl egyszerű.
Még egyszer megpaskoltam egyetlen hű társamat és behunytam a szememet.

▬▬▬▬▬▬▬▬

a következő napon.

Minden úgy alakult ahogy Eun Ji megjósolta. Hideg volt és valami megállíthatatlanul szitáló eső esett, de hát nem adhattam fel egy fél nap alatt, ezért kitartóan üldögéltem az utcazenészeknek kijelölt parkban egy barátságosabb eresz alatt és Billy-vel megtettünk minden tőlünk telhetőt. A nap végére kereken 20.000 won-t gyűjtöttem össze, ami pontosan elég volt ahhoz, hogy legalább megvacsorázzak.

Másnap még rosszabb volt. Egyre fagyosabb lett a levegő, ezért már a gitáromat se vihettem magammal, nem bírta volna ezt a hideget, ezért csak énekeltem.

Harmadik nap már épp arra gondoltam, hogy feladom. Nemhogy a gitárom nem volt velem, de már hangom is alig volt, azt hiszem kezdtem megfázni az esőben. Elég ostoba ötlet volt eljönni otthonról...talán még egy középkorú részvénytulaj eltartott feleségének is jobb dolga van. Épp itt tartottam gondolatban, amikor leguggolt elém egy fiú. Nem igazán láttam az arcát, mert egy hatalmas sál volt köré tekerve, szinte csak a szeme látszott ki.

- Ma is itt vagy? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire csak bólintottam.

- Muszáj.

- Hallottam, hogy egész tehetséges vagy - bólintott a srác. Valahogy úgy éreztem mosolyog, hiába nem láttam az arcát. Talán a szeme miatt.

- Hát - megvontam a vállamat. - Nem megyek sokra vele. Nem is tudom, hogy képzeltem, hogy majd dőlni fog a pénz napok alatt. Ebben az időben. Egészen idióta vagyok.

A fiú mélyet sóhajtott, majd leült mellém a padra.

- Nézd, nem szoktam ilyeneket mondani, de... - itt egy kis szünetet tartott, majd megrázta a fejét mintha meggondolta volna magát a mondat közben. - ...nos egy kis ügynökségnél vagyok kezdő, öhm, énekes. Kezdő énekes. Lehet hallottál róla. - előkotort a zsebéből egy névjegykártyát és a kezembe nyomta. - A héten meghallgatást tartanak különféle pozíciók betöltésére. Háttértáncos, koreográfus...ömm...

- Köszönöm - szélesen elmosolyodtam és a farmerembe csúsztattam a papírt. - De, hogy jövök a képbe én?

- Hát csinos is vagy és tehetséges is és... - a fiú hirtelen felugrott mintha valami nagyon rosszat mondott volna és hátrált két lépést. Ha jól láttam még a füle is elvörösödött. - Mindenesetre gyere el. Jobb mint az utcán ülni, mínuszokban.

Ebben egyet kellett vele értenem.

- Most sietnem kell, én...nekem dolgom van - még mindig vörös füllel intett felém egyet.

- Hé, és kire hivatkozhatok? - kiáltottam utána. - Vagy legalább a nevedet áruld el - a fiú hirtelen összerezzent és visszaszaladt hozzám. Egészen közel hajolt hozzám és a fülembe suttogott.

- Jimin. Park..Jimin.