Vörös tündér /befejezetlen/

15. Trió

Gray a huszonhatos tanteremhez bandukolt, miközben az osztálytársai jelenleg az osztályfőnökük által tartott testnevelés órán vettek részt. A második órából még hátra volt huszonöt perc, és mivel Gray a múlt heti incidens miatt megsérült, Natsu nem engedte meg neki, hogy a nevelt fia részt vegyen a foglalkozáson. Gray feje és a karja tele volt sebtapaszokkal és kötésekkel, ami miatt sokan megbámulták a fiút. Külső szemlélőként ugyanis Gray jelenleg egy huligán diák benyomását keltette, hiszen legtöbbször azok szoktak ennyi sérüléssel az utcán csámborogni. Azonban a középiskolást nem igazán foglalkoztatta az emberek véleménye, ahogyan a reggeli órákban történő gúnyolódó megjegyzésekre se reagált. A fekete hajú magabiztosan, előretekintve hagyta maga mögött a zavaró tényezőket, majd miután sikeresen megállapította, hogy a saját termükben nincs más osztály, leült a fal mellett található legelső padba.

Amióta az eszét tudta, mindig azon az oldalt ült és időközben olyannyira megszokta ezt a helyet, hogy mostanra minden órán a legelső padsorban ücsörgött, és a későbbiekben már nem szándékozott máshova ülni.

A harmadik óra angol lesz, és mivel nem akadt jobb dolga, elővette az egyik könyvét, majd kíváncsian beleolvasott annak tartalmába. Gray szerette és értette az angolt, így nem okozott neki nehézséget lefordítani a kérdéseket és a hozzá kapcsolódó szöveget. Javában olvasott és jegyzetelt, amikor is egy ismerős személy belépett a terembe, és a tekintetével egyből kiszúrta a fiút, aki ezzel szemben nem vette észre a lányt.

– Szia, Gray! – köszönt illedelmesen a kék hajú leányzó, amivel alaposan meglepte Gray-t.

A fiú csodálkozott azon a tényen, hogy a lány köszönt neki. Évek óta nem köszöntek a másiknak. Sőt, Gray néhány alkalom kivételével egyáltalán nem beszélgetett Juviával, akiről nagyon is jól tudta, hogy haragszik rá. Hisz cserbenhagyta általános iskolában a barátját, ami miatt a nő megutálta Gray-t. Sőt, olyannyira gyűlölte a másikat, hogy mindenfele kitalált történetet terjesztett el a fiúról, és az iskola többsége elhitte a pletykákat, majd ennek hatására a tanulók egy része gúnyolódott, kötekedett, netalántán még meg is verték a szerencsétlen srácot. Ellenben Gray mind ez idáig tűrte a fájdalmat, és a legnagyobb provokáció ellenére sem ütött vissza. Viszont vasárnap megtört az a bizonyos jég, ami meggátolta abban, hogy felvegye a harcot a többi emberrel szemben. Élete során először esett meg az vele, hogy bátran, félelem nélkül kiállt egy cél mellett, ami ebben az esetben maga Juvia megmentése volt. Hisz tisztában volt azzal a ténnyel, hogyha ő nincs, akkor nem tudták volna idejében megmenteni Juviát...

– Szia! – válaszolta bátortalanul Gray, majd egy pillanat erejéig felvette a lánnyal a szemkontaktust.

A feszült légkörben nem csináltak mást, csakis egymást figyelték. Bár vasárnap ugyan találkoztak, ám az incidenst követően Juvia egyszer sem kereste fel a sérült fiút, aki két napig egy magánklinikában lábadozott. Igaz, ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy a kék hajú leánynak nem állt szándékában meglátogatni a fiút. Azonban az ajtónál mindig megtorpant, majd minden egyes alkalom követően visszafordult. Ahányszor csak beszélni szándékozott Grayjel, eszébe jutottak a múlt szörnyű emlékei. Felidézte magában, amikor mindenki szeme láttára nevetség tárgyává tette Gray-t, majd a végén annyira felidegesítette magát, hogy lekevert egy pofont az osztálytársának. Azóta igaz egyszer sem ütötte meg a másikat, ám az elmúlt két évben többször is gúnyolódott a fekete hajún, vagy pedig kellemetlen csínytevés áldozatává tette az osztálytársát. Miközben a múlton elmélkedett, megszüntetve a szemkontaktust, Juvia jobbra tekintet, majd végül az ablakhoz bandukolt.