Chapter 34: Dumbledore utódja

2.3K 121 24
                                    

ALBUS DUMBLEDORE EMLÉKEZETÉRE

írta: Elpias Doge

Albus Dumbledore-ral tizenegy éves koromban, az első roxforti napunkon ismerkedtem meg. Kölcsönös rokonszenvünket nyilván az a tény alapozta meg, hogy mindketten kirekesztettnek éreztük magunkat. Jómagam röviddel a tanév kezdete előtt sárkányhimlőt kaptam, s bár már túl voltam a fertőző stádiumon, himlőhelyes arcom és bőröm zöldes árnyalata nemigen bátorította közeledésre diáktársaimat. Ami Albust illeti, ő a kétes hírnév áldatlan terhével a vállán érkezett a Roxfortba. Alig egy évvel korábban atyját, Percivalt elítélték három fiatal mugli ellen végrehajtott brutális - és élénk sajtóvisszhangot kapott - támadásáért.

Albus sosem próbálta tagadni, hogy atyja (aki később az Azkabanban hunyt el) elkövette a bűntettet - ellenkezőleg, mikor úgy éreztem, bátorkodhatom rákérdezni erre, Albus leszögezte, hogy atyja valóban bűnös. Ennél többet azonban sem akkor, sem a későbbiekben nem volt hajlandó közölni a szomorú epizódról, jóllehet sokaktól kapott biztatást erre. Hovatovább egyesek helyénvalónak vélték, hogy elismeréssel szóljanak előtte atyja tettéről, feltételezve, hogy Albus maga is mugligyűlölő. Nagyobbat nem is tévedhettek volna: senki, aki ismerte Albust, nem állíthatja, hogy a mugliellenességnek akár a szikrája is meglett volna benne. Mi több, életének későbbi szakaszaiban épp azzal szerzett nem egy ellenséget magának, hogy határozottan kiállt a muglik jogainak védelmében.

Röpke hónapok kellettek csak hozzá, hogy Albus saját hírneve feledtesse atyjáét. Az első év végén már rég nem egy mugligyűlölő fiaként, hanem minden idők legragyogóbb képességű roxforti diákjaként emlegették őt. Minket, akik kitüntető barátságát élveztük, előrevitt lelkesítő példája, csakúgy, mint támogatása és buzdító szavai, amelyekkel sosem fukarkodott. Amint e sorok írójának később bevallotta: már akkor tudta, hogy számára a legörömtelibb tevékenység a tanítás.

Albus Dumbledore nemcsak hogy elnyert minden említésre méltó iskolai díjat, de hamarosan levelezőtársaként tarthatta számon a kor legnevesebb mágusait, köztük Nicholas Flamelt, az ünnepelt alkimistát, Bathilda Bircsókot, a híres történészt és Adalbert Goffridot, a mágiaelmélet szaktekintélyét. Tanulmányai közül nem egy helyet kapott olyan rangos szaklapok hasábjain, mint a Transzformációs Szemle, a Bűbájtani Beszámolók és a Főzetkutatás. Dumbledore-nak mindenki üstökösszerű karriert jósolt, mindössze annyi volt kérdéses, mikor jut el a mágiaügyi miniszteri rangig. Jóllehet a későbbi évtizedekben gyakran állították róla, hogy fontolgatja a miniszteri kinevezés elfogadását, valójában sosem voltak ilyen ambíciói.

Három évvel azután, hogy megkezdtük roxforti tanulmányainkat, Albus öccse, Aberforth is beiratkozott az iskolába. A fivérek kevés közös vonással rendelkeztek; Aberforth sosem volt barátja a könyveknek, és - Albussal ellentétben - a konfliktusokat többnyire átkok, nem pedig észérvek ütköztetésével tartotta célszerűnek megoldani. Alaptalan azonban az az egyesek által hangoztatott állítás, mely szerint kettejük kapcsolata nem volt baráti. Ahhoz képest, hogy két merőben különböző habitusú fiúról volt szó, jól kijöttek egymással. Ugyanakkor a méltányosság kedvéért meg kell jegyeznünk: Albus árnyékában élni összességében nem lehetett kellemes Aberforth számára. Albusszal barátkozni is annyit jelentett, mint vállalni a másodhegedűs szerepét, de ugyanezt fivérként megélni nyilván kevésbé volt örömteli.

A Roxfort elvégzése után azt terveztük Albusszal, hogy mielőtt ki-ki elkezdi karrierje építését, az akkor még élő hagyományt követve elindulunk világot látni, azaz tapasztalatszerzési célból felkeresünk külhoni varázslókat. Szándékunkat azonban egy sorscsapás meghiúsította. Tervezett indulásunk előestéjén elhunyt Albus édesanyja, Kendra, így barátom egyik napról a másikra családfővé s egyedüli kenyérkeresővé lépett elő. Én is leróttam kegyeletemet Kendra sírjánál, azután keltem csak útra - egymagamban. Albusnak gondoskodnia kellett öccséről és húgáról, arany pedig nem sok maradt rájuk, így szóba se jöhetett, hogy barátom velem tartson.

Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3Donde viven las historias. Descúbrelo ahora