Sara hamarosan elaludt, és már nem hallotta a telefonja csörgését, ami a későbbiekben nem vezetett túl sok jóhoz. Az apukája hívta többször is, aztán feladta.
Másnap a szőkés barna hajú lány későn kelt, és furcsa előérzettel nyúlt a telefonja után. Rögtön szembetűnt neki a sikertelen hívások sokasága, amitől akaratlanul is elszorult a torka. Nagyon szerette apukáját, akivel igen ritkán tudott beszélni, és most hívta őt, erre elaludt. Olyan szánalmasnak és szégyenteljesnek érezte magát, hogy legszívesebben egy ásó kíséretében távozott volna a kollégiumból.
Lassan feltápászkodott az ágyból, felöltözött, és összefogta a haját. Felkapta a pénztárcáját, majd a közeli boltok egyikébe indulva tárcsázta Henry (az apukája) számát. Henry szokásosan kinyomta lánya hívását, hogy ne a lány számlájáról fogyjon a pénz. Pár másodpercen belül meg is csörrent Sara telefonja, amit kis habozás után fel is vett.
- Szia, apu.
- Szervusz, kislányom. Gondolom láttad, hogy tegnap próbáltalak elérni.
- Igen, láttam, és nagyon sajnálom. Nem mentség, de elég fáradt voltam tegnap este az évzáró után, és úgy látszik, túl mélyen aludtam ahhoz, hogy meghalljam a hívásodat.
- Mindegy, az a lényeg, hogy most tudunk beszélni - ezt a kijelentést pár pillanatig tartó kínos csend követte, majd Henry újra megszólalt:
- Milyenek lettek a jegyeid?
- Öh, azt hiszem, nem vészesek. Hármasom nem lett, négyesem is csak kettő-három.
- Rendben, az szuper. Büszke vagyok rád, kincsem.
Sarának mint mindig, most is jól estek egyetlen igazán közeli rokonának dicsérő szavai.
- Köszi, apu - mosolygott annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy apja úgy sem láthatja. - Nagyon hiányzol. Esetleg mikor tudunk találkozni?
- Te is nekem, szívem. Azt hiszem, három-négy nap múlva végzek. Lenne egy javaslatom. Vagyis eléggé féltelek, de elutazhatnál a lakásunkba, és hamarabb találkozhatnánk.
- Ne félj, tudok magamra vigyázni, apu. A vonatút pedig negyed óra híján három óra, az igazán nem vészes.
- Azért 16 vagy, drágám. Viszont jó, én teljesen megbízok benned.
- Akkor jó. Majd nézek egy holnapi vonatot.
- Rendben, viszont nekem sajnos mennem kell, tudod, a munka..
A vonal másik végén a lány szomorúan sóhajtott, de tudta, hogy nem beszélhet egy örökkévalóságig Henry-vel.
- Ám legyen - egyezett bele Sara, aki próbálta viccel elütni a csalódottságát, apukája azonban túl jól ismerte őt.
- Ne szomorkodj, drágám, pár nap múlva találkozunk! Szeretlek.
- Jó, mert én imádlak.
Henry jóízűen felnevetett.
- Nyilván, kislányom, nyilván.
- Még jó. Szia, apu!
- Szia drágám! - köszönt el a Forbes család feje a lánytól.
A zöldeskék szemű lány megállt az utcán, és egy ház falának vetette hátát. Könnyek peregtek le arcán, majd hagytak foltokat pólóján. Igazából nagyonis félt az utazástól, és nem akart menni. Tehernek, súlyos tehernek érezte ezt a beszélgetést, de megmagyarázni talán még magának sem tudta volna, hogy mi ennek az oka. Ismét elszégyellte magát, hogy ő itt nyomorékoskodik, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán találkozik az apukájával. Nem kéne ennyire félnem. Hülye vagyok. Régen minden más volt. Hiányzol, Anyu.
Anyja emlékének hatására keserű ízt érzett a szájában. Erőt vett magán, és letörölte könnyeit. Folytatta útját a bolt felé, ahol fahéjas csigát vett. Nem volt túl nagy étvágya, de állhatatosan fogyasztotta el reggelijét.
•
•
•
- Milyen volt az elmúlt pár hónapod? - kérdezte Em apukája az utat figyelve.
- Szuper volt, és jó, hogy ez az őrült Sara mindig itt van velem - mosolygott szélesen a barna hajú lány. - A jegyeim többségével pedig meg vagyok elégedve.
- Ennek őszintén örülök - mosolygott Anne is, majd pár perc hallgatás után újra megszólalt. - Összevesztetek, drágám?
Em meglepődött a kérdésen, és próbálta megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mi is a baja.
- Elhívtam magunkhoz, mert nem jöttek érte, és csak hamarosan megy az apukájához, vagy a nagyszüleihez. Azt válaszolta, hogy nem akar teher lenni, meg hogy ne vegyem sértésnek, de nektek amúgy is elegek vagyunk mi négyen, nem akar idetolakodni.
- Téged pedig megbántott a visszautasítás, és hogy tehernek érzi magát az invitálás ellenére - Anne nem kérdezte, hanem kijelentette lánya megsértettségének okát.
Eme fanyar képpel bólintott, hiszen anyukája mondhatni átlátott rajta.
- Nem is ti lennétek... nemhiába mondják, hogy fiatalság, bolondság! - kuncogott az anyósülésen ülő nő.
- Jól van, anyu, elég lesz! - ellenkezett megjátszott hévvel Emma, azonban apró mosolya lebuktatta igyekezetét.
Hamarosan hazaértek, és egy ráérős vacsora után mind a hatan nyugovóra tértek.
Sziasztok!
Hű, több, mint tíz napja nem volt rész, mert ballagás volt, meg beiratkozás, egyszóval sajnálom, hogy hanyagoltam Emmát és Sarát *a nevük említésére szúrósan pillantanak rám, és érzem, hogy ők nem bocsátanak meg ilyen könnyen* (mondjuk kinek hiányzott😂). Mindegy, remélem tetszett! :)
Jó nyári szünetet mindenkinek! :>
•2018. Június 24.•
