Egy gimis napló -KEZDET

Sztárrandi

Jaj, na végre megvagy! Jól elbújtál Naplócskám! Még jó, hogy van történetem számodra!

Múltkor, mikor Lili történetét hallgattam, hogy mennyire szerelmes volt akkor Ádámba és, hogy mik történtek azóta... ez elindított bennem egy fogaskereket. Én is így éreztem akkor, mikor Árminnal összejöttem. Először. Mindegy. Szóval rá ébresztett valamire. Hogy én minél több időt akarok vele tölteni. Olyan romantikus dolgokat, amikre később boldogan tekintek vissza. Így hát mondtam is neki, hogy a héten mindenképpen moziba szeretnék menni, mert még nem voltam vele kettesben. Belement, de nem számított arra, hogyha azt mondja, hogy ,,nekem mindegy, legyen az amit te akarsz”, akkor rohadtul megfogja szívni, merthogy én az egyik kedvenc romantikus musical-emet akartam nézni vele, a Mamma Miát! Látnod kellett volna az arcát mikor megtudta! Úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna ,,ki akarom festeni a körmeit rózsaszínre”.
- Bett!- szólalt meg ijedten.- Ugye te most szórakozol!
- Nem igazááán...- vigyorogtam kínos mosollyal az arcomon.
- Azt hittem te olyan akció filmes, lövöldözős csaj vagy, vagy vígjátékos, de hogy egy romantikus film, amiben énekelnek is!?!? Te most a síromat ásod, ugye tudod!?
- Légysziveees!- könyörögtem.
- Jó, de holnap eljössz velem a Deadpool 2-re!- ígértette meg velem.
- Hű még nem is láttad? Akkor mindenképp!- örvendeztem. Ármin továbbra is undorodva nézett rám, de én inkább megragadtam a kezét és odaráncigáltam a jegypénztárhoz. A jegyet én fizettem (mivel volt hozzá kuponom) és ő vette a kaját. A közepes menüinkkel elfoglaltuk a helyünket nagy nehezen (egy halom emberen kellett átvergődnünk magunkat) és vártuk, hogy elkezdődjön a film. Én azalatt, amíg várakoztam, elvégeztem a szokásos mozi előtti protokollt: snapchatre kitenni a pomkornomat és odaírni, hogy ,,moziban vagyok! #boyfriend", lehalkítani a telefont és lőni egy közös szelfit Árminnal, hogy kitegyem instastory-ba. Igen ám, de lőttem hármat és mindegyiken úgy néztem ki, mintha egy sztárral randiznék. De komolyan! Ármin új külseje már egy ideje megvan, de még mindig szoknom kell, mert ha rá nézek, akkor azonnal Andy Biersack ugrik be róla (persze pirszing és tetkó nélkül), de ha rám néz, akkor nem azokat a tengerkék szemeket látom, amiket az énekesen, hanem azokat a gyönyörű zölden világító cicaszemeket. Olyan gyönyörűek, hogy egy pillanat alatt elveszek benne. Hah... ding, csak egyszer van egy szörny életében...
- Bett?- nézett rám vigyorogva Ármin.
- Jaj, mi van?- eszméltem fel a bambulásból.
- Máshol jársz... Mi van veled te lány?- vigyorgott rám azokkal a címlapra váró fogaival. Te jó ég! Menten elájulok.
- Semmi, csak ábrándoztam.
- Miről?- érdeklődött.
- Hááát... egy srácról, aki kísértetiesen hasonlít a kedvenc énekesemre és ha belenézek a szemébe, akkor azonnal rózsaszín köd vesz körül és csak rá tudok gondolni.- haraptam a szám szélébe, még mindig félre nézve.
- Igazán?- ment át a hangja szép fiúsba. Hoppá! Flörti mörti! Én óvatosan félrepillantottam, hogy érezze, hogy is értettem.
- Akkor én meg egy olyan lányra, aki szép, okos, különleges és mindig megtud lepni az egyedi stílusával.- fúrta a tekintetét az enyémbe, amikor a végét macsósra zárta. Istenem, úgy éreztem magam, mint egy fangörcsös 13 éves. Sikítani akartam örömömben, de helyette úgy belemélyesztettem a fogaimat az ajkamba, hogy azt hittem teljesen átharaptam.
- Te is totál megtudsz lepni Andy!- viccelődtem.
- De te jobban Avril!- felelte, majd magához rántva megcsókolt. Úgy beleborzongtam a csókban, hogy libabőrös lettem.
- Menjetek szobára!- szólt be nekünk egy pár évvel idősebb srác 3 sorral feljebb. Mi meg teljesen egyszerre bemutattunk neki. Úgy meglepődtünk ezen, hogy csak nevetni tudtunk addig, amíg el nem kezdődött a film.

A mozi fantasztikus volt. Egyszerre sírtam és nevettem. Hozta a megszokott formáját. Még mindig a film hatása alatt voltam, mikor Árminra néztem. Azt hittem, hogy egy viaszszobor ül mellettem, mert nem mozdul semmire. Lökdöstem, piszkáltam, de mind hiába.
- Hm...- töprengtem, mire eszembe jutott valami.- Jé itt van Lili és Ádám!!!- kiáltottam a vakvilágnak.
- Mi?! Hol?- forgolódott össze vissza Ármin. Háhá! Megvagy!
- Nyugi, mi van veled? Lefagytál, mint a számítógépem a sok program betöltése közben!
- Nemtom...
- Na gyere, menjünk!
Ármin nagyon aggasztott. Olyan volt... mint egy... nah... szavakat nem találok hozzá! Leültünk egy kétszemélyes helyre a KFC mellett, de akkor is csak maga elé meredt.
- Ármin!- szóltam hozzá lágyan, de csak nagyon kicsiket reagált rá. Megfogtam a kezét, hogy azért rám is figyeljen.- Minden rendben? Úgy meredsz magad elé, mintha át kéne gondolnod az életed!- szántam humornak, de rám nézett és tudtam, hogy valamibe beletrafáltam.
- Mi? Na várjál... neked tetszett a film!?
- Tulajdonképpen...- vonta meg a vállát bágyadtan.
- Neee! Komolyan!? Miért nem mondtad?- döbbent vigyorral néztem rá.
- Mert azt hittem, hogy máshogy nézel majd rám...
- Dehogy foglak te butus! Azt hiszed, hogy egy ilyen film miatt hominak nézlek? Komoly??- nevettem fel. Ármin is elmosolyodott rajta. Ez olyan aranyos! Tetszett neki a film és azt hitte langyos lett! Most tényleg sírok a nevetéstől!
- Jó...Viszont nem értem! Neked miért tetszik ez a film? Te mindig Marvel vagy Bruce Willis filmekre vágysz és most ez! Mi az ami neked tetszik benne?- kérdezte komolyan. Látszott a nevében felcsillanó kíváncsiság.
- Őszintén? Hát...- forgattam az ujjaim között a szívószálamat.- Apura emlékeztet...- csuklott el egy picit a hangom. És ez teljesen igaz. Azok a számok, amik az alatt szólnak, apu kedvencei voltak (a filmtől eltekintve, azt nem szerette) és akárhányszor meghallom az egyik jól ismert ABBA számot, mindig könybelábad a szemem. Apuval dudorásztunk, miközben csinált valamit mellettem. Ahogy kimondtam ezt Árminnak, a képek ismét bevillantak és homályosan kezdtem látni.
- Hé! Nyugi!- pattant fel mellettem és szorosan átölelt.- Ne haragudj... Nem tudtam!
- Semmi baj, nem haragszom.- mondtam beleszipogva a közepébe. Ármin nem akarta, hogy mindenki elött sírjak ezért egy gyors lifttel felmentünk a parkrészhez a tetőn és ott folytattuk a kajálást. Olyan aranyos volt. Akárhányszor elgörbült a szám, tett valami aranyosat, hogy egy minimális mosolyt varázsoljon az arcomra. Én ilyenkor elgondolkodom általában azon, hogy miért akartam, hogy barátok legyünk, hisz így sokkal jobban kitudja mutatni nekem azt, hogy mennyire fontos vagyok neki, amit rendszerint viszonzok is. Ah... hülye agy! Miért gondoltad azt, hogy az jó? Hisz életem szerelme egy köpésre van tőlem és én el akartam dobni? Mert félreértettük egymást? Hát naplócskám, szerintem ha most egy élő ember lennél, tuti röhögnél rajtam, mint én Mr. Bean karácsonyán. Ármin a legcsodálatosabb ember, akit ismerek és elfogad engem olyannak, amilyen vagyok. És én is elfogadom az a tényt, hogy egy szupersztár a pasim...