Felülmúlhatatlan nyár \Szünetel\

Könyvecske

Elírtad Tamás... ezt tuti, hogy kijavítom, amint válaszolok neki.
-Amikor egymás után hódította a csajokat a ên előttem, hogy nézzem végig.
-Aha, amit meg is tettél -bòlogatott.
-Igen. Tudod, hogy sose voltam ámornak segédje, azaz rossz vagyok ezekben a lelki szerelmes dolgokban. Főleg, ha rólam van szó.
-Tudom jól és tapasztaltam is már bőrömön. Na és mit írt?
-Inkább miket... Most is ír. Majd megvitatjuk, de hozzâk a pizzát -bicentettem a pincér felé.
Lepacsiztunk a hasonlóságaink miatt és megérkezett a kajânk. A telefont beleejtettem az ölembe és arrèbb pakoltunk az asztalon, hogy elférjen az óriás. Ott terült előttünk az Alföld méretű pizza. Neki láttunk. Mondanom sem kell szerintem, hogy nem bírtuk megenni. Elcsomagoltattuk és megindultunk kifele.
Már az ajtóban jártunk mikor eszembe jutott valami.
-Uhh, a Libribe vissza kell mennem... tegnap adták ki a könyvet amit átküldtem neked.
-Menj vissza addig én kint megvárlak és, ha befejezted nyugodtan lepasszolhatod nekem -küldött egy puszit.
-Oki. Szaladok.
-El ne ess! -kiabâlt utánam.
Kértem útba igazítást és majdnem a szó szoros értelmében beestem az ajtón. Hatott Eszti jó kívánsága. Ezt megjegyeztem, hogy legközelebb is kérek tőle ilyeneket. Például, hogy a kövi ballagási képem legyen jó. Romantikus kategóriaaaa... hol vaagy? Aha, megtaláltam. Akkor lássuk. Ifjúsági. Igen, itt van. Sztoryk, nem. Regények.. nem. Sorozatok, szintên nem. Thrilógiák, nem az sem. Vissza! Regény! Meg van. Kikerestem a sok könyv borda közül az enyémet és nagy szerencsémre ott volt az utolsó darab. Odavittem a kasszához. Előkotortam a pénzemet.
-Üdv. Öhm, sajnálom, de ezt a kiadást nem adhatom Önnek -magázott.
Miért??
-Elnézést. Én ezt nem értem
-Ezt már valaki lefoglalta ön előtt. Mindjárt feltelefonálok és megkérdezem, hogy van-e másik.
Helyeslően bólintottam és megköszöntem. Hosszas egyeztetések és kapcsolások után közölte velem, hogy menjek fel a legközelebbi mozgólépcsőn a másod könyvesboltba, ahol adhattak még nekem példányt. A pénztáros benyelte az aprót. Megkerestem Esztit és elmentünk sétálni. Meglátogattuk a város híres parkját is. Közepén egy angyalkás szökőkút terpeszkedett, amin mi megpihentünk. A víz tükrében fürkésztük magunkat. A hajtincseim nagyja a nyakamra ragadt, hisz a nagy rohangálás közben leizzadtam. Megigazíthattam volna egy kéz mozdulattal a lófarkomat, de helyette kiengedtem. Felemeltem és bevizeztem a tarkómat, addig lóbáltam, amíg le nem hült.
A tükörképem valami fertelmesen nézett ki. Egy kezelés már rám fért volna... olyan voltam, mint a szellemek, akik napszemüveggel barnultak volna le. Akár csak a magyar tarka...
Eszti pancsolni kezdett, akár egy kis lány.
-Héj! -kiáltottam el magam.
-Évente egyszer fürdesz, az legyen most -nevetett.
-Mi csodaaa? Ezt megjegyeztem kis asszony. Várjál! Kapsz te is, ne aggódj! -fenyegetőztem és agyaltam mit is lépjek támadása ellen.
Meg van... mindössze azt amit ő. Háttal volt nekem. Visszaadtam neki a maréknyi vizet. Lassan csúrgattam bele pólójába. A hideg vizet nem érzékelte egyből.

Legyen folytatás?