Vörös tündér /befejezetlen/

29. Barátok

Kedden, reggel nyolc órakor a 11. E tagjai a tornacsarnokban ácsorogtak, miközben az osztályfőnökük felbukkanását várták. Az óra már tíz perce elkezdődött, ám a férfi tőle szokatlan módon, még mindig nem jelent meg. Bár a társaság egy részét annyira nem foglalkoztatta az a tudat, hogy vajon merre csámboroghat Natsu-sensei. Ők ugyanis határozottan kijelentették, hogy jól elvannak Natsu-sensei nélkül is. Azonban tizenöt perc ácsorgás után végre-valahára betoppant a férfi is, aki kivételes módon, nem egyedül érkezett. Mivel a kislányát egy hétre felfüggesztették az iskolájából és miután Natsu senkire se tudta rábízni a lányát, így úgy döntött, hogy Nashi egész nap vele lesz a középiskolában. 

Viszont nemrég kiderült, hogy nem csak ő döntött így, mert Zeref szintúgy magával hozta a fiát, miképpen Laxus és Mirajane se tudta senkire se rábízni a fiúkat, így végül ők is magukkal hozták a gyermeküket az iskolába. Nashi látványa azonban vegyes érzéseket váltott ki a tizenegyedikesekből: a fél banda értetlenkedve figyelte a kislányt, míg Minerva életkedve egyik pillanatról a másikra látványos növekedésnek indult, ahogyan a barátai is jókat mosolyogtak Nashi láttán, miközben jókedvűen feléje intettek.

– Jó reggelt, fiúk és lányok! Elnézést a késésért, de a keddi nap számomra eléggé zűrzavarosan kezdődött. Azonban mielőtt megkezdenénk az órát, szeretném nektek bemutatni a lányomat, Nashi Dragneelt – kezdett bele a beszédbe Natsu, majd bemutatta az osztályának a lányát, aki szokásához híven, vidáman mosolygott.

– Üdv, a nevem Nashi Dragneel! Hét éves vagyok! Elsős lennék a Fairy Tail Általános Iskolában. Boldog vagyok, hogy végre-valahára láthatom a papám osztályát – mutatkozott be vigyorogva Nashi, és rövid pillanat erejéig meghajolt a társaság előtt.

– Még mindig nagyon aranyos – mondta jókedvűen Minerva.

– Igen, Nashi-chan valóban tüneményes kislány – reagált a barátja kijelentésére Yukino.

A tornasorban két lány szintúgy egymással beszélgettek.

– Őszintén, ez kissé meglepett – súgta oda Kana a legjobb barátjának, Lisannának. – A senseiből nem néztem volna ki, hogy már van egy hét éves lánya. Komolyan, ez a csávó amúgy hány éves?

– Passz. Mindenesetre ettől még nem változott meg a véleményem Natsu-senseiről – ecsetelte Lisanna, aki közben folyamatosan Nashit vizslatta. – Sajnálom, csöppség. A papádtól ma mindenáron meg kell szabadulnunk. Ma végre-valahára kirúgatjuk az iskolából...

– Hmm, mintha azt annyiban hagynám – mondta dünnyögve Levy, aki meghallotta, hogy a két osztálytársa miről diskurált.

Míg a lányok megvitatták a mai nap teendőit, Romeo ugyancsak a kislányt figyelte.

– Értem. Szóval Natsu-sensei miatta hagyott fel végleg a harcművészettel – mondta alig hallhatóan Romeo. – Azonban most már tudom, hogy mit kell tennem. Ez a nap sok érdekességgel fog szolgálni, mit ne mondjak...

– Mondtál valamit, Romeo? – faggatózott közömbösen Gajeel.

– Ne törődj velem, csak hangosan gondolkodtam – válaszolta sunyi vigyorral Romeo. – Hé, amúgy nem úgy volt, hogy az októbert hanyagolni fogod, és nem szándékozol semmi hülyeséget csinálni Natsu-sensei ellen?

– Gihihihi! Eleinte így volt, ám tegnap támadt egy remek ötletem, amit a többiekkel együtt ma sikeresen végre is hajtunk – mondta gonosz mosollyal az arcán Gajeel, majd ezt követően idétlenül elröhögte magát.