Egy gimis napló -KEZDET

Érzések

Mint tudjátok, ritkán írok, mert nem vagyok az az ömlengős tipus, viszont hajlamos vagyok az érzelmeimet szabadjára engedni (leginkabb a dühöt) és hagyom, hogy teljesen átjárjon és átalakitson. Pontosan ez történt tegnap is velem.

Reggel szokásosan indultam a suliba, azzal a kivétellel, hogy en mas voltam. Mivel elfogadtam a tényt es be is vallottam, hogy tetszik Ármin, most más szemmel nezek rá. Ezt a bátyám is észrevette.
- Mi van veled hugi? Fura vagy.- jegyezte meg mikor körbemért.
- Miért lennék furi?- néztem rá csodálkozva.
- Hát, mert nem azt a csajt latom, akit pár napja. Van közöm hozzá vagy ez egy olyan...- kereste a szavakat- csaj dolog...féle...- gondolkodott.
- Jó felé kapizsgálsz- nyugtattam meg.- Amúgy miért jössz ma velem reggel? Nem szoktál. Feltünt, hogy a szokott rutinjától eltérően velem utazik a vonaton, pedig nem is szokott erre felé menni dolgozni. Igen... ezt nem említettem még. A bágyám frissen szabadult gimis (a nyáron éretségizett) és most újjonc valami informatikai melóban és állítása szerint nagyon élvezi.
- Főnök átküldött a cég egyik kapcsolatbeli cégéhez bekötni kb. 40 új gépet 10 rongy órabérért.
- Hallod ez tök király!- lelkesedtem fel a bér hallatán. Ő átkarolt es magához húzva átölelt. Megált a vonat mire ösztönösen is elmosolyodtam, mert tudtam melyik megálló ez. Mosolyogva felszált és mikor észrevett odasetált hozzánk.
- Heló!- mosolyogva intett, majd végigmérte a szituációt.
- Bocs, nem akarok zavarni...- makogott kínosan, mire csodálkozva ráneztem.
- Miért zavarnál? Ülj le nyugottan!- mutattam a mellettem lévő üres helyre (amit miatta foglaltam).
- Azt hittem, hogy...ti...együtt...- bagadozott megilletődve.
- Ajh... Miért hiszi mindenki azt, hogy ő a fiúm!- idegesen széttártam a karom.
- Ne haragudj a hugomra.- biccentett felém és a kezét nyujtotta Ármin felé.- Kerekes Feri vagyok.
- Derekas Ármin.- kezet fogtak. Ezek utan helyet foglalt mellettem és egész úton beszélgettünk. Ez olyan melegséget es boldogsagot okozott nekem, hogy en csak mosolyogni tudtam. Mikor leszáltunk Feri adott egy gyors ölit és mondta, hogy suli után elém jön. Miután elment ketten sétáltunk a suli felé. Kettesben. Együtt. Aaahhh.
- Rohadt jó fej a bátyád!- jelentette ki boldogan.
- Örülök neki.
- Hova jár suliba?- érdeklődött.
- Sehova. Tavaly éretségizett. Most informatikusként dolgozik valami cégnél.- meséltem.
- Az tök menő. Akkor a bátyád most 18 éves?
- 19. A múlt héten volt a szülinapja.
- Nem látszik rajta.- döbbent le.
- Tudom. Fura, mi?- kumcogtam.
- Ja... Apropó! Neked mikor van?
- Nemsokára. Egy hónap múlva.
- Aha. És mennyi idős leszel? 15?
- Igen.
- Nahát. Én meg Decemberben leszek 16.
- Hű, durva.- csodalkoztam. Egy csomó infót tudtam meg róla, aminek nagyon örültem. Kiderült, hogy van két huga, akik ikrek és az apja művész, az anyja meg író. Nagyon menő. Sajnos, amikor nekem tette fel ezeket a kérdéseket, pár perc hezitálás után elmondtam. A körülményeket, anyu könyvelői munkáját és a kertesház álmunkról, apuról.
- Részvétem. Nem tudtam, hogy ez történt veletek.- húzta el a száját szomorían feszengett mellettem.
- Semmi baj. Nem tudhattad.- nyugtattam meg.
- Figyelj!- vágott be elém- Ha bármiben kell segíteni vagy bátoritani, szólj és azonnal ottermek. Oki? Bármikor.- mosolygott rám. Istenem, ennél jobban nem lehet szeretni ezt az embert. Ahogy rám nézett, biztonságot adott nekem. Nem is gondolkodtam. Azonnal megöleltem. Belesugtam a fülebe, hogy ,,Köszi". Egy kis hezitalás múlva viszonozta ezt és egy ,,Nincs mit"-et válaszolt. Egy kis idő elteltével eltolt magátol egy kicsit és rám nézett.
- Na gyere! Ne késsünk el pont pénteken!- nevetett és a karomat megragadva kézenfogva (!!!OMG!!!) rohanni keztünk.

A suliban pár perces késéssel érkeztünk meg. A portás az orra alatt morcogva nyitotta ki nekünk a kaput és kettesével szedtük a lépcsőfokokat. A termünkhöz érve bekopodtunk. Az ofő kedves hangja szolított minket es sűrű bocsánatkérés közepette leűltünk a helyünkre.
-Nos, mivel szépen elhelyezkedtek a későink, szeretném folytatni az órát.- terelte magára a tekinteteket, akik velünk voltak elfoglalva. Mondjuk nem néztem körbe, de éreztem, hogy még néznek engem. Biztos Lili és Ádám, hogy ,,mi a fene?'' és ,,mit csinaltatok együtt?" lehetett a kérdésük. Sajnos nem vettem észre a többit, pedig kellett volna.
Miután kicsöngettek (még pótóltam az óra eleji irományokat) a padomnál ülve másoltam, mikor egy ismerős, manikűrözött, műkörmös ribanc tenyerelt a padra. Hát persze, hogy Dzseni és az úgynevezett ,,barátnői".
- Figyelj ide te cafka!- kezdte köszönés nélkül.
- Ismét szia!- válaszoltam,
még mindig körmölve.
- Megmondtam neked, hogy nem akarlak Ármin közelében látni, erre persze együtt érkeztek meg kézenfogva!?- rivalt rám. Teljesen elöntött a düh és az utálat. Megfogadtam, hogy nem leszek az aki utat enged a piszkálásának és a kinzásának. Mégis kinek képzeli magát???
- Figyi!- kezdtem- Ármin a barátom és egy vonattal szogtunk menni reggelente és ma ez a vonat késett. Miután leszáltunk, perceink voltak bejutni a suliba, ezért megragadva a kezem magaval húzott es együt kezdtünk el futni ide. Most mivel tudod a sztorit, kérdem én, mi közöd van hozzá?- mosolyogtam rá baratsagosan. Annyira nagy öröm volt nekem a szemébe hazudni mindet. Hah! Meg szerencse, hogy egy liba, így teljesen bevette.
- Rendben, de ha mégegyszer megl...- kezdte, de folytattam a szokásos monológját.
- ,,Ha a közeleben leszek, a dragalátos hölgyike szilankosra töri a már eleve törött szívemet, így meggyalázva s örök depresszióba zuhanva várom a gimi végét. Tudom, figyelek!- mosolyogtam rá úgy, mintha nem űztem volna gúnyt a fenyegetíséből. A lányok lefagyva áltak elöttem, és indultam volna kifelé, de a sakkom matt iránya nem felém fordult már.
- Hogy merészelsz így beszélni hozzám! Nem biztos, hogy tudod a következményét ennek, mert eppenséggel most rugadtad ki anyádat, mert a főnök lányát most vetted semmibe és gyalátad meg. Nyugi, csak egy telefon!- vicsorgott gonoszul. Istenem, a pulzusom 160 körül, a vér megfagyott bennem és totális sokkot kapva áltam ott úgy, mint egy perce ők.
- Dögölj meg!- bukott ki belőlem és kirohantam a folyosóra. Az ajtóban belefutottam az ofőbe és szerencsésen kivertem a kezéből mindent.
- Sajnálom, én...- illetődtem meg és elkezdtem szedni a földről a holmikat. Mögöttem még hallottam a nyomorék vihancoló nevetését rajtam. Fú de leütöttem volna ott helyben!
- Semmi gond. Amúgy dudja, hogy hol találom Ármint. Fontos dologról kell beszélnem vele, minél hamarabb.-ez kellőképpen megijesztett. Az ofő csak akkor mond ilyet ha pl.: drogozáson vagy cigizésen kaptak az iskolában, vagy bikásra álsz 3 tantárgyból, stb. Mivel Ármin az utóbbira nem igaz, mert feltünt volna így maradt az első. Úr isten!!!
- Sajnálom, nem tudom.- mondtam a betanult es jólismert szöveget. Az ofő vallatvonva továbbált én meg még mindig a sokk és a ribancok által kapott agyvérzés miatt minden volt bennem. Tele volt a tököm, hogy ez a nő sakkban tart engem. Ha beszólnak neki, hullajt pár könnyet és egy ember munkájába és jövedelmébe kerül. Ő meg oersze ezwk után megy a Gucciba, mintha nem most tett volna tönkre egy életet. Fú de utálom ezt!!!

Szóval drága naplócskám, nem tudok mit tenni! Ezek hárpilyák. Energia vámpírok és házisárkányok. Itthon ülök és írlak téged, mert ami most fog történni az már nem én leszek. Egy éve elnyomtam ezt az énemet és lakat mögé zártam, de ők kiszabadították ezt. Most már nem egyszerüen Kerekes Bettina vagyok... valaki, aki nem ő...