Autumn Rain » Yoongi ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Huszonegyedik Fejezet ♪

▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

Lehajtott fejjel ültem a csapat menedzsere mellett, egy fekete maszkot viseltem, legszívesebben sírni lett volna kedvem, de Yoongi ragaszkodott hozzá, hogy én is itt legyek ma.

A fiúk éppen egy sebtében megszervezett rajongói találkozóval összekötött konferencián ültek, aminek a célja az volt, hogy tulajdonképpen biztosítsák a rajongókat, hogy minden rendben és Min Yoongi épp olyan ártatlan, mint amilyennek mindenki képzeletben él.

Vajon van olyan ember, aki még ezt elhiszi?

Hát, a látottak szerint volt.

Persze ott volt a másik véglet. Szinte minden második lány szándékosan levegőnek nézte, sőt, olyan is volt, aki szabályosan az asztalra dobta a CD-ket, majd egy hiszti roham közepette távozott.

Egyre feszültebben markoltam a széket, amin ültem, legszívesebben kirontottam volna, hogy alaposan beolvassak az állítólagos rajongóknak. Már vagy tíz végtelennek tűnő perce rágcsáltam a szám szélét, amikor észrevettem, hogy végre elfogyott a sor és Yoongi mosolyogva integet nekem, majd a többieket előre engedve, hozzám sietett.

Az arcán halvány mosoly ült, de láttam, hogy a szeme fáradtan és szomorúan csillog.

- Miért kellett ezt végignéznem? – suttogtam lemondóan, amikor közelebb ért és leguggolt előttem.

- Hogy a saját szemeddel lásd, semmi baj. Minden oké, úgyhogy te se aggódj. Semmiség az egész – a fiú egy futó puszit nyomott az arcomra. – Sietek átöltözni, otthon találkozunk.

- Persze, menj csak – bólogattam, majd utána kiabáltam: - Szeretlek. – az hiszem ezt már nem hallotta, mert nem válaszolt semmit.

Hosszan kifújtam a levegőt, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy senki se lát, az utcára szaladtam és leintettem egy taxit.

- Hova lesz?

- Hakdong-ro, Floor Yangjin Plaza – hadartam el a címet.

- Oh, hiszen az Big Hit Entertainment központja – csodálkozott el a sofőr, majd beletaposott a gázba. – Csak nem ott dolgozik a kisasszony?

- Még ott – motyogtam magam elé. – De azt hiszem már nem sokáig.

Mintha a taxis még mondott volna valamit, de már képtelen voltam ráfigyelni. Csak egyetlen dolog lebegett a lelki szemeim előtt: az, hogy láttam Yoongi szemeiben a szomorú csillogást és azt, amikor leplezett fájdalommal elcsuklott a hangja és próbálta elhitetni velem, hogy „Semmi baj!". Már akkor elhatároztam, hogy mit fogok tenni.

Biztos voltam benne, hogy szeret. De az igazi szerelme a zene volt és ezt nem vehette el tőle senki, főleg nem én. Pontosan tudtam, hogy háromszor olyan keményen dolgozik, mint bárki más és, hogy a zene a mindenét jelenti, és ha így folytatódik tovább, csak megsérülne. Ha tovább maradok mellette, mint a barátnője, nem lehetnénk boldogok és ez egy idő után felemésztené.

Én is szeretem őt. Mindennél jobban.

Mindent neki köszönhetek. Az ő boldogságáért bármikor feláldoznám az enyémet.

Viszonylag hamar megérkeztünk a címre, én pedig rendíthetetlen bátorsággal siettem az épületbe. Nem akartam egy percig se hezitálni, féltem, hogy meggondolom magamat. Szerencsémre a nagyfőnök éppen az irodájában volt, pont egy megbeszélés előtt, és amikor meghallotta, hogy én keresem, habozás nélkül beinvitált és leültetett magával szemben.