Egy gimis napló -KEZDET

Kezelés

Tehát elkezdődött a héten a kezelésem. Jobban féltem tőle, mint ahogy kellett volna. Azt hittem, hogy egyfolytában faggatni fog a múltamról meg kikérdez mindenféléről, de nem. Na akkor el is mesélem milyen élményben volt részem az első kezelésnél.

Miután a családtagjaim is megtudták, hogy depressziós vagyok, azonnal megtámadták a számítógépet, hogy ilyenkor mi a teendő. Még annak ellenére is, hogy megmondtam, hogy erre semmi szükség, mert kapok kezelést az iskola pszihomókusától. De nem is figyeltek rám, úgyhogy hagytam. Viszont a barátaim nagyon aranyosak voltak, főleg Ármin. Ő minden nap átjött és figyelte mit teszek-veszek a lakásba. Még párszor rám is parancsolt, hogy most üljek neki gitározni, hogy levezessük a frusztrációt. Mondjuk jól is esett. Na mindegy a lényeg a pszihomaca. Minden hétfő 4. órában van (fizika helyett jeeee!) és ott kell ülnöm nála a kicsöngőig.

A kezelés alatt vannak szabályok: nincs kaja, telefon vagy más zavaró tényező, viszont az egész szoba a miénk. Én bárhol el helyezkedhetek és helyet is változtathatok, ha úgy tartja kedvem. Viszont ő addig a munkáját végzi, vagyis megpróbál kigyógyítani a depibajból. Amúgy próbál nagyon laza lenni, ami nem is olyan nehéz neki a kora miatt. Tudja miken mennek át a fiatalok, hisz még ő is az. Mindig kínált valami nyugi teával, de nem kívántam. Én inkább a kanapé csücskébe kuporodtam és a hosszú fekete pulcsim ujját húzogattam, miközben próbált kedvet adni az egészhez kevés sikerrel. Áh... kár erőlködni! Szerintem sosem jövünk rá mi a konkrét bajom.

- Bettina! – fürkészett furcsán.

- Jaj, sajnálom. Úgy tűnik megint elbambultam...

- Igen. Ebben a fél órában már negyedjére! Próbálj egy kicsit koncentrálni, mert meg kell tudnom mi a gyökér oka annak, amiért ebbe az állapotba kerültél.

- Miért kell már most tudni? Van rá még 3 hét!

- Igen, de ehhez a 3 hét gyógyuláshoz kell a depressziód fő eleme is, ami tulajdonképpen elveszi minden életerődet és lassan kezdi belül felemészteni az összes boldogságodat.

- Biztos...- dobtam oda flegmán.

- Ezzel nem segítesz Bettina. Valami kimaradt! Valamilyen infó a háttérbe szorult, mert túlságosan más szögből kezdtem tapogatódzni... de hogyan találjm eg...- és innenstől már nem is értettem, mert bevette a ceruzáját a szájába és úgy motyogott. Már vagy 5 perce csinálta, mikor ez abbamaradt, a rágás is leállt és olyan fejet vágott, mint aki kezd rájönni valamire. Én nem vettem tudomást erről, csak a kanapén begubózva henyéltem.

- Hát persze!!!- kiáltott fel.

- Doktornő, kérem halkabban! Ez nagyon hangos volt!

- Megvan! A barátodról nem is beszéltél még! Hogy ezt eddig nem vettem észre!

- Micsodát?

- Na jó. Ha egy adott ember kifelejt egy fontos kérdésből egy kifejezetten fontos szeméjt, akkor annak tudatos vagy tudat alatti oka van. Ez csak egy feltevés, de van valóság alapja!

- És ezt pontosan, hogy érti? - értetlenkedtem.

- Úgy drágaság, hogy talán tényleg a barátja van a háttérben. – jelentette ki tök egyszerűen, mire bennem megált az ütő.

- Hogyan?!

- Mostanában történt vagy gondolt valami olyanra, ami hangulat ingadozást okozott? – érdeklődött. Ez a kérdés befurakodott a gondolataimban és hirtelen visszarepültem 3 héttel ezelőttre. Pont mozi után vagyok és az agyamon fekve gondolom végig a randinkat. Majd hirtelen elfog egy nyomasztó és félelmetesen szar érzés, ami végig megy az egész testemen és elkezdek könnyezni. És ebben az a bökkenő, hogy a doki elött is sikerült ezt kiváltanom. Viszont neki kaján vigyor keletkezett a képén, amiből egy ,,na most megvagy!" kifejezést tudtam leolvasni.