Egy gimis napló -KEZDET

Talán több

  Ez hihetetlen. A rengeteg stressz és sokk hatásoktól belázasodtam. Igen. Miután egy héttel ezelött sikerült egy hatásos kilépőt tennem az akkor még kamu betegségem miatt, hazaérve ledőltem és aludtam egy nagyot. Mikor felkeltem már anyát találtam mellettem és a homlokomat méregette. Azt mondta, hogy lázas vagyok ezért pizsízzek le és hoz lázmérőt. Előzször nem hittem neki (miért is, hiszen szimuláltam), de amikor a hőmérő 39 fokos lázat mutatott, teljesen ledöbbentem. Azóta 6 nap telt el és nem történt semmi. Azon túl, hogy Lili még aznap átjött annak ellenére, hogy mondtam ne jöjjön, mert semmi kedvem nincs ehez. Amilyen makacs, olyan konok is, így beengedtem.
- Na figyelj Bett, mert ez egész nap gyült bennem. MI A FÉSZKES FENE ÜTÖTT BELÉD!? És még kedves voltam!- ordított rám és nekem ettől kikerekedett a szemem.- Kimész a terem ajtaján, majd eltünsz. Lélekszakadva rohantuk végig a sulit miattad, de mikor meglettél már csomagolsz. Ránknézel és válaszképpen belebőgsz a képünkbe. Ne haragudj, de azért ennyire csúnya nem vagyok!- fejezte be humorosan a monológját, mire elnevettem magam. Jó tény, hogy nem volt helyes amit tettem de besokaltam. Le akartam lépni minden és mindenki elől.
- Figyi, szivesen elmagyaráznám, de beteg vagyok és nem akarom, hogy elkapd.- ekkor még hazudtam.
- Nembaj! Erős az inmunrendszerem. Nos, mesélj!- ült le az ágyamra karbatett kézzel és ,,mondjad, figyelek"szemekkel nézett rám. Hát... nem akartam titkolózni, így elmondtam mindet. Hogy miért rohantam ki. Hogy miért nem mondtam el nekik és mi volt vele a szándékom. Hosszas halgatás után kettőt pislogva jelezte, hogy mindent hallott.
- Oké... Nyugodtan elmondhattad volna, hisz a legjobb báratod vagyok és én mindenben támogatlak.- mosolygott rám kedvesen.- Amúgy akartam kérdezni, hogy mikor van a szülinapod pontosan?
- Jövő héten. November 31.- feleltem.
- Te jó ég! Halloweenkor?- lepődött meg.
- Aha, fura mi!? Apu mindig azt mondta, hogy a vámpírok hoztak.- kuncogtam, és nosztalgiázva visszagondoltam azokra a pillanatokra. Hihetetlen, milyen gyorsan repült el az a 2 év.

Szóval ez történ 6 napja. Holnap már megyek suliba, így ez nekem egy lazítós csütörtök. Tévéztem, olvastam, gitároztam, dalokat írtam, zenét halgattam, (és mivel én egy kicsit stréber vagyok) tanultam és pótoltam. Miután elfogyott a tennivalóm, gondoltam, kiválógatom a ruháimat. Az összes rock és punkos cuccomat elővettem és a tavaszi meg nyári ruháimat vagy dobozba raktam (mehet a vaterára) vagy a szekrény hátsó részében várja a következő nyarat. Már épp végeztem volna, mikor csöngettek. 14:32. Gondoltam, bizos Lili, de meglepetésemre egy srác ált elöttem.
- Szia Ármin!- köszöntem meglepődötten.
- Szia! Gondolom Lilire számítottál.- látott bele a fejembe.
- Nem, nem, dehogy... de, bocsi!- össze-vissza beszéltem. Ármin aprót nevetett, mire beinvítáltam a lakásba. Lassan belépett és körbenézett.
- Hm... takaros.
- Hát, igen.- mondtam zavartan. Még sosem volt fent nálunk fiú, így szokatlan volt. Ármin felismerve a szobámat helyet foglalt az íróasztalnál, de megakadt a szeme a pólóimon, amik ott hevertek az ágyamon, mivel még nem tettem vissza a szekrényembe. Upsz!
- Nahát. Fall out Boy?- emelt fel egy darabot.- Ismered őket?
- Viccelsz! Nem egyszerüen szeretem, hanem egyenesen imádom! Hatalmas rajongójuk vagyok! Le van töltve az összes számuk! És...- ábrándozam, mire észbekaptam, hogy nem egy tinilánynak rajongok, hanem azzak a srácnak, akit szeretek- Öhm... bocsi!
- Semmi baj. Ha lány lennék, kábé en ks így reagálnék.- nevetett.- Azt mondod nagy fanuk vagy!? Na mi a kedvenc számod tőlük? És énekelve mond a szövegét, hogy kitaláljam.
- Ne mááár! Most?- neztem rá aggódva.
- Hát ha nem csinalod meg akkor átmegyünk a felelsz-mersz szabályaira, és nagy büntit kell kitalálni!- ábrándozott.
- Az most mondom, hogy nem vetkőzöm elötted!- haborodtam fel.
- Nyugi!- nevetett fel.- Annyira degenerált nem vagyok, hogy átjövök egy szép lányhoz és 5 perc után vetkőzésre buzdítom!
- Ahw... köszi!- aléltam el a ,,szép lány" vallomására.
- Na? Haljam!- dőlt hátra és várta a produkciót. Én meg a másodperc töredéke alatt átgondoltam mindent. Meglepetésére rendezgetni kezdtem és miután elővettem Gibzit, totál ledöbbent. Leüdltem az ágyra, bedugtam az erősítőbe és énekelni kedtem.
- ,,I'm gonna make you bend and break..."- kezdtem a Thanks for the memories-t a Fall Out Boy-t. Ez az a szám amit a napokban kezdtem orvérzésig halgatni. Kivülről tudtam a szöveget. De ami most történt az totál ledöbbentett.
- ,, Say a prayer, but let the good times roll"...- folytattam a szöveget, mire ő is énekelni kezdte.- ,,In case God doesn't show"- énekeltük. Együtt!!! Omg!! Ez annyira megdobogtatta a szívemet, hogy alig tudtam koncentrálni. Mikor a refrémhez értünk, nagy levegőt vettem és egy pillanat alatt a hevedert a nyakamba csaptam és már álva folytattam. Ármin is követte a mozdulatott és így együtt üvöltöttük a számot:
,,One night and one more time
Thanks for the memories
Even though they weren't so great
'He tastes like you only sweeter'
One night, yeah, and one more time
Thanks for the memories
Thanks for the memories
See, 'He tastes like you only sweeter"
  Az egész fantasztikus volt. Egy hullámhosszon voltunk. A számot olyannak éreztem, mintha rólunk szólt volna. Kettőnkről. Hihetetlen bolt! A refrém végén lihegve egymás szemébe néztünk, majd egyszerre nevettüm el magunkat.
- Mi a fene volt ez!- röhögött teljes szívéből, amít én is követtem. Úgy 3 percig nevettünk szüntelenül, mikor már csak mosolyogtunk.
- Hah!... Nem is mondtad, hogy ennyire jól gitározol!- pillantott rám a földön elterülve.
- Nem kérdezted.- vontam meg a vállam.- Te meg nem mondtadm, hogy úgy énekelsz, mint a FOB frontembere, Patrick Stump!
- Sokan mondták már.- mosolyodott el. Istenem milyen cuki, amikor elmosolyodik. Ahw...öhm...khm...
- Na várjál csak!- keltem fel az ágyról és átrohantam Feri szobájába és felkaptam a kalapját, majd visszarohanva az iroasztalom fiókjából előhúztam a régi szemüvegemet. Ráadtam mid a kettő kiegészítőt és hátráltam.
- Basszus! Te Patrick Stump vagy!- rémültem meg a hasonlóságtól. Sejtettem, hogy valami ilyesmi a zsánerem, de, hogy ennyire!!! Ármin a szobámban lévő tükör felé nézett és kábé ugyan azt a fejet vágta mint én.
- Baszki!- felelte lesokkolva.- Ezt baromi király!
Gyorsan löttem róla pár képet, amit átkültem neki. Pár perc múlva az instán landolt. Hihetetlen volt. Olyan volt, mintha a valódi frontember lett volna a szobámban. Wow!

  Szóval ez történt velem ma naplócskám. Ármin fél 3kor jött és háromnegyed 6kor ment haza. Mondtam neki, hogy holnaptól már megyek suliba, ugyhogy nem fog egyedül vonatozni mostmár. Ami viszont az éneklésnél történt, az valami eszméletlen volt. Olyan ihletet kaptam, hogy miután hazament, 2 számot is írtam! 2-t!!! Viszont piszkál az a kérdés ami kábé 1 hónapja tartogatok magamban. Vajon úgy érez irántam, ahogy én iránta? Ha igen, mióta? Ki tudott róla? Miért? Hogyan? Te jó és! Mégtöbb megválaszolatlan kérdés...