Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 14: Holdfényes séta

Lucy nem emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire izgatott egy találkozó miatt. Talán akkor, mikor Harryre várt tizenegy éves korában az Abszol úton, de az teljesen más volt. Tudta, hogy a kezdet nehéz lesz, de abban is biztos volt, hogy remekül kijönnek majd Harryvel és láss csodát - azóta elválaszthatatlanok voltak.

Draco Malfoy azonban egészen más tészta volt. A régi nézeteltéréseik nem tették épp megfelelővé a környezetet az ismerkedéshez és valószínűleg a fiú sem fogja majd olyan könnyen elhinni, hogy Lucynak hirtelen megszűnt minden előítélete vele kapcsolatban. Őszintén szólva maga Lucy sem tudta, hogyan és miért nem látta már azt a fiút, akit eddig ismerni vélt. A szombati napig azonban elégszer rágta át már magát ezen a kérdésen ahhoz, hogy ne érdekelje többé. Ugyanis egy sokkal égetőbb gonddal kellett foglalkoznia.

Mi a merlini fészkes fenéről fog ő beszélgetni Malfoyjal?!

Az addig oké, hogy rávette Malfoyt, hogy ne zárkózzon el teljesen és találkozzon vele, de mégis mit mondjon neki? Hogyan érhetné el, hogy a fiú beavassa a titkaiba? Az szinte biztos volt, hogy most még nem fog megnyílni neki, de akkor is fel kellene oldania őt valamivel. De mégis hogyan? Nem tud vicceket mesélni, mint Fred és George, és nem bolondozhat vele kedvére, hiszen Malfoy egyáltalán nem ismeri őt.

Megint valami olyanba vágott bele, amit egyáltalán nem gondolt át. Ez annyira jellemző volt rá.

Idegessége és izgatottsága a körülötte lévőknek is feltűnt, aminek egyáltalán nem örült. Harry megjegyezte, hogy sokkal több szín van az arcában, mint eddig, Ron elvétve megsúgta neki, hogy mintha vidámabbnak tűnne... Hermione volt azonban a legrosszabb. Lucy látni vélte, hogy Hermione néha olyan somolyogva nézett rá, mint amikor szóba szokta hozni Fredet és ez kicsit sem volt bíztató. De hogy mennyire nem, arra Lucy szombat este jött rá.

A lány úgy próbálta egész nap elterelni a gondolatait, hogy a pálca nélküli mágiát gyakorolta, amikor egyedül volt a szobájában. A lakatot már egész sokszor ki tudta nyitni, de a következő varázslat még mindig nem akarta felfedni magát. Egy idő után elunta ezt és olvasni kezdte A háború művészetét. Vacsoráig azt böngészte szabad perceiben és még jegyzeteket is készített, hogy később tudjon mit mondani Dumbledore-nak. Azzal azonban nem számolt, hogy ezzel mennyire felhívja a többiek figyelmét arra, hogy készül valamire.

Mikor csatlakozott Harryékhez a klubhelyiségben, már tudta, hogy rossz stratégiát választott, de igyekezett természetesen viselkedni és Ronnal versengve szidni Pitont a rengeteg házi feladat miatt. A vacsora elején a kviddicsről és a közeledő első meccsről beszéltek, valamint arról, hogy Lucynak lassan kellene Katie helyére keresnie valakit. Ám a főétel végére Hermione nem bírta tovább visszafogni magát.

- Mond csak, Lucy, mit tervezel ma estére?

- Semmit, miért? - felelte Lucy a lehető legtermészetesebb hangján. Hermionét azonban nem tudta megtéveszteni.

- Rendben, csináljuk azt, hogy tízszer megkérdeztem, te pedig tízszer kitértél a válasz elől. Elárulod, mitől voltál annyira izgatott egész héten?

Lucy lopva a fiúkra pillantott. Ron tömte magába a melaszos tortát, de látszott a szemén, hogy érdeklődve hallgatózik. Harry épp egy kupa töklevet kortyolgatott, de ő is feszülten fülelt a beszélgetésre.

- Miért gondolod, hogy bármit is terveznék? - kérdezte óvatosan.

- Csak úgy nem javul meg egyik napról a másikra a hangulatod. Hétfőn még borzalmasan voltál, de azóta egyre jobban kivirultál. - Hermione közelebb hajolt, arcán azzal a somolygással, amit Lucy ki nem állhatott. - Csak nem találkozol valakivel?