Vörös tündér /befejezetlen/

16. Ne félj, papa...

A Dragneel család két tagja péntek este úgy határozott, hogy nagy bevásárlás gyanánt elmennek a helyi szupermarketbe. Natsu a bevásárlókocsit tolta maga előtt, miközben az egyik kezében a bevásárló listát vizslatta. Nashi előtte bandukolva, többször rámutatott egy-egy polcon lévő termékre, amit mindenáron meg akart vetetni a papájával. A finom édességek, csokoládék látványa megbabonázta a kislányt, ám az édesapja ennek ellenére makacsul ragaszkodott a listán leírtakhoz, amiben ugye nem szerepelt csokoládé...

Azonban végül a férfi beadta a derekát, és mivel Nashi az első héten már több piros pontot is összegyűjtött az iskolában, Natsu megengedte neki, hogy a lánya kedvére válasszon magának édességet. Nashi nem habozott, és találomra rámutatott a bolt legdrágább csokoládéjára, amint látván Natsunak tátva maradt a szája. A kislány jókedvűen vigyorgott, miközben Natsu sóhajtva egy nagyot, a csokoládéért nyúlt.

– Csak vicceltem, papa! – mondta sunyi vigyorral az arcán Nashi, majd a polcról leemelt egy másik csokit. – Apu, inkább ezt vegyük meg!

– Biztos vagy ebben, hercegnőm? – kérdezte döbbenten Natsu, aki nem értette, hogy a lánya miért változtatta meg hirtelen a döntését. – Hiszen megvehetjük a másikat is. Mavis-chan mesélte, hogy az első héten nagyon ügyes voltál az iskolában, szóval szerintem megérdemled a drágább csokit...

– De apu, ez nem az enyém lesz – reagált Natsu kijelentésére Nashi. – Onii-chanak fogom odaadni. Megérdemli, mert tegnap is segített nekem – tette hozzá még megjegyzésképp a kislány, aki továbbra is jókedvűen mosolygott.

– Oh, értem már. Ez nagyon aranyos gesztus a részedről – mondta el a meglátását Natsu, majd megsimogatta a lánya feje búbját. – De ettől függetlenül magadnak is választhatsz egyet... – kezdett volna bele újból Natsu, amikor is észrevette, hogy Nashi furcsán viselkedik. – Mi a baj, Nashi?

– Papa, az a két ember egyfolytában minket néz – válaszolt Nashi, majd a felnőttek irányába mutatott. – Apu, az a bácsi nagyon hasonlít rád...

Natsu nem szólt semmit. Csöndben, határozottan hátratekintett, amikor is megpillantotta a lánya által említett személyeket. Rögvest felismerte őket. Körülbelül hét és fél esztendeje nem hallott felőlük, bár ez a legkevésbé se zavarta Natsut. Ez köszönhető annak is, hogy a legutóbbi találkozásukkor haragban váltak el egymástól. Csúnya konfliktus adódott közte és a rokonai között, ami örökké megváltoztatta Natsu életét. Hisz amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk, ők egyszerűen cserbenhagyták a fiúkat...

– Kicsim, menjünk innen – mondta rosszkedvűen Natsu, majd a lányával együtt elindult az ellentétes irányba.

– Natsu, várj! – szólt utánuk egy hosszú, fekete hajú nő, amit hallatán Natsu megtorpant. – Kérlek, ne menjetek el! Beszélnünk kell.

– Ha az emlékezetem nem csal, nekünk már semmi közünk sincs egymáshoz – szólalt meg újból Natsu, majd hátra pillantott. – Végtére is lemondtatok rólam, szóval nem is értem, hogy egyáltalán mit akartok most tőlem?

– Tudod, a bátyád említette, hogy nemrégiben visszaköltöztél Magnoliába. Azt is hozzátette, hogy tanárként elhelyezkedtél a Fairy Tailben – kezdett bele a magyarázatba a nő, míg Natsu némán, rezzenéstelen arccal hallgatta őt. – Zeref sok mindent mesélt rólad és a kislányodról, Nashi-chanról. Istenem, de nagyra cseperedett. Nagyon szép lányod van...

– Igen, tudom – ecsetelte közömbösen Natsu. – Magától értetődő, hogy a lányom az anyja szépségét örökölte. Azonban szerintem már így is sok időt fordítottam rátok. A soha viszont nem látására! Bye-bye!