- Most mit kéne csinálnunk? Üljünk itt, mint akik vakok, és totál antiszocok, vagy rohanjunk oda, ahogy minden más lány tenné? - kérdezte Emma tanácstalanul.
- Hm, egyik sem lenne jó, azt hiszem - vélekedett Sara. - Talán az lenne a legjobb, ha szolidan felállnánk, és üdvözölnénk őket, ha majd közelebb érnek. Még biztos nem vettek minket észre.
- Rendben..., addig beszélgessünk másról, mert kezd kínos lenni a helyzet - nevetett az idősebb lány.
- Oké. Nos, mit gondolsz, nehéz lesz az érettségi?
- Igen, biztos nem lesz a legkönnyebb, de sokat gyakoroltunk már tavaly is, és szerintem megbirkózunk vele.
- Én is így vagyok vele. Húzós év lesz, de ki tudja, talán örökre megszabadulunk az iskolától - mosolygott elégedetten Sara, miközben az öt fiú már megkérdőjelezhetetlenül feléjük tartottak.
- Ja, az jó lenne. Igazából senki sem fog nagyon hiányozni a középiskolából. Veled úgy is tartani fogom a kapcsolatot, ugyanis nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.
- Hah, csak nem gondolod, hogy meg akarnék tőled szabadulni? - vonta fel a szemöldökét Forbes.
- Csak mondom, ha így le...
- Ne mondd, már a feltéltelezés is rossz! - szakította félbe Emmát a másik lány kissé felháborodottan. - Olyan löki (szerk.megj.: lökött, de Sara nem szokta használni a teljes kifejezést, mert úgy bántóbbnak hat) vagy, hogy ilyeneket jelentesz ki! Ajh te...
- Jó, jó, nem szóltam - forgatta kék szemeit Emma.
- Én is így gondoltam - mosolygott Sara Clarkra, aki készségesen viszonozta a gesztust.
- Helló, hölgyek - köszönt egyszerre az öt srác. A lányok egészen elfelejtették, hogy eljöttek a fiúk, hogy meglepjék őket.
- Hát ti? - kérdezte egyszerre a két barátnő. - Gondoltuk, meglepünk titeket - mosolygott aranyosan Andy.
- Nagyon kedves tőletek - viszonozta a mosolyt Sara.
- Tök klassz, hogy eljöttetek - örült Emma is. - Nem raboljuk az időtöket, ugye?
- Milyen buta kérdés ez? - hitetlenkedett Rye. - Még jó, hogy nem! Szerinted azért vagyunk itt?
- Nem... - sütötte le szemeit Emma zavartan egy pillanatra, majd a következőben már anélkül pillantott fel: - Nekem körülbelül öt perc múlva megy a vonatom.
- Nos, akkor menjünk oda, de először is, hol az ölelésem? - tárta ki karjait vigyorogva Brook.
A két lány megadóan ölelték meg Brooklynt, és a többi srác is vidáman ölelte át őket, "családi ölelés" címszóval. Miután elengedték egymást, vidáman keresték fel a 3-as peront, ahova Emma vonata fog beérkezni.
Vidáman csevegtek, amíg meg nem látták a barna hajú lány vonatát beérkezni. Emma megölelt mindenkit, Sarát hagyva utoljára.
- Pár napon belül találkozunk - mosolygott Sara Emmára.
- Bizony - viszonozta a gesztust az idősebb lány, majd felszállt a vonatra, és mivel nem volt nagy tömeg, helyet foglalt magának, és addig integetett barátainak, míg el nem tűnt szemei elől az állomás.
- Az én vonatom a másik vágányra jön be körülbelül negyed óra múlva.
•
•
•
Sara úgy gondolta, hogy örökre belevésődik az agyába ez a délelőtt, és Jack ölelése, mintha igazán nem akarná elereszteni. Hazaérve örömmel konstatálta, hogy az apukája is ott van. Sokat beszélgettek, miközben Sara elkezdte összepakolni a cuccait a kollégiumba. Kitalálták, hogy bár egyikőjük sem szeret vásárolni, Sarának szüksége van pár pulcsira, és nadrágra, mert sok ruhája már elhasználódott. Arra jutottak, hogy ketten gyorsabban végeznek, és utána beülbek valahova enni.
•
•
•
A barna hajú lány mosolyogva üdvözölte a családját, és elmesélte nekik a londoni kalandjukat Sarával. Úgy döntött, hogy alvással tölti az elkövetkezendő napjait, hiszen ki kellett pihennie magát az iskola kezdetéig, főleg úgy, hogy Sarát és magát ismerve hajnalig fognak beszélgetni, mert mindig volt egy téma, amit kitárgyalhattak.
•
•
•
Kedden pontban öt órakor kéz fiatal lány találkozott a kollégium előtt Maidstone-ban. Csevegve mentek be az oly' jól ismert épületbe, hogy aláírják a papírokat a házirend betartásáról, illetve a felelősségteljes viselkedésről, továbbá az itt-tartózkodásukról. Amikor végeztek ezekkel a papírokkal, felcaplattak a szobájukba, ahol immár az utolsó évükben fognak lakni.
A szomszéd szobából épp akkor lépett ki egy magas srác, amikor Sara nyitotta az ajtajukat. Festett, szőke haja és sötét barna szeme különös összhatást keltett. Mosolya, amit a lányokra villantott, mintha kissé gúnyos lett volna, és egyben ellenállhatatlan.
- Hányadikosok vagytok?
- Végzősök - felelte vállrándítva Emma.
- Örvendek, osztálytársak és szomszédok - mosolygott ugyanolyan higeden a srác. - Scott vagyok.
- Ehm, mi is örvendünk - válaszolta Sara, majd betuszkolta Emmát az ajtón, és ő is gyorsan követte őt, majd becsukta azt.
- Nem volt szimpi a csávó - adott választ Emma kérdő tekintetére. - Tudom, tudom, nem itélünk elsőre, meg ja, de rossz előérzetem van.
- Jaj, hagyd már - forgatta a szemeit Emma. - Csak kérdezte, hogy melyik osztályba megyünk, és valószínűleg csak az évfolyamtársunk lesz. Észre sem fogjuk venni, hogy ott van.
- Így legyen - biccentett Sara.
Este kipakoltak a bőröndjeikből, és elmentek vacsorázni. Megtudták, hogy ők szerdán bemehetnek az iskolába a tankönyveikért, és az idei felszerelésük listájáért, a többi diák pedig csak csütörtökön kapja majd meg ezeket. Vacsora után lezuhanyoztak, és még sokáig beszélgettek a Roadtripről, a suliról, és a szüleikről.
•2018. Szeptember 13.•
