Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 10: Hermione besegít

Ahogy azt Hermione megjósolta, a hatodik év lyukasórái nem a Ron áhította ejtőzéssel teltek, hanem az iszonyatos mennyiségű házi feladat leküzdésével. S nem elég, hogy annyit kellett tanulniuk, mintha minden nap vizsgáik lennének, maguk az órák is sokkal nehezebbek voltak az addig megszokottaknál. Lucy újabban alig a háromnegyedét értette McGalagony magyarázatainak, s még Hermione is kénytelen volt megkérni néha a tanárnőt, hogy ismételje meg egyik vagy másik utasítást. Hihetetlen, és Hermione számára egyre bosszantóbb módon, a bájitaltan is belépett Lucy sikertantárgyai közé, Harrynek pedig abszolút a legjobbjává vált - hála a Félvér Hervegnek.

A nonverbális varázslás immár nemcsak a sötét varázslatok kivédése órán, hanem bűbájtanon és átváltoztatástanon is elvárás volt. Lucy a klubhelyiségben és az étkezések alkalmával gyakran kapta azon csoporttársait, hogy lila fejjel ülnek, és úgy erőlködnek, mintha Púlyuk-kín túladagolásban szenvednének - ilyen látható tünetekkel jártak ugyanis a szótlan varázslásra tett elkeseredett próbálkozásaik. Ő maga Dumbledore tanácsainak köszönhetően már Hermionét is túlszárnyalta nonverbális varázslás terén, így ő ehelyett a pálca nélküli mágiát gyakorolta minden szabad percében, amit egyedül tölthetett. Ezekből azonban nem sok volt, így sajnos még mindig ott tartott, hogy ha háromszor egymás után fel tudta emelni a tollat a levegőbe, már az ájulás kerülgette. Így számára is megkönnyebbülés volt, ha kimehetett az üvegházakba - bár ebben az évben több veszélyes növénnyel dolgoztak, mint addig bármikor. Viszont ott legalább hangosan káromkodhatott, ha a mérges csápfű orvul lecsapott rá.

A megnövekedett házi feladat-terhelés és a szótlan (valamint pálca nélküli) varázslás gyakorlásának kényszere következtében Harry, Lucy, Ron és Hermione még mindig nem tudtak időt szakítani rá, hogy meglátogassák Hagridot. A vadőr sose bukkant fel étkezésekkor a nagyteremben, ami baljós jel volt, és azon ritka alkalmakkor, ha Lucyék összefutottak vele a folyosón vagy kint a parkban, Hagrid különös módon észre se vette őket, s a köszönésüket se hallotta meg - még Lucynak se válaszolt, mikor azt kérdezte, hogy van Tapmancs vagy Csikócsőr; vagyis Szilajszárny.

- Le kell mennünk hozzá kimagyarázkodni - jelentette ki Hermione a következő szombat reggelinél, a vadőr hatalmas, üres széke felé pillantva.

- Ma délelőtt van a kviddics-válogatás! - tiltakozott Ron. - Plusz még gyakorolnunk kell Flitwicknek az Aguamenti-bűbájt! Különben is, mit mondjunk Hagridnak? Valljuk be neki, hogy utáltuk azt az idióta tantárgyat?

- Nem is utáltuk! - méltatlankodott Hermione.

- A magad nevében beszélj, én még emlékszem a durrfarkú szurcsókokra - borzongott meg Lucy.

- És közlöm veled, hogy most se lenne kellemesebb hozzá járni - füstölgött Ron. - Te nem hallottad, hogyan áradozott Hagrid arról a hígagyú behemótról, a tesójáról! Az óráin most Grópot taníthatnánk cipőt kötni!

- Akkor is rémes, hogy Hagrid nem áll szóba velünk - zsörtölődött Hermione.

- Kviddics után lemegyünk hozzá - ígérte Harry.

- De azzal számoljatok, hogy délig is eltarthat a válogatás, olyan sokan jelentkeztek - tette hozzá Lucy. Némi lámpalázat érzett első csapatkapitányi feladata kapcsán. - Nem tudom, mitől tört ki hirtelen a kviddics-láz.

- Ugyan már, Lucy! - csattant fel váratlan ingerültséggel Hermione. - Nem a kviddics-láz tört ki, hanem a Potter-láz! Ennyire még sosem tartottak érdekesnek titeket és ekkora sztárok se voltatok még soha.

Ronnak a torkán akadt egy nagy falat füstölt hering. Hermione küldött felé egy lesújtó pillantást, csak azután fordult ismét a két Potterhez, akiknek leesett az álluk.