Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 53: Csak színjáték

Ahogy az idő egyre esősebbé, és ezáltal enyhébbé vált, úgy zuhant Draco hangulata. Persze, örült neki, hogy Lucy végre nem fagy meg a pincében, de a tény, hogy Bellatrix talán tud az árulásáról, Damoklész kardjaként lebegett fölötte. Minden nap minden percében azt várta, mikor tör ki a nagynénje mindenki előtt, hogy mit művel már hetek óta. Bár rettegett, nem tudta volna magára hagyni Lucyt - mindegy, mennyit erősködött a lány -, így továbbra is naponta járt le hozzá, bár egyre rövidebb időt töltött lent a pincében.

Lucy egyébként lassan összeszedte magát. Bellatrix többé nem nyúlt hozzá a késsel, és a többi átkot is elhagyta (bár ehhez kellett Draco anyjának kifakadása, hogy a lány már így is gyenge és ha Bellatrix halálra kínozza, azt sosem tudják majd kimagyarázni), de Crutiatus-átokból így is bőven adott Lucynak. A lány sebei Draco gondos ápolásának köszönhetően lassan, de biztosan gyógyultak, és egy idő után már csak rózsaszín hegek borították Lucy testét. Draco tudta, hogy ezzel csak további bizonyítékot szolgáltat nénikéjének az árulásáról (ahogy Lucy erre minden alkalommal felhívta a figyelmét), de már rég túl volt azon a ponton, hogy maga miatt aggódjon. Úgy érezte, csinálhatnak vele bármit, az addig nem számít, amíg Lucy jól van.

Lily Potternek igaza volt. Mikor igazán számított, Draco maga mögött tudta hagyni a félelmét és bár még mindig rettegett a haláltól, de tudta, ha lebukik, már nem fog visszatáncolni, mindegy, mit tesznek vele. Még sosem volt büszkébb magára és tudta, hogy ezt a döntését soha nem fogja megbánni.

Ezzel együtt is mindent megtett, hogy ne árulja el magát, de érezte, hogy már csak idő kérdése, mikor fog besokallni Bellatrix az újabb és újabb ellenszegülésektől. Viszont miközben folyton ezen aggódott, az agya másik fele azt a problémát próbálta megoldani, hogy hogyan állítsa meg Lucy vészes súlyveszteségét.

A lány most már inkább hasonlított csontvázra, mint emberre. Az izmai lassan elsorvadtak, szinte már semmi felesleg nem volt rajta és a haja is egyre színtelenebbé vált. Mintha kifakult volna. A nap és a friss levegő hiánya rendesen megviselte és a hetek óta tartó bezártság már érezhetően kezdte kifejteni a hatását, mindegy, milyen gyakran jött Draco. Egyre kevesebb energiája volt, egyre kevesebbet beszélt és még Draco jelenlétében is szinte folyamatosan csak aludt. Az ételt csak nagy győzködések árán volt hajlandó legyűrni; úgy tűnt, hogy már túllépett azon a ponton, amikor még érezte az éhséget.

Mivel a teste egyre jobban sorvadt, a Crutiatus-átok ellen is egyre kevésbé tudott védekezni. Bár a sikolyok nem voltak hangosabbak, vagy fájdalmasabbak, mint korábban, de Draco egyre többször hallotta vacsoránál, hogy Bellatrix mesélte, hogy Lucy már megint elájult a kínzás közben; volt, hogy több alkalommal is egy kínzás alatt.

- Abba kellene hagynod, Bellatrix - szólt Draco anyja valamikor február közepe táján. A szalonban ültek, ahogy Féregfark épp a desszertet szolgálta fel. Eddig csendben ettek, háttérzajnak csak a rádióból szóló tudósítás ment, amíg Draco anyja a nővéréhez nem fordult.

- Mit kéne abbahagynom? - kérdezte Bellatrix.

Draco anyja mély levegőt vett.

- A Potter-lány kínzását. Semmit sem érsz el vele. Egyetlen egy alkalommal sem csúszott ki semmi a száján, és a legtöbben ennyi idő alatt már rég megtörtek volna. Nem érsz el vele semmit, ha tovább folytatod.

- Mégis kinek az oldalán állsz? - kérdezte Bellatrix ijesztően nyugodt hangon.

- Mondd valamit, Bella - szólt közbe Draco apja, amire Draco döbbenten kapta fel a fejét. - A lány teste már az összeomlás szélén van. Két hónapja kínzod folyamatosan, de egyszer sem tört meg.