Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 9: Pálca nélküli mágia

A hét további bájitaltan óráin Harry és Lucy mindig a Félvér Herceg tanácsait követték, ha azok eltértek Libatius Tinctor utasításaitól. Ennek az lett az eredménye, hogy Lumpsluck a negyedik órán már ódákat zengett a két Potter képességeiről, és kijelentette, hogy nem sok ilyen tehetséges tanítványa volt pályafutása során. Ennek se Ron, se Hermione nem örült. Harry mindkettőjüknek felajánlotta ugyan, hogy használják a könyvét, de Ron nem tudta kibetűzni a Herceg kézírását, az pedig kissé feltűnő lett volna, ha Harry vagy Lucy mindent felolvasnak neki. Ami Hermionét illeti, ő makacsul kitartott az - úgymond - „hivatalos" instrukciók mellett, jóllehet egyre jobban dühítette, hogy azokkal szerényebb eredményeket ér el, mint Harry és Lucy a Hercegéivel.

Harry és Lucy néha eltűnődtek rajta, vajon ki lehetett a Félvér Herceg. Bár a rengeteg házi feladat mellett nem volt egyikőjüknek sem ideje végigolvasni a bájitaltan-könyvet, ahhoz azért eleget forgatták és beszéltek róla, hogy lássák, alig akad benne preparálatlan oldal. A kézzel írt margó-jegyzetek némelyike ráadásul nem is a témába vágott, hanem olyan varázslatok leírását tartalmazta, amelyek minden bizonnyal a titokzatos fiú saját találmányai voltak.

- Honnan tudod, hogy nem lány volt? - kérdezte ingerülten Hermione, mikor Harry egyik szombat este a klubhelyiségben felolvasott néhány ilyen jegyzetet Ronnak. - Nyugodtan lehetett lány is. Sőt, a kézírása inkább lányos, mint fiús.

- Félvér Hercegnek nevezi magát - hangsúlyozta Harry. - Nem pedig Félvér Hercegnőnek.

Hermione erre hirtelen nem tudott mit felelni, úgyhogy csak fintorgott, és elrántotta „A rematerializáció alapelvei" című dolgozatát Ron elől, aki fejjel lefelé próbálta elolvasni a szöveget. Lucynak szerencsére sikerült elolvasnia pár dolgot, így azokat sikerült lediktálnia Ronnak - Hermione nem kis bosszúságára.

Harry az órájára pillantott, majd sietve táskájába dugta a Bájitaltan haladóknak értékes példányát.

- Öt perc múlva nyolc, indulnom kell Dumbledore-hoz.

- Húú! - kapta fel a fejét Hermione. - Sok sikert! Megvárunk ébren, jó? Nagyon érdekel, hogy mit tanít neked!

- Kéz- és lábtörést! - mondta Ron, és Hermionéval együtt a portrélyukon kimászó Harry után nézett.

Lucy sóhajtott. Bár nyár eleje óta próbálta felkészíteni magát arra, hogy Harryvel külön lesznek választva, mégse esett jól neki. Nem mintha Harryre vagy Dumbledore-ra haragudott volna - maga a helyzet idegesítette. Ráadásul azt is tudta, hogy ha Harry visszajön, neki félre kell vonulnia és addig nem jöhet vissza, amíg Harry, Ron és Hermione meg nem beszélték, amit kellett.

Leírta az utolsó mondatot a dolgozatára, majd felállt a székből.

- Hova mész? - kérdezte Hermione.

- Kicsit sétálni - vonta meg a vállát Lucy.

- Nem segítenél inkább? - könyörgött Ron. - Már csak tíz centi kell.

- Nem, nem fog segíteni! - kapta le Lucy dolgozatát az asztalról Hermione, mielőtt Ron megszerezhette volna. - Épp ideje lenne már, hogy magad oldd meg a feladataidat.

Lucy bánatosan mosolygott Ronra, majd kimászott a portrélyukon és céltalanul bolyongani kezdett a folyosókon - ügyelve arra, hogy senkivel se kelljen szóba állnia.

Nem akarta elmondani nekik, hogy mióta visszatért a Roxfortba, ismét kísérteni kezdték a rémálmai. Ezek nem Harrytől származtak, nem a kapcsolat révén jutottak az elméjébe: a saját félelmei, kétségei és fájdalma testesült meg a rémálmaiban. A szeme alatt szerencsére nem húzódtak még karikák, de tudta, hogy ha éjszakába nyúlóan kell majd tanulnia és mellette aludni sem tud rendesen, az fizikálisan nagyon le fogja terhelni.