Vörös tündér /befejezetlen/

8. Natsu-sensei

Egy csapat középiskolás úgy döntött, hogy már az első napot ellógják, holott pedig még nem is lett volna számukra rendes tanítás. Főleg annak tudatában elgondolkodtató a tettük, hogy ezen a pénteki napsütéses napon találkoztak volna először a leendő osztályfőnökükkel. Azonban a fiatalokat nem igazán foglalkoztatta az a tény, hogy vajon ebben az évben milyen tanárt tukmáltak rájuk. Hiszen számukra a tanárok nem voltak többek egyszerű zavaró tényezőtől, amit valahogyan muszáj tönkretenniük. 

A Fairy Tail különc osztálya miatt több tanár beadta a felmondását, akik közül néhányan sírva rohantak ki a tantermekből, annyira durva tréfákat űztek belőlük a diákok. Bár a tanulóknak ezekért a tettekért számtalan büntetést kellett eltűrniük, ám meglepő módon egyetlen egy diákot sem rúgtak ki az osztályból. Ellenben ez nem jelentette azt, hogy a Fairy Tail vezetősége ne akart volna megszabadulni a problémás egyénektől. Azonban akadt némi bökkenő, amit sehogyan se tudtak kiküszöbölni: hiába tudták, hogy elvileg ki volt a bűnös, ellenben a felnőttek sose tudták bebizonyítani azt, hogy valóban ő és ő volt az, aki valamilyen oknál fogva megsértette, illetve megtréfálta az áldozatát. Ezért is lehetséges az, hogy a leleményes nebulók mindig megúszták a kirúgást, és ráadásul még eléggé nagy hírnevet szereztek ahhoz, hogy a legtöbb tanár szorongva lépjen be az ő órájukra.

Viszont a mai napon úgy döntöttek, hogy még arra se veszik a fáradtságot, hogy megtiszteljék a jelenlétükkel az új osztályfőnöküket, akiről ténylegesen semmit se tudtak. Férfi vagy nő? Fiatal, középkorú, esetleg öreg? Ezek a kérdések még véletlenül se merültek fel bennük, mert mint ahogyan az lenni szokott, most is úgy hitték, hogy ezt a tanárt is könnyedén elintézik. Sőt, annyira magabiztosak voltak, hogy a városban meg se próbáltak elrejtőzni. Nem érdekelte őket, hogy netalántán a Fairy Tail egyik alkalmazottja rájuk lel, és ezáltal pedig hatalmas bajba keverednének. 

A többségük úgy vélte, hogy a sulin kívül a tanároknak nincs hatalmuk és bár valóban iskola idő van, mégis ki lenne az a hülye, aki egymagában megpróbálna visszaráncigálni egy egész osztályt, akikről köztudott, hogy balhés társaság? Az ilyenfajta gondolkodás miatt történhetett meg az, hogy a társaság a magnoliai park egyik kosárpályáján múlatták az időt. A fiúk jókedvűen meccseztek egymás ellen, míg a lányok kihasználva a napsütéses időt, fürdőruhában napoztak. A pálya melletti füvön, a saját strandlepedőjükön feküdtek és a napsugarak köszönhetően barnították magukat, miközben egy szeméremnyit se foglalkoztak a körülöttük lévő környezettel.

– Ne tökölj már annyit, Romeo! Passzolj már végre ide! – kiabálta frusztráltan Sting, aki nem akart a mai mérkőzésen veszíteni. – Ne már, miért pont Rogue-nak? Ő úgy se tudja bedobni...

– Miről beszélsz, ember? – kérdezte gúnyolódva Rogue, aki tíz méteres távolságból egy hárompontosat dobott. – Éppen, hogy te vagy az, aki miatt hátrányba vagyunk. Amúgy meg Romeo cipőjét se pucolhatnád, annyira béna vagy, ha a kosarazásról van szó!

– Oh, igen? Te szemét, ezért most megfizetsz! – Sting és Rogue ezután megvívták a szokásos szájkaratéjukat, miközben a többiek csak nevettek rajtuk.

– Fenébe, már megint ugyanaz a nóta... – sóhajtotta Romeo, miközben úgy döntött, hogy visszahozza a kosárlabdát, ami a két társának köszönhetően messze elgurult a pályától. – Mi ez a zaj? – kérdezte csodálkozva a fiú, amikor a távolban megpillantott egy motorost, aki nagy sebességgel közeledett az irányába.

A motoros végül elszáguldott Romeo és a kosárpálya mellett, amikor is hirtelen hatalmasat fékezve, kis híján felborulva az útitársával együtt, megállt nem messze a diákoktól. A másik utas végül lekászálódva a járműről, hálát adott az égieknek, hogy megmentették őt a haláltól, miközben a vezető szintén leszállva a motorjáról, hosszasan figyelte Romeót, aki a döbbenettől meg se tudott moccanni.