Vörös tündér /befejezetlen/

19. Fussunk

Reggel hatkor a lakosság többsége még az igazak álmát aludta, miközben néhányan felkészülve az eljövendő megmérettetésre, elszántan edzettek Magnoliában, azon belül is a Shiki-parkban. Az erdei futás során a csapat igyekezte a legjobbját nyújtani, ám azzal a ténnyel ők is tisztában voltak, hogy ennyi idő bizony kevés ahhoz, hogy erőnlétben túlszárnyalják a rivális röplabda csapatot. Az egyéni képességek illetően se ők voltak előnyben, ahogyan a 11. E osztálya csupán csak két tapasztalt játékossal rendelkezett, akik régebben versenyszerűen röplabdáztak. Velük ellentétben, a másik négy tag eddig csak hobbi gyanánt röplabdázott. Azonban ennek tudatában se hagyott alább a lelkesedésük és minden erejüket beleadva folytatták tovább a futást. Egy órával később fáradtan ültek le a park mentén található padok egyikére.

– Fáradt vagyok – mondta nehézkesen Levy, majd ivott a kulacsából. – Lépni nem bírok, nemhogy futni...

– Jah, ezzel én is így vagyok. Elszoktam a futástól – reagált Juvia szintúgy fáradtan, aki ugyancsak ivott néhány kortyot. – Komolyan, még délután is lesz edzés?

– Bizony, de ott nem a futáson lesz a hangsúly – válaszolt a kérdésre Minerva. – Labdás edzés lesz, azon belül is a fogadást, a feladást és az ütést fogjuk gyakorolni. Az idő sajnos nem nekünk kedvez, szóval az alapokat kell még jobban elsajátítanunk.

– Jól mondod, Minerva-san – helyeselt jókedvűen Yukino, majd folytatta. – Ezen kívül megtanítunk nektek néhány „titkos" kézjelet, amivel egymást segítve, megnehezíthetjük majd az ellenfeleink dolgát. Bár sajnos abban is igaza van Minerva-sannak, hogy a felkészülésre szánt idő roppant kevés... 

– Ne szomorkodj, Yukino-chan! – szólt a témához vigyorogva Levy. – Amíg te és Minerva-chan a pályán vagytok, addig a másik csapatnak esélye sincs ellenünk. Hisz végül is mindketten tehetséges röplabdázók vagytok. Mi négyen is mindent beleadunk az edzésekbe, aminek köszönhetően jövő hét pénteken verhetetlenek leszünk!

– Ez a beszéd, Levy-chan! Ha összedolgozunk, akkor biztosan győzni fogunk – ecsetelte most már mosolygósan Yukino, majd témát váltott. – Apropó, Gray-san hol van?

– Biztos Nashi-channal beszélget telefonon – reagált elsőnként a kérdésre Sting, miközben letörölte az izzadságot az arcáról. – De nyugi, nemsokára visszajön.

– Nashi-chan? Ki az a Nashi? – puhatolózott meglepődve Juvia.

– Oh, ő csak egy fiatal egyetemista lány, akivel elvileg egy házban él – felelte magabiztosan Sting, amit Juvia tátott szájjal vett tudomásul. – A múltkor suli után Grayjel együtt beültük egy gyorsétterembe, amikor ez a Nashi nevű lány felhívta. Bár fogalmam sincs, hogy mit mondhatott neki a csaj, de mindenesetre Gray eléggé boldognak tűnt. Viszont hiába kérdezgettem erről, mert ezzel szemben mindig kitért a kérdések elől és inkább témát váltott.

– Ácsi, de ez még nem jelenti azt, hogy ennél a bizonyos „Nashi-channal" lakik – mondta el határozottan a véleményét Juvia, ami nem kis döbbenetet váltott ki a többiekből. – Vagyis ebben azért nem lehetünk száz százalékig biztosak...

– Hidd el, tuti nála él – szólott újból Sting. – Eddig kétszer hallottam őket beszélni, és Gray a végén mindig azt mondta, hogy „Otthon majd találkozunk." Ahogyan biztos forrásból tudom, hogy a csaj egyetemista.

– Aha... Te és a „biztos" forrásaid... Ez már rosszul hangzik – dünnyögte halkan Minerva, amit szerencséjére a fiú nem hallott meg.

– Hihetetlen – beszélt csodálkozva Yukino. – Nem gondoltam volna, hogy Gray-san az idősebb nőket preferálja.