Felülmúlhatatlan nyár \Szünetel\

Iker mizéria

-Vegyéék ki! Nem értik? -mondta hangos dörmögő hangon.
Miután akkor is levegőnek néztük, ezt megelégelve elkapta Mac nyakát.
-Nee! -kiabáltam és odarohantam.
Hirtelen elengedte, de Mac karját oldalához szorítva összekulcsolta rajta a kezét. Szorongatta. Kapásból lehajoltam. Igyekeztem szétfeszíteni, de ő csak emelgette. Nem kevés ereje volt és egyre csak szorította, mintha valami áramoltatná belé. Mac idegei megfeszültek. Nyakán az izmai kilátszódtak. Kezeivel akarta volna szétfeszíteni a szorítót.
-Vegyék kii! -kiáltotta.
-Eressze el!
Az egyik mentős ugrott ki. Odafutott hozzánk és ,,elvette" Macet tőle. A srác bevörösödött, majd távozott. Később Tinus is hívott minket.
-Hello! Nemsoká megyünk.
-Mi történt?
-Baleset..
-Veled vagy Jázival? -szűrődött ki kérdése a telefonból.
-Egyikőnkkel sem -válaszolt idegesen.
-Ne hazudj! -mondtam.
Őt is baleset érte, akárcsak a lányt.
-Odaadnád a telefont Jázminnak?
-Szia Tinus! -köszöntem amint a telefonhoz jutottam.
-Mi volt? -kérdezte egyből.
Arrébb mentem, hogy Mac véletlen se tudjon hallgatózni.
-A hotelban elmondom.
-Rendben. Akkor nem nagy baj. Mikor jöttök?
-Nem tudom, de szerintem ő sem tudja. Majd meglátjuk -mondtam.
Elköszöntünk és kinyomtuk.
Bekísértük Annát a kórházba és megvártuk a szüleit. Mire megérkeztek a leletei is meglettek.
Hajnalban tántorogtunk be az ajtónkon. Nem akartuk zavarni Esztiéket, így mi hozzánk mentünk. Le se tusoltunk. Átöltöztünk és lefeküdtünk.
Reggel az ébresztő kellemes hangjára keltünk. Ráncba szedtük magunkat. Indultunk volna reggelizni, amikor kopogtattak.
-Jó reggelt! -köszönt Mac lelkesen.
-Szia! Gyere keblemre! -szólt egy lány.
Nem hallgatóztam tovább. Átmentem inkább Esztiékhez. Ahogy benyitottam Eszti piros szemei fogattak.
-Mi történt? Te jó ég! Te sírtál?
Kérdéseimre furcsán nézett rám. Beduzzadtak a szemei és pirosak is voltak. Még szép, hogy megilyedtem és egyből minden zagyvaság eszembe jutott.
-Ezt nekem kellene kérdezni, mert elég sokáig elmaradtatok.
-Igaz, sajnálom -szóltam közbe.
-Este vártunk titeket. Végül az egész estét és a hajnalt beszélgetéssel töltöttük el. A tegnapi kirándulás óta olyan cuki Tinus. Nem mintha eddig nem lett volna ez, de tegnap este, ahh el sem hiszem na meg reggel -tette hozzá.
-Elmeséled? -néztem rá zsiványan.
-Háát nem is tudoom... -kacagott teljes szívéből.
-Légyszi, légysziiii -kérleltem nevetve.
Egyből levágtam, hogy csak játszik, ezért belementem. Pár százszor még mondtam egy kérleket majd mesélni kezdett.
-Képzeld... -kezdte
-Elképzeltem -mondtam.
Behunytam szemeimet és kezemmel felvázoltam az egészet vagyis jeleztem, hogy már látom az eddigi feketeséget, mert semmit se mondott. Erre csak nevetett.
-Tizenegy körül ahogy leváltunk tőletek bóklásztunk egy kicsit és -elpirult. -és megfogta a kezem.
Arca csak úgy ragyogott. Szemein is alig lehetett már látni csak a csillogást.
-Életeem! -mondtam mosolyogva még szerintem én is elpirultam.
-Igen és olyan kedves volt. Feljöttünk, akkor felhívtunk titeket majd lefürödtünk. Direkt utcaiba, hogyha menni kell hozzátok, akkor felpattanunk és go utánatok. Titokban azt hittük, hogy lecsuktak titeket -erre egy jót nevettünk. -Aztán ahogy nem jötettek egyre többet beszéltünk itt ültünk ketten az ágyon. Egy pár centire egymástól... aztán megbeszéltük a vidámparkban történteket.
Ők is csókolóztak? Ez olyan poénos volt így. Tényleg mindent egyszerre csinálnak. Lehet, hogy a mi jelenlétünk miatt, de akkor is. Még letagadták, de ez akkor is olyan cuki.
-Milyen történtek? -tettem fel azért a kérdést.
-Megcsókolt és én is őt -suttogta és lehajtotta fejét. -Ha tudnád mennyire örülök...
-Tudom. Nagyon jól -mosolyogtam önkéntelenül.
-És mikor ezt megvitattuk. Ahh, fel sem fogom...

Sziasztok! Csütörtökön hozhatom a kövit? Mindenkinek további jó pár órát a hétvégéből!