Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 30: Egy döntés súlya

Június beköszöntével feszült várakozás kerítette hatalmába Lucyt. Ahogy közeledett az év vége, úgy érezte, hogy a félelem rátelepszik a lelkére, megmérgezve a hétköznapjait és azokat a boldog órákat, amiket Dracoval tölthetett. A fiú ugyanezen ment keresztül, és újabban már nem beszéltek másról, csak a jövőről. Lucy mindent megpróbált, de folyton ugyanoda lyukadott ki: el kellene mondaniuk Dumbledore-nak a teljes igazságot, mert az egyetlen varázslóként, akitől Voldemort félt, csak neki lett volna esélye megmenteni Draco családját.

Draco azonban hallani sem akart a dologról és Lucy hiába faggatta, nem volt hajlandó elárulni, hogy miért. Draco számára már az is elég nehézséget okozott, hogy Lucy tudott a titkos feladatáról és hogy tudta, nem lesz képes teljesíteni azt, mert Lucy örökre meggyűlölné, ha megtenné. A lány látta Dracon, hogy lassan összeroppantja a félelem, annyira rettegett tőle, hogy önmaga miatt fogja elveszíteni a szüleit.

Lucy, jobb ötlete nem lévén, egyik este, mikor a Szükség Szobájában voltak, így szólt:

- Próbáld meg - mondta, mire Draco sokkoltan felé fordult. - Ha meg sem próbálod, azzal egyértelműen szembe szegülsz Voldemorttal. Ha viszont azt mutatod neki, hogy komolyan gondolod, talán van esélyed megmenteni a szüleidet.

- Fogalmad sincs, miről beszélsz! - szólt Draco remegő hangon. - Azt se tudod, mit kért tőlem! Lucy, nem...

- Figyelj - szakította félbe a lány és a két keze közé fogta Draco arcát. - Ez az egyetlen megoldás. Nem árulod el, mit kell tenned, mert félsz, hogy meggyűlöllek érte. Én ezt elfogadom, ugyanakkor teljesen kikészít, hogy őrlődsz magadban, mert nem tudod, mit tegyél. Azt mondom, hogy próbáld meg elvégezni a feladatod. Javítsd meg a szekrényt, tedd, amit kell, hogy Voldemort azt higgye, az ő oldalán állsz, és hogy megmentsd a családod. De bármit is kell tenned, nem foglak meggyűlölni érte. - Hogy nyomatékot adjon a szavainak, hosszasan megcsókolta a fiút. - Szeretlek, bármi történik is. És tudod, miért? Mert tudom, hogy a szíved mélyén jó vagy és csak kényszerből teszed, amit teszel.

Azzal Dracot a szekrény felé fordította.

- Mentsd meg a családod, Draco! Te szerencsés vagy, hogy a tied még él, tégy meg mindent, hogy ez így is maradjon!

Draco olyan szorosan ölelte meg, hogy Lucy nem kapott levegőt. A kétségbeesés sütött Draco minden mozdulatából, ahogy az is, hogy mennyire nem akarja ezt, viszont a szüleit sem akarja elveszíteni.

- Nem érdemellek meg - motyogta. - Te túl jó vagy olyasvalakinek, mint én.

- Shh, ne beszélj ilyeneket - puszilta meg Lucy a fiú arcát. - És ne feledd, hogy ha találkozunk is a harcmezőn, ha harcolnunk kell egymással, semmi sem lesz igaz, amit ott mondok rólad. Még nem jött el az ideje, hogy felfedjünk a titkunkat, ezért úgy kell tennünk, mintha utálnánk egymást.

- Vagyis mintha az elmúlt év meg se történt volna - nyugtázta Draco. Beletörődve sóhajtott, amitől Lucy legszívesebben visszaszívott volna mindent, amit mondott; ez a lemondás ugyanis jobban fájt neki, mintha Draco tovább őrlődött volna. - Rendben van. Megpróbálom. De bármi történik is, semmi sem fogja megváltoztatni azt, hogy szeretlek.

- Ez ugyanúgy igaz rám is - mondta Lucy, majd egy utolsó csókkal elköszönt Dracotól és elindult vissza a klubhelyiségbe.

Még a nap sem ment le, Lucy mégis úgy fázott, mintha hideg téli éjszaka lett volna. Előre rettegett tőle, mi vár rá és Dracora, főleg, hogy a fiú talán már ma befejezi a szekrényt és hozzálát a terve megvalósításához. Nem akart harcolni ellene. Bár, végső soron nem is kell. Ha ügyesen csinálja, talán el tudja kerülni, hogy szemtől szemben kelljen kiállnia vele.