Egy gimis napló -KEZDET

Meglepetés

Rendben. Három nappal ezelőtt írtam a legutóbbi napom, de annyi minden történt, hogy én nem bírtam volna várni még pár napot. Hű...

Mióta elmentem Árminnal deszkázni, azóta ez a kis délután mindennapos lett. Mindennap 1-4-ig gyakoroltunk a parkan. Amúgy egyre jobban megy! Már tudok vele menni anélkül, hogy elesnék! És annyira aranyos velem Ármin! Mindig segít és érdeklődik, ha elesem vagy látja rajtam, ha valami baj van. Hah! Úgy szeretem őt! Mindig amikor megöleltem, akkor egy akkora görcs került a gyomromban, hogy nem mutathatom ki jobban ezt az érzést iránta, mert attól félek, hogy ő már nem úgy érez irántam mint ő. Habár...

- Na jó, figyelj! Ez könnyű lesz!- ráállt a deszka csücskére a bal lábával, jobbal pedig a másik végénél volt.- Ezt a trükköt még az ovisok is megtudják csinálni. Szóval, erősen meglökőd a jobb lábaddal a deszkát, de ne annyira, hogy előre bucskázz, csak úgy lazán! Tehát meglökőd és leérkezel a járdára. Menni fog?
- Persze!- mondtam határozottan, majd az utasítások alapján megpróbáltam a trükköt. Sikerült is, csak a járda egy picit lejtős volt.
- Jaj, Ármin vigyázz! ÁRMIIIN!!- és bumm, nekimentem. Lelöktem a deszkáról és háttal a fűbe esett én meg a mellkasára.- Jézusom, bocsi! Nem bírtam megállni!
- Semmi baj!- mondta nagy nevetés közepette. Olyan aranyos mikor nevet...- Na jó, pihenjünk! Minden rendben?
- Persze. Hű...nagyon megijedtem.
- Elhiszem.- nevettünk együtt.- Egyre jobban tudsz deszkázni!
- Hát... jó tanárom van...- billentettem félre a fejem, hogy pimaszul ránézzek, mire vette a lapot és zavarában elnevette magát.
- Te meg a legjobb diákom vagy!- nézett rám csábosan.
- Ahw... ne csináld, mert elpirulok!- rebegtettem a szempilláimat játékosan.
- Tényleg? Attól is elpirulsz, hogyha egy srác közel hajol hozzád,...- kezdett közeledni.- óvatosan a szemedbe néz és elmondja neked, hogy mennyire szép és különleges vagy, majd még közelebb hajol, hogy megcsókoljon?- csinálta meg mindazt, amit mondott. Csak pár centire volt tőlem.
- Mindjárt megtudod...- súgtam halkan úgy, hogy csak ő hallja. Már majdnem megtörtént, mikor egyszer csak Ármin zsebéből nem kezdett el a telefonja zenélni.
Ez az eset annyi kérdést halmozott fel bennem, hogy alig bírtam megmaradni a helyemen. Üdv kételyek a fejemben! Hiányoztatok!

Tehát ez történ a szünet utolsó előtti napján. Az utolsó napon Lilivel csajos napot csináltunk (természetesen 1-ig). Vásárolgattunk, moziztunk, kajáltunk. Elég uncsi program, de ha a legjobb barátnőddel csinálod, akkor felér egy After partyval. Viszont... most eléggé érdekes volt. Folyton kérdezett mindenféléről. Akkor még nem esett le, csak amikor hazaértem. „Mi van Árminnal?, Mit csináltok Árminnal? Ármin? Ármin! Bla-Bla-Bla... Ez annyira idegesített, hogy a kérdéseit maga ellen fordítottam, mégpedig a titokzatos szerelméről.
- Hát... Izé...- dadogott az egyik kérdésem után.
- Na! Legalább nevet mondj! Légysziii!
- Nem Bett! Ez még nekem is furi és nem akarom, hogy bárki is tudja!
- Akkor legalább tulajdonságot mondj!
- Vicces, aranyos, kedves, helyes, önzetlen- kezdte sorolni, de ez után már a szíve beszélt- és magabiztos. Mindig felvidít, ha szomorú vagyok. És minden szünetben mond nekem valami szépet, amit persze poénnak álcáz. Bármit is mond, nekem ő lesz az első szerelmem...- fejezte be. Én tágra nyílt szemmel meredtem rá, miközben a fogas kerekek kattogtak bennem. A kis villanykörte pislákolni kezdett, majd hirtelen felvillant, én meg totálisan ledöbbenve meredtem a földre, majd idiótán mutogatni kezdtem.
- TE JÓ ÉG! TE SZERELMES VA...
- KI NE MOND!!!
- De úr ISTEEEEN!!! De a suli...
- Mondom, hogy ne mondj semmit!!!
- De hisz nincs senki rajtunk kívül!
- Nem érdekel! Bármi történhet!
- Rendben... JEZUSOOOOM! Eldurran az agyaaam!!! Mióta? Miér? És ÁÁÁÁ!!!

Igen. Rájöttem. Viszont a lelkemre kötötte, hogy nem mondhatom el senkinek, még neked se Naplócska. Bocsi, de megvan kötve a kezem. Vagyis még...