Autumn Rain » Yoongi ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Epilógus ♪

Végül elvégeztem az egyetemet és visszatértem Koreába, legnagyobb örömömre Amy is ösztöndíjat kapott, Jay pedig... a srác halálra unta magát Angliában és levegőváltozásra hivatkozva ő is csatlakozott hozzánk.

A bizonyos vizsgakoncertem óta, hetente újabb és újabb kiadók kerestek meg, sőt még egy animációs film betétdalának szerzésére is felkértek, amit azonnal elfogadtam.

Lassan, de biztosan teljesültek az álmaim, többet nem függtem a szüleimtől és nagyjából boldog voltam. Egyetlen aprócska hiba volt csak az életemben.

Min Yoongi.

Hiba alatt csupán annyit értek, hogy szinte mindennap meghaltam volna az érintéséért és a mosolyáért, de mivel a fiú egyre inkább elfoglalt volt, a találkozásaink egyre inkább csak csökkentek, a szívemben pedig egyre inkább nőtt a vágy iránta.

Tudom, hogy nem ő tehetett róla és természetesen büszke voltam rá, eszembe se jutott, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat, nem akartam megismételni azt a katasztrófát, mint 2 éve.

Egyik éjjel a kis lakásom előtti lépcsőn ültem, egy különösen fárasztó nap után egy hideg, dobozos sört kortyolgattam, amikor Yoongi minden átmenet nélkül leguggolt elém és a tenyere közé fogta az arcomat.

- Summer.

- Nem vagy naaaagyon elfoglalt? – nyújtottam el a szavakat. Az alkohol hatása lehetett. A homlokomat az övéhez döntöttem és próbáltam egyenesen a szemébe nézni.

Fáradt. Kimerült. Álmos. Izgatott?

- Ma van a szülinapod – közölte velem, mire egy kis fejszámolás után bólintottam. Valóban ma volt.

- Szeretlek – suttogta Yoongi és elhúzódott tőlem. Félrebiccentett fejjel néztem rá, csak azért jött ide, hogy ezt elmondja?

- Én is szeretlek, tudod, hogy mennyire – mosolyodtam el. Ő volt az életem, persze, hogy imádtam, ahogy ezt a percet is. Azt, hogy elszökött a feszített tempójú edzéseik elől, hogy itt lehessen.

- Nos – Yoongi nyelt egyet és előhúzott a farzsebéből valamit. – Én nem vagyok romantikus alkat. Sőt, azt se tudom, hogy most ezt jól csinálom e – a fiú fél térdre ereszkedett és felnyitott előttem egy apró bársonyborítású dobozt. – Tudom, hogy nem könnyű. De szeretlek. Tarts ki mellettem. Légy a feleségem.

Úgy meredtem rá mintha szellemet látnék. Nem volt romantikus? Még soha nem hallottam ilyen gyönyörű mondatot főleg nem tőle. Egy könnycsepp gurult le az arcomon, majd zokogni kezdtem.

- Igen – nyögtem szipogva és semmivel se törődve a nyakába ugrottam. Rajongók? Paparazzik? Lökött barátok? Túl kevés együtt töltött pillanat?

Ezzel jár, ha egy idol barátnője vagy.

Vagyis, mostmár egy idol menyasszonya.

És hamarosan... a felesége is.

-vége-