Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 65: A Herceg meséje

Lucy már nem sírt, de egész testében remegett, miközben alig bírt levegőt venni és a szívdobbanásait se érezte. Nem tudta, hogyan volt képes megőrizni az öntudatát, miután annyi mágiát bocsátott ki magából egyszerre, amennyire a Roxfort védői se lettek volna képesek együttvéve. Hirtelen azt érezte, hogy tehetetlenül dől oldalra, miközben semmijét se tudta megmozdítani. De a kemény cserepek helyett Draco gyengéd karjaiba esett. Ahogy felnézett, csodálkozva pillantotta meg a fiú arcán a könnyeket. Ám Draco kicsit sem törődött vele, hanem az ő életjeleit figyelte.

- Le kéne mennünk - suttogta. - Madam Pomfreynak meg kéne néznie téged. Borzalmasan gyenge a szívverésed.

- Tényleg? - lehelte Lucy. Beszélni is alig volt ereje.

Draco gyengéden végigsimított a lány arcán és válaszra nyitotta a száját, de ekkor éles, jéghideg hang csendült fel a közelben. Lucy érezte, hogy Draco kikapja a zsebéből a pálcáját és idegesen fordul körbe; nyilván azt hitte, hogy Voldemort jelent meg a tetőn.

Voldemort hangja mintha a Roxfort falaiból, a cserepekből szólt volna és Lucy már tudta, hogy hogy a varázsló a Roxfortban és környékén tartózkodókhoz beszél - Roxmorts lakói és a kastélyban harcolók mind olyan tisztán hallják a szavát, mintha ott állna mögöttük, a tarkójukra lehelne, s már készülne a halálos csapásra.

- Vitézül küzdöttetek - süvítette a magas, jéghideg hang -, és Voldemort nagyúr szemében a bátorság nagy erény.

- Ám súlyos veszteségeket szenvedtetek. Ha továbbra is ellenálltok, meghaltok valamennyien. Nem kívánom, hogy így legyen. Kár minden csepp kiontott varázslóvérért.

- Voldemort nagyúr kegyelmes. Kiadom a parancsot harcosaimnak, hogy ne indítsanak újabb támadást, hogy szakítsák meg az ostromot.

- Egy órát kaptok. Adjátok meg a végtisztességet halottaitoknak, lássátok el sebesültjeiteket.

- És most hozzád szólok, Harry Potter. Ahelyett, hogy szembenéztél volna velem, hagytad, hogy barátaid az életüket adják érted. Mostantól egy óra hosszán át várok rád a Tiltott Rengetegben. Ha ez idő alatt nem jelensz meg ott, nem adod fel magad, az ostrom folytatódik. Akkor már én magam is ott leszek, Harry Potter - felkutatlak, és megbüntetek minden férfit, nőt és gyermeket, aki megpróbál elrejteni előlem. Egy órát kapsz.

- És te, Lucy Potter, bebizonyítottad, hogy nem érdemes alábecsülnöm téged. Szinte sajnálom, hogy végeznem kell veled, mert aki képes minden követőmet egyszerre eltávolítani varázslattal a kastélyból, az méltó a figyelmemre. Egy óra múlva, ha a testvéreddel végeztem, megkereslek, és akkor összemérjük erőnket, hogy a világ lássa, melyikünk az erősebb. Többé nem követem el azt a hibát, hogy alábecsüllek, Lucy Potter - párbajra hívlak, hogy kiderüljön, meddig terjed a hatalmad és meddig az enyém. Egy órát kapsz a felkészülésre.

Amint a hang elhallgatott, Lucy Draco hangját hallotta:

- Ne törődj vele! - hadarta a fiú. - Gyere, keressük meg Madam Pomfreyt...

- N-Nem... - nyögte nagy nehezen a lány. Feltápászkodott és a cserepeken egyensúlyozva elindult a tetőablak felé, ahol kimászott. Érezte, hogy az utolsó erőtartalékait éli fel, de nem érdekelte: tudnia kellett, mi történt a többiekkel. - A nagyterembe kell mennem...

- Várj! - sietett utána Draco. Átölelte a derekát, a bal karját átvetette a nyaka körül, és szinte már úgy tűnt, hogy a karjaiba is szívesen fölvenné, csakhogy Lucynak ne kelljen tovább megerőltetnie magát. Mielőtt lemászott volna az ablakon, Lucy még egyszer lepillantott a bejárati lépcső előtti pázsitra; néhány diák épp akkor pakolta rá Remust és Tonksot egy-egy hordágyra és vitte be őket a kastélyba.