Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 45: Lopott pillanatok

A következő két hónapot Lucy valóságos diadalmenetként élte meg. Sikerült még két tábort megtámadni és kiszabadítani az ott raboskodókat (az egyiknél rajtaütöttek a foglyokat szállító halálfalókon, elvették a szerelésüket és így szivárogtak be; a másiknál már frontális támadást szerveztek, ami szintén sikerrel zárult), így a Menedék lassan, de biztosan telítődött. A legtöbben külföldre menekültek (Mr Weasley mindig ellenőrizte a minisztériumban, hogy érzékelnek-e illegális zsupszkulcsokat, de sikerült titokban tartani), viszont mindkét táborból maradtak legalább ötvenen, hogy harcoljanak. A régi foglyok nem, de az újabbak mind hallották Lucy egy-egy beszédét a Potterfigyelőben, amit elterjesztettek a táborban, hogy tartsák az emberekben a reményt.

Bár Lucy sosem hallotta, mivel minden sűrűn lakott helyet elkerült (már az is csoda volt, hogy a Farkasházba eddig nem nézett be senki), de a rendtagok, akik még folytatták civil életüket, egyre gyakrabban számoltak be olyanokról, akiknek elegük van a halálfalók fennhatóságából és változást akarnak. Lucy minden ilyen embernek küldött egy üzenetet, hogy egyelőre ne csináljanak semmit, csak füleljenek, és minden információról tájékoztassák a rendtagokat. Ez főképp a minisztériumban dolgozók esetében jött jól, bár a főbb utasításait és jövőbeli intézkedéseit Thicknesse még mindig csak a szűk körével osztotta meg, ahová még Kingsleynek sem volt bejárása.

Az viszont ünneplésre adott okot, hogy sikerült megfelelő ellencsatornát és ellenújságot üzemeltetni a Varázsszem Rádióhoz és a Reggeli Prófétához. A Potterfigyelő hatalmas népszerűségnek örvendett: igaz, csak suttogni mertek róla, de így még észrevétlenebbül terjedhetett a híre. Lee, Kingsley és Remus minden adásban remek hangulatot teremtettek és bár emiatt folyton úton voltak, de kitartóan gyűjtögették a híreket, amiket megoszthattak az emberekkel. Akik pedig esetleg lemaradtak valamelyik adásról, azok a Hírverővel pótolhatták a mulasztást (és így meg is szerezhették a jelszót a következőre).

Ami Lucyt illette, ő vagy a táborok elleni támadást szervezte, vagy a menekülő mugli születésűek után rohangált, vagy a legújabb nagyszabású akcióját tervezte, amiről eddig egyetlen rendtagnak sem mesélt. Estéi magányosan teltek a Farkasházban; ez volt az egyetlen alkalom, mikor utat engedett mélyre temetett érzéseinek és vágyakozva gondolt azokra, akik nem lehettek vele. Az emléktárgyait nézegette, a fotóalbumot lapozgatta, miközben a szíve megtelt magánnyal és hiányérzettel.

Harryékről semmi híre nem volt, és hiába kereste őt az egész minisztérium és az újonnan kinevezett fejvadászok hada, nem jutottak eredményre. Ez reményt adott a lánynak, ugyanakkor rettenetesen hiányzott neki a bátyja. Viszont ez más volt, mint amikor nyárra váltak el; tudta, hogy akárhol van, a Dumbledore-tól kapott feladatával foglalkozik és az ő dolga szimplán az, hogy kitartson, ameddig Harry bevégzi a jóslatot.

Legalább ennyire, ha nem még jobban hiányzott neki Draco. A fiúról lassan négy hónapja nem tudott semmit, a legutolsó infója róla az a levél volt, amit Dumbledore halálának napján küldött, és ami még mindig ott pihent a zanzárdbőr-erszényben. Rosszabb pillanataiban még az is megfordult a fejében, hogy Voldemort talán végzett vele, de azután ezt a gondolatot gyorsan elhessegette: Mr Weasley ugyanis néha megemlítette Billnek, aki továbbadta Lucynak, hogy időnként látni szokta Lucius Malfoyt és a fiát a minisztériumban, ahogy Umbridge-dzsal beszélgetnek.

Ez legalább tartotta Lucyban a lelket, hogy az ő Sárkányfiúja legalább él és jól van.

Ugyanakkor a Roxfortból rendszeresen kapott információkat a galleon segítségével. Ginny szinte minden nap üzent neki: beszámolt Carrowék fegyelmezési módszereiről, Piton szinte minden intézkedéséről és az akciókról, amit az újonnan felállított Dumbledore Serege hajtott végre. Az iskolában uralkodó állapotokról rendszeresen tájékoztatták a Potterfigyelő hallgatóit, és tájékozottságukkal rendesen felbőszítették a halálfalókat. Azonban - Lucy kaján örömére - sehogy se tudtak rájönni, hogy a levelezés és a tüzek teljeskörű ellenőrzése mellett hogyan szivárognak ki az információk a külvilágra.